home 2024. április 25., Márk napja
Online előfizetés
A hiedelemvilág és a valóság között bábozva
Szerda Zsófia
2023.05.14.
LXXVIII. évf. 19. szám
A hiedelemvilág és a valóság között bábozva

Siflis Anna hazatért. Illetve igazából soha nem is ment el, itt volt mindig a közelben. Befejezte a bábrendezői szakot Budapesten, aztán belevágott a színházi lecsóba, rendezni kezdett, illetve egy ideje a szegedi Kövér Béla Bábszínház menedzsere. Jókedve és energiája töretlen. A szabadkai Népszínház magyar társulatával dolgozik, Az Iglic című Caryl Churchill-drámát rendezi. Keresgél, kísérletezik, felülvizsgál, gondolkodik megállás nélkül.

* Hogyan esett a választás Az Iglic című szövegre? Te találtad, vagy téged talált meg?

— Magát a szöveget már az egyetem előtt ismertem, és láttam Tengely Gábor rendezésében is, aztán amikor Körmöci Petronella felkért, hogy rendezzek, ajánlotta nekem, mert, mint mondta, szerinte remek címszerep lenne ez G. Erdélyi Hermina számára, emellett nagyon jó kis bábos megoldásokat is bele lehetne vinni. Én pedig hiszek abban, hogy ha a sors elém sodor valamit, azt el kell fogadni, és megküzdeni vele.

* Küzdeni kell vele?

— Elég bonyolult a szöveg, sok narrációval, mely ráadásul egy furcsa lénynyelven hangzik el, nekünk is eltartott egy ideig, mire megértettük minden sorát, hiszen nem mindig egyértelmű, márpedig a nézők számára annak kell lennie. A monológokban ráadásul fontos információk hangzanak el, s a szöveg legnagyobb játékossága a nyelvezete, melyet mindenképp meg szeretnénk tartani. Itt hívjuk majd segítségül a bábokat, melyek szépen illusztrálják vizuálisan a történetet, a néző könnyedén összerakja a fejében a dolgokat. A történet több világ, több dimenzió síkján zajlik, mi pedig Oláh Tamás dramaturggal és Molnár Anna látványtervezővel megpróbálunk felhúzni egy új rendszert, melyben mindenki megtalálja a helyét, minden puzzledarab a helyére kerül.

* Az elmondottak alapján egy erősen szürreális világú előadást készítetek.

— Van egy reális szint is a történetben, például a társadalom peremére szorult két fiatal lány vonala, de erőteljesen jelen van a különféle lények világa. Van „lóember”, vannak lidércek, halott gyermekek, tehát egy furcsa világ is. Az iglic több nép hiedelemvilágában jelen van, ahogy a váltott gyermek fogalma is. Az iglic ugyanis kicseréli a megszületett gyermeket egy váltott gyermekre, aki vagy egy boszorkány csemetéje, vagy egy nagyon-nagyon rossz gyerek, aki mindig sír, s az őrületbe kergeti az anyját. Olyan témák is felmerülnek tehát a darabban, mint a szeretetéhség, kötődési vágy, mindez sok mitologikus elemmel megspékelve. Egy felnőtteknek szóló mese lesz. Színészi játék szempontjából sem könnyű a feladat. Szóval izgalmas kihívás mindezt megugrani.  

* Mennyire vagy autoriter rendező, hogyan dolgozol a színészekkel?

— A csapatmunkában hiszek, így a főpróbahétig nem képviselek semmiféle autoriter viselkedésformát. Főleg egy próbafolyamat elején tartom fontosnak a közös munkát, a kísérletezést. Például nemrég megvolt az első zenei próba Szászi Petrával, a fiúk különféle tárgyakkal generáltak hangokat, szóval nem egy kész zenei alapot kaptak, ezen improvizációk alapján ír majd Petra zenét. Azt érzem, hogy itt a Népszínházban biztonságban vagyok, bátran belemehetek a kísérletezésbe, erre mindenki nyitott és támogat. Szükségem van Oláh Tamás eszére, Molnár Anna világára s a színészek elemzőkészségére. Az autoritást pedig majd a legvégén megcsillogtatom. (Nevet.)

* Bábrendezőként végeztél. Ebből adódóan a rendezéseidben mindig használsz bábos technikákat?

— Van egy bábos gondolkodás, melyet az egyetemen elsajátítunk, s ez a kellékek, a díszlet használatára is vonatkozik. Egy kellék nemcsak azt a szerepet tölti be, amely a funkciójából adódik, hanem annál sokkal több formában, átértelmezve is megjelenik a színpadon. Annával nagyon egymásra találtunk, egymásból építkezünk, agyalunk, beszélgetünk, mi lehet kivitelezhető, s mi nem. Abban biztos voltam, hogy Nyári Ákost szeretném tv-ként látni. (Nevet.) A legegyszerűbb bábformát használjuk majd, hiszen egy buraku báb mozgatását mi is fél évig tanultuk, arra nincs időnk.

* Előző előadásod a Pinceszínházban mutattátok be. A Mirad, egy fiú Boszniából egy balkáni történet, ráadásul a három színész közül kettő: Nagyabonyi Emese és Ricz Ármin vajdasági.

— A harmadik, Tóth Andris pedig tiszteletbeli vajdasági. Eredetileg nem ezt az előadást rendeztem volna, hanem egy cigány népmesét az otthontalanságról, otthonkeresésről, és abban a változatban több színész is játszott volna, de jött a COVID, mely áthúzta a terveket, a csapat megcsappant, és gyorsan kellett új szöveget találnom. A Miradot is a sors sodorta elém, hiszen a semmiből jutott eszembe, hogy sok éve láttam a KSZFV-n, Maletaški Krisztina rendezésében, és már akkor megfogott a történet. Az előadás fontos társadalmi kérdéseket vet fel, szerettem volna úgy behozni a magyarországi köztudatba, hogy akkor is érthető legyen, ha a magyarországiak nem élték át mindezt. Ráadásul sajnos az aktualitásából sem veszített sokat a szöveg. Amikor elkezdtük próbálni, a háborúnak még csak a szele volt érezhető. 

* Jelenleg a szegedi Kövér Béla Bábszínház munkatársa vagy, és tudom, hogy nagyon szerettél volna oda kerülni. Miért éppen oda?

— Még egyetemistaként vettem részt itt egy szakmai gyakorlaton, az NKA-nak hála, s azonnal beleszerettem. Hasonló rezgésszámon működünk Kiss Ági igazgatóval, Schneider Jankó művészeti vezetővel s a társulattal. Nincs olyan típusú hierarchikus rendszer, mint amilyet sok színházban látok, s ez tetszik. Van egy bábos gyermekfesztiváljuk is, a Színkópé. Ráadásul Szabadkához is közel van. Én nem rendezőként dolgozom, hanem szervezőként, színházi menedzserként. Szükségünk volt egymásra, azt hiszem.

* Rendezői pályádnak még igencsak az elején jársz. Hogyan válogatod meg a munkatársaidat? Akivel jót dolgozol, azt megtartod, vagy folyamatosan új embereket hívsz?  

— Az egyetemen Oláh-Bebesi Borit osztották mellém dramaturgnak, akivel nagyon jó volt az együttműködés, minden vizsgámon együtt dolgoztunk, de őt leszerződtették Debrecenbe, nem tud túl sok külsős munkát vállalni. Aztán jött Hámor Anna, róla úgy érzem, megtaláltam, ő az. Ha a rendező talál egy jó dramaturgot, ragaszkodik hozzá. Az Iglic dramaturgja Oláh Tamás, aki csodálatos, a legokosabb ember, akit ismerek. A tervezőkkel már szeretek kísérletezni, s nem is mindegy, melyik előadáshoz mire/kire van szükség. Van, ahová egy jó bábkészítő kell, máshová inkább díszlettervező.

* Van elég lehetősége egy pályakezdő rendezőnek manapság munkát kapni?

— Mivel nincs túl nagy tapasztalatunk, sok esetben nehéz elérni, hogy bizalmat szavazzanak, nehezen mozdulnak ki a színházigazgatók, nem igazán mernek lehetőséget adni egy frissen végzett rendezőnek, viszont a befutott rendezők egymásnak adogatják a stafétát, melyet igen nehéz elkapni a kezükből, ezért én hálás vagyok, hogy már háromszor rendezhettem.

* Akkor mi vár rád a következő időszakban, hol látjuk majd a legújabb Siflis-előadásokat?

— Amit biztosan tudok, az egy tantermi előadás a Kövér Béla Bábszínházban, a Petőfi-évre reflektál majd, de 2025-re is van egy felkérésem, emellett pedig több projektum lóg a levegőben, mert mind pályázatfüggő. Most azonban a gondolkodás ideje következik az életemben. A diplomaévemben ugyanis azt mondtam magamnak, én nem akarok soha rendezni, a művészetmenedzsment érdekel. Aztán jött a Mirad, mely valóban egész sikeres lett, és visszaadta a lelkesedésemet. De most azt érzem, kell egy kis idő, talán egy év, talán fél, amikor magamat monitorozom, és megválaszolok néhány kérdést: Valóban ezt szeretném csinálni? Ebben érzem igazán jól magam? Ebben tudok kiteljesedni? Most egy picit össze vannak kavarodva az idegszálaim, érzelmeim, s ilyenkor le kell ülni és gondolkodni. Nem akarok úgy elindulni semmilyen pályán, sem lehorgonyozni egy pályánál, hogy nem tudok 100 százalékig beleállni, és Az Iglic után jön el az ideje, hogy számot vessek a színházhoz való viszonyommal. Azt már most látom, hogy nem vagyok az a rendező, aki egymás után négyet-ötöt rendez, nekem az évi egy-kettő untig elég lenne, de abból nem lehet megélni, kell a B opció, mely a menedzsment, s akkor már megint ott tartok, hogy két dolog fut párhuzamosan, s egyiket sem tudom 100 százalékosan csinálni. Szeretem azokat az embereket, akik időről időre újra tudják értelmezni saját életpályájukat, és minden elvárástól, nyomástól függetlenül döntést hozni. S én sem akarok egy megfelelési kényszeres, kötelességből alkotó ember lenni, aki nem vesz tudomást a körülötte lévő világról, mert annyira belepörgött saját alkotói fontosságába, s azt érzem, hogy ez a fajta életpályamodell, melyet most látok magam előtt, egy kicsit ezt predesztinálja. Úgyhogy most következik az elmélkedés ideje. S a sors ajándéka, hogy ezt éppen itthon tehetem meg, ez sokat ad nekem. És ha minden terv kútba esik, a tengerpartra költözöm, és vendéglátós leszek. Sőt, ha jobban belegondolok, lehet, hogy ez a legjobb terv mind közül.   

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..