home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
A hétvégén Folk Music Fest!
Kartali Róbert
2024.05.22.
LXXIX.. évf. 21. szám
A hétvégén Folk Music Fest!

Népzenétől lesz hangos Palics szombaton és vasárnap, hiszen a hétvégén szervezik meg, immár 10. alkalommal, a Folk Music Fest népzenei fesztivált a Vigadó teraszán és a Nyári Színpadon. A kétnapos népzenei rendezvény részleteit Juhász Gábor, a szervező Juhászok Civil Szervezet elnöke, Dencs Valéria, a Palicsi Park Kft. igazgatója és Nikola Jaramazović tamburás egy sajtótájékoztatón ismertette szerdán a szabadkai városháza sajtóközpontjában.

Számos koncert, gazdag program és színes kikapcsolódás vár a hétvégén mindenkire, aki Palicsra látogat. A koncertek sorát ez alkalommal is a Juhász zenekar indítja, és fennállása húsz évének legjobb népzenei összeállításait, a leghangulatosabb dallamokat mutatja be a közönségnek — ismertette Juhász Gábor, a Juhász zenekar frontembere.

A Juhász zenekar után a Duhaj zenekar lemezbemutató koncertje következik. A Juhász zenekar által mentorált zenekarnak decemberben jelent meg a Duhajosan című lemeze, mely olyannyira jól sikerült, hogy az együttes méltó fellépője lesz a 10. Folk Music Fesztnek. Egy magyarországi együttes, a Bakator zenekar zárja szombaton a fellépők sorát. Ők a Kárpát-medencei pásztorhagyományoknak az egyik legkiemelkedőbb képviselői, jó és sikeres koncerteket adnak.

A szervezők elmondták, hogy már szombaton megnyílik a Borutca és a Gasztrosarok is, ahol jóféle borokat és finom ételeket lehet kóstolni, fogyasztani, és még kürtőskalács is lesz. A fesztivál második napján még több programmal készülnek, már 15 órától várják a családokat, gyermek-foglalkozásokkal, kézműves-kirakodóvásárral, táncos és zenés foglalkozásokkal, és mindebben a Talentum Egyesület, a Feketics Művelődési Egyesület, valamint az adai Vadvirág egyesületnek a táncosai is részt fognak venni, és egy nagy kavalkádot szerveznek Szakács Tamás vezetésével — tette hozzá Juhász Gábor.

A vásárnapi nap hivatalos megnyitójára pedig 16 órakor kerül sor, ahol dr. Pásztor Bálint, Szabadka Városi Képviselő-testületének elnöke köszönti a közönséget, majd a Tudom én már… című könyvünk bemutatója fog következni, ez az elmúlt évek legsikeresebb vajdasági, ilyen típusú kiadványa. Egy selfie-pályázatot is meghirdettünk, melynek az a lényege, hogy aki a Folk Music Fest óriásplakátjaival lefényképezkedik, és megmutatja nekünk a könyvbemutató koncert végén, az vagy egy Folk Music Fest-es pólót vagy egy Tudom én már… című könyvet kap majd ajándékba.

A Juhász zenekar vasárnapi koncertje után a Bodros tamburazenekar lép színpadra, majd a Mendicus tamburazenekar következik. A Bodros egy fiatal, adai együttes, mely a Felszállott a páva című műsor különdíjasa volt, a Mendicus pedig a környék legnépszerűbb magyar tamburazenekara.

Ezek után 19 órakor a Fokos zenekar tart nagykoncertet, mely együttes tagjait nem kell bemutatni a közönségnek, hiszen megnyerték a Felszállott a páva című műsorban a döntők döntőjét, rengeteget koncerteznek itthon, Magyarországon és a Kárpát-medencében is, és mindenhol nagy sikert aratnak. Az ő fellépésük apropója, hogy a legelső Folk Music Festen ők fiatalon felléptek, mi már akkor lehetőséget biztosítottunk nekik, mert láttuk bennük a tehetséget, hogy ők egy nagy zenekarrá növik ki magukat. Az elmúlt tíz év ezt be is bizonyította.

A Vigadóban megtartott koncertek után átinvitálják a közönséget a Nyári Színpadra, ahol Zvonko Bogdan tart majd gálakoncertet, melyre a belépő 2000 dinárba kerül. A kétnapos fesztiválnak egyébként az összes programja ingyenesen látogatható. A rendezvénysorozatot Szabadka Város Önkormányzata, a Palicsi Park Kft., a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság a toleranciaprogram által, a MOL — Új Európa Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja, a Halmos Béla-program pedig magyarországi előadókkal segíti elő a rendezvény megvalósítását.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..