Amikor 2010-ben Magyarcsernyén kezdtem tanítani a helyi általános iskolában, Nagy Erzsébet, a Csernyei Újság egyik szerkesztője megkérdezte, lenne-e kedvem részt venni az újság készítésében. Természetesen igent mondtam. Nem csernyei lévén (akkor még Kisoroszon, szülőfalumban laktam) nem az itteni régi szokásokról, hagyományokról, településrészekről, falubeliekről írtam, hanem az iskolában történt újdonságokról és a rendezvényekről, melyeken jelen voltam. Sokat tanultam a szerkesztőség idősebb tagjaitól, legfiatalabbként csodálattal figyeltem, mennyire fontos számukra a helyi lap megléte. Szinte minden számot egy összejövetel előzött meg, melyen kiosztották, megbeszéltük, ki miről írhatna. Ilyenkor régi, csernyei anekdotákat is hallhattam, és sok jótanácsot kaptam. 2016-ban Magyarcsernyére költöztem, szinte mindenkit megismertem a faluban, s azóta sok riportot készítettem az itt élőkkel, az itt élőkről. A Csernyei Újság nem volna, s nem jelenne meg még mindig két meghatározó személy nélkül. Az egyik Halász György, aki a Csernyei Klub elnöke, és 1996-tól a Csernyei Újság főszerkesztője volt tíz éven keresztül. A másik pedig Nagy Erzsébet, aki szintén jelen volt az újság megszületésénél, most pedig ő a főszerkesztője. Velük beszélgettem a kezdetekről, a jelenlegi helyzetről, nehézségekről és persze a helyi lap fontosságáról.

* Mikor jelent meg az első szám?

N. E.: – 1996-ban. Fennállásának 31. évfordulóját ünnepli ebben az évben a Csernyeiek Klubja és a Csernyei Újság is. Tekintettel a járványhelyzeti évekre, majd egyéb okok miatt, a 25. évforduló (az ezüstjubileum) ünneplése elmaradt, de tavaly a 30 éves jubileumról szerényen megemlékezhettünk.

* Honnan jött az ötlet?

H. Gy.: – A Csernyei Klub megalakulásának célja az volt, hogy felöleljük az itt élőket és azokat a csernyeieket, akiket másfelé sodort az élet. Biacsi Antal volt a mindenes, ő adta meg az egésznek a hátszelet, ő volt mindennek a mozgatója. Különféle bizottságokat szerveztünk: művelődésit, sportot, hagyományőrzőt, gazdaságit és tájékoztatásit. Ez utóbbinak volt a feladata, hogy informálja az elszármazottakat az itt történő eseményekről, dolgokról, ezért is született meg a helyi lap, mely független volt, és jelenleg is az. Az első főszerkesztője én voltam, majd a megboldogult Csányi Mihály iskolaigazgató vette át, és tíz évig irányította a lapot, jelenleg pedig Nagy Erzsébet keze alatt születik meg az újság. Fontosnak tartom megemlíteni még azokat, akik jelen voltak a Csernyei Újság megalakulásánál: Fazekas László, Deák József, Kelbach Teréz, Csányi Mihály, Szilágyi Mária, Perjész Mária, Tanók Sándor, Szekula István. Sajnos, ők már mind odafentről figyelik a munkánkat.

* Évente hányszor jelenik meg a lap, és hány példányban?

N. E.: – A Csernyei Újság évente 4-szer jelenik meg, 500-as példányszámban és 16 oldalon, ebből 4 oldal színes. Kezdetben csak fekete-fehérben és 1000 példányban nyomtattuk, majd ez a szám lassan csökkent. A XXX. évfolyam 1–2. száma már 20 oldalon jelent meg, mivel jubileumot ünnepeltünk. A napokban jelenik meg a 31. évfolyam 2. száma, és nagyon boldog vagyok, hogy eljutottunk idáig. Fontos tudni, hogy az újsághoz minden csernyei lakos hozzájuthat, és a Vajdaságban meg a külföldön élő csernyeiek is mindig megkapják, ha igénylik. 50-60 újságot postázunk más vajdasági településekre, külföldre. A lap teljesen ingyenes, kivéve a Csernyén kívül élőknek, akik szimbolikus összeget fizetnek, tagsági díjat, mely szinte a postaköltségre sem elég.

* Ha az olvasók nem fizetnek az újságért, hogyan tudják megjelentetni?

N. E.: – Az újságot pályázati pénzekből tartjuk fenn. Pályázunk a tartományi titkárságoknál, a Magyar Nemzeti Tanácsnál, Magyarcsernye Önkormányzatánál, több-kevesebb sikerrel, de eddig minden évben sikerült kiadnunk a lapot. Pályáztunk a tájékoztatási minisztériumnál is, néhány évvel ezelőtt egyszer-kétszer sikeresen, de az utóbbi időben elutasítottak bennünket, nem kaptunk semmit. Ebben az évben a Magyar Nemzeti Tanácstól és Magyarcsernye Önkormányzatától kaptunk támogatást. Ezek nélkül az anyagi támogatások nélkül nem tudnánk megjelentetni a lapot.

* Mi mindenről olvashatunk a Csernyei Újságban?

N. E.: – Mi az újságban nem írunk világra szóló eseményekről, hanem az egyszerű, magyarcsernyei emberekről, helyi eseményekről, gondokról, bajokról, örömökről, ünnepekről, mert ez érdekli a csernyeieket. Írunk az egyházi életről is, a helyi közösség munkájáról, a mindennapi eseményekről, beszámolunk a művelődési életről, az oktatás helyzetéről, a sportéletről, a helyi civil egyesületek munkájáról, helybeli embereket mutatunk be, interjúkat közlünk. Úgy érzem, hogy a Csernyei Újságot igénylik, mindig nagyon várják a helybeliek és az elszármazottak is. Reklámot, köszöntéseket (születésnapi, névnapi) nem tartalmaz az újság. Az év végi számokban megjelentetjük a friss házasok képeit, esküvői fotókat, de ezt is ingyenesen.

H. Gy.: – A realitásról írtunk s írunk is az újságban.

* Hányan alkotják jelenleg a szerkesztőbizottságot?

N. E.: – A lapnak öt-hat állandó munkatársa van, de minden szám előkészítésekor a létszám bővülni szokott néhány lelkes fiatallal, aki színesebbé, gazdagabbá, tartalmasabbá teszi a lapot. A szerkesztőbizottság tagja a Csernyén született, Újvidéken élő Fazekas András nyugalmazott újságíró is, aki nagyon sokat segít a lapkészítésben, lektor, tördelő, ő az, aki megformálja a lapot, hogy végül a nyomdába kerülhessen Karlócán. Tehát egy-két hét kell, hogy elkészüljön Magyarcsernyén, Újvidéken, illetve Karlócán az újság. Nagyon szépen köszönöm a helybeli munkatársaknak, akik mindig minden kérésnek eleget tesznek, írnak, ötletet adnak, új témákat ajánlanak, írásokat, fotókat küldenek. És hálásak vagyunk Andrásnak, Dénesnek és a nyomdának is. A Csernyei Újság munkatársai teljesen ingyenesen, önkéntesen dolgoznak, senki nem kap a munkájáért semmit. Karácsony vagy húsvét táján egy vacsorával vagy egy kis szerény ajándékkal köszönjük meg a munkát. Az utóbbi években az iskolás tanulók alkotásait (fogalmazásait, verseit) is közölni szoktuk. Fontosnak tartjuk, hogy ők is lássák szövegeiket a lapban, és reméljük, a jövőben közülük többen is a szerkesztőséget fogják gazdagítani.

H. Gy.: – Kár, hogy az elszármazottak már nem írnak, nem küldenek írásokat. Jó volt olvasni az ő viszonyulásukat a szülőfaluhoz, az emlékeiket. De megértem, sokan közülük megöregedtek, elhunytak, gyermekeiket, unokáikat pedig már nem sok szál fűzi Csernyéhez.

* Részesült-e díjban az újság?

N. E.: – 2017-ben kapta meg a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete által odaítélt Szórványdíjat (szórványsajtó kategóriában). Bácsfeketehegyen vettük át, és nagyon boldogok voltunk, hogy elismerésben részesültünk. Az egész szerkesztőség munkáját ismerték el, s ez nagyon jólesett nekünk. Jó érzés, hogy megbecsülik azt, hogy itt a szórványban élünk, dolgozunk, akarjuk csinálni azt, amit elkezdtünk, és csinálni is fogjuk a jövőben.

* Miért tartják fontosnak a helyi lapot?

H. Gy.: – Igazi szócsöve lett a magyarcsernyei életnek. Bemutatja, hogy mi minden történik a faluban. De azért is jó, mert dokumentumértékű, kutatásokhoz is felhasználható. El lehet olvasni, hogyan éltünk abban az időszakban. Ez mind fennmarad az utókornak is.

N. E.: – A Csernyei Újság 20. évfordulójára megjelent egy CD, melyet Korom József helybeli lakos készített, és az addig megjelent lapszámokat tartalmazza. Ezt is több példányban kiadtuk, így szinte minden családhoz kerül belőle. Titkos vágyam egy válogatást kiadni könyv formájában a Csernyei Újság elmúlt 30 évnyi anyagából. Most, hogy nyugdíjas lettem (könyvelőként dolgoztam az iskolában), lehet, hogy belekezdek a válogatásba, s hátha sikerül a könyvhöz megszereznünk az anyagi támogatást is.

* Zárszóként mit említenének?

H. Gy.: – Így, hogy már hetven is elmúltam, sokszor felidézem a kezdeteket… Nem volt könnyű elkészíteni az újságot. Mindenki kéziratait át kellett nézni, javítani. Majd írógéppel legépelni, postázni Újvidékre, fényképeket is mellécsatolni, melyeket azután sohasem kaptunk vissza. Nagyon időigényes volt. De úgy érzem, megérte belevágni.

N. E.: – A Csernyei Újság 31 éves, még létezik, még vannak munkatársak, még van miről írni, és reméljük, hogy amíg lesz miről írni, amíg lesz olvasó, addig Csernyei Újság is lesz.

Én még csak annyit fűznék hozzá, hogy örülök, és megtiszteltetésnek érzem, hogy e kis csapat tagja lehetek.