Mottó: „Bátorság kell ahhoz, hogy az ember színt valljon? Talán igen, talán nem.”

Összhangban az MNT által meghirdetett pályázat egyik alapfeltételével, a torontáli diákok is olyan kulturális emlékhelyeket, helyszíneket kerestek fel a lakóhelyüktől számított legalább száz kilométeres távolságban, amelyeket a magyarság szempontjából már korábban kiemelt jelentőségűvé nyilvánítottak. A kirándulás programjának kidolgozásában a törökbecsei Aracs-turizmus civil szervezet létrehívói és éltetői nyújtottak segítséget.

Vidékízlelgető túrája során a csapat előbb az óbecsei Than Emlékházat kereste fel, megtekintve az ott található fizikai-kémiai kísérletekkel kapcsolatos állandó jellegű tárlat kínálatát is. Ezután az 1830-ban épült belvárosi katolikus templom történetével és nevezetességeivel ismerkedtek. A Ferencz-csatorna ugyancsak óbecsei pontján az első automata, magyar találmánynak számító Türr István-zsilip került fókuszba, végül a Tisza-parti kisváros néhai református gyülekezetének temploma a Zöldfa utcában.

Visszakanyarodva a bánsági oldalra, a következő állomáshely a Sóskopó természetvédelmi terület pereme volt. Pontosabban egy vasúti átjáró Törökbecse és Beodra között, ahonnan pótkocsis traktorokkal folytatódott tovább az utazás az aracsi pusztatemplomhoz. A néhány percre időnként fel-feloszló ködgomolyból a maradványaiban is impozáns középkori szakrális építmény lassan bontakozott ki, régmúlt és legújabb kori történeteivel egyetemben. Jelképesen egybekötve mindezt egy megkopott nemzetiszín pántlikával is, mellyel az emlékezők a helyszínen meghagyott egyetlen kopjafa törzsén száradó koszorút díszítették fel annak idején.

A délutáni program az Aracs városrészben keresendő Glavaš-ház bejárását, illetve egypár rögtönzött történelemórát foglalt magában. Előbb a közelmúltban restaurált Hungária-szobornál a katolikus temetőben, majd Leiningen-Westerburg Károly generálisnak, aradi vértanúnak a belvárosi Assisi Szent Klára-templom kertjében emelt mellszobra tövében. Végül, de nem utolsósorban, a diákcsoport és kísérői az éppen akkor megtartott, hagyományos népzenei és népművészeti találkozó „ricsajos” nyüzsgésébe is bekapcsolódhattak.

Így lett végül egységes kerekké ez a rendhagyó kirándulás, mely által nemcsak az ismeretek bővülhettek rejtőzködő délvidéki értékeinkről, hanem maga az öntudat is erősödhetett. Hogy még sokáig megmaradhassunk azon a vidéken, amelynek megtartásáért eleink bizony súlyosan megfizettek. Mégpedig örökáron.