A hatodik szeretetnyelv

A hatodik szeretetnyelv

Hogyan tanítsuk lovunkat, és mit tanulhatunk mi tőle? A ló tükörkép — megtudhatjuk, miért. Interjú Keresztes Terézzel, a lovak erőszakmentes oktatásának hazai úttörőjével.

A ló és az ember kapcsolata több ezer éves múltra tekint vissza. A technika fejlődésével módosult ugyan az állat szerepe, de az a különleges kapcsolat, amely közte és lovasa között kialakulhat, illetve amely számtalan legendás történet alapja, mit sem változott az idők folyamán. Mindezt átitatja egy romantikus életérzés, mely az emberek fantáziájában a lovaglással kapcsolatban él.

* Hogyan indult el ezen az úton?

— Mezőgazdászszülők gyermekeként születtem. Olyan környezetben nőttem fel, ahol a mindennapjaim része volt az állatok gondozása és a növénytermesztés. Ez vett körül, ez volt a világom, így már nagyon korán elhatároztam, hogy én is ezen a területen szeretnék tevékenykedni. Diplomás paraszt, volt a válaszom az elkerülhetetlen mi leszel, ha nagy leszel? kérdésre. Elvégeztem a mezőgazdasági középiskolát Magyarkanizsán, majd a későbbiekben számos magas színvonalú tanfolyamon vettem részt, többnyire külföldön, hogy képezzem magam. Tanulmányaim befejeztével a Peščara vállalatnál dolgoztam huzamosabb ideig mint pénzügyi igazgató, szabadidőmben pedig zöldségtermesztéssel foglalkoztam, kamatoztatva az otthonról hozott és a megszerzett tudást. Mérföldkőként tartom számon, hogy 1993-ban Kelebián létrejött a ménesbirtok. Azon nyomban beadtam a felmondásom a korábbi munkahelyemen, és elhelyezkedtem a ménesen. Ez a lépés szüleimnél nagy felháborodást keltett. A női mivoltom és a lovakkal való foglalkozás valahogy összeegyeztethetetlennek tűnt számukra, de elhatározásomban mindez nem ingatott meg. Elmondhatom, hogy megjártam a ranglétra összes fokát, mire eljutottam a lovas oktatói szintre, de nem bántam meg. Ez egy tanulási folyamat volt, mely gyümölcsözőnek bizonyult. Akkoriban itthon fehér hollónak számítottam, több szempontból is. Egyrészt nő nemigen volt a szakmában, másrészt a módszer, ahogyan a lovakkal bántam, és tanítottam őket, távol állt a Szerbiában régóta bevett gyakorlattól, mely szerint a ló okításának leghatékonyabb eszköze a fenyítés és a verés. Hosszú évek munkája állt mögöttem, mire elfogadtak, illetve elismerést vívtam ki magamnak szakmai berkekben, nőként és a módszeremet tekintve egyaránt.


Keresztes Teréz 2017 szeptemberében Lipicán, a kettesfogathajtó-világbajnokságon (Horvát Krisztina felvétele, Hoefnet.com)

* Melyek a módszer jellemzői?

— Azt vallom, hogy a ráfordított idő és a befektetett munka — erőszak alkalmazása nélkül is — meghozza gyümölcsét. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy fenyítőeszközök nélkül, türelemmel, szavakkal és példamutatással sajátíttatom el lovaimmal a tudást. Ennek a módszernek a világ különféle részein már voltak követői, úttörője pedig Pat Parelli kaliforniai lovas oktató. Az erőszakmentességen alapuló tanítás a lovak természetes igényeit és a faj jellemzőit veszi alapul. Az egyik ilyen, hogy ez az állat közösségi lény, csapatban, azon belül is hierarchiában él. Ezzel a szelíd módszerrel az a célunk, hogy a ló társaként és irányítójaként is elfogadja az oktatóját. Akarjon a lovasához csatlakozni. Szemléletes példa a ló vízen való átvezetése. Ezek az állatok természetüknél fogva félnek a víztől, ha azonban gazdájuk belegyalogol a vízbe, jelezve ezzel számukra, hogy nincs mitől félniük, akkor követik őt. Viszont a megfélemlített ló nem akar az ember társa lenni. A fenyítésen alapuló bánásmód jellegzetes magatartásbeli és fizikai tünetegyüttesként lép fel az állaton. Az a ló, amelyik társként és nem fegyelmezőként tekint lovasára, szakszóval élve, elengedett, azaz laza, a mozgása dinamikus, izomzata a nyakán és a lábán jól kirajzolódik, ellenben a megfenyített lóval, melynek tartása feszes, és állandóan izzad. A díjhajtásban külön szempontként szerepel ennek megvizsgálása. Az erőszakmentes oktatás sokkal időigényesebb, években mérhető. Fogathajtóversenyeken ezért hat évnél fiatalabb ló nem is indulhat. Boyd Exell, a műfaj hétszeres világbajnoka például tizenhét éves lovakkal versenyez. Ennek fényében még inkább büszkeséggel tölt el, hogy a 2017-ben megrendezett lipicai fogathajtó-világbajnokságon, tizennyolc év tapasztalatát latba vetve, két hatéves, általam betanított ló a verseny után azonnal gazdára talált. Három és fél évesen kezdtem el foglalkozni velük (a lovak akkor válnak szellemileg éretté a tanulásra), és mintegy ezer edzést tudva magunk mögött készen álltak a megmérettetésre.

* A lovakkal szemben ismeretesek az elvárásaink: legyenek nyugodtak, engedelmesek, közreműködőek. Vajon egy jó lovas milyen tulajdonságokkal legyen felvértezve? Hogyan értelmezhető, hogy a ló tükröt állít a lovasa elé?

— A lovasság, a lovak kiképzése az érett emberek sportja, foglalkozása, melyen az élettapasztalatot értem, lerántva ezzel azt a romantikus leplet, amely a szakmával kapcsolatban a köztudatban él. Hogy valakiből jó lovas váljék, az hosszú évek befektetett munkáját igényli (nagy a különbség aközött, hogy valaki csupán utazik a lovon, vagy „belovagolja”). A lovas legyen higgadt, bírjon kellő alázattal a ló és a munka iránt, valamint — ezt elsőként is mondhattam volna — szeretetteljesen viszonyuljon az állathoz. Ez alapkövetelmény, mely nélkül ez a tevékenység nem végezhető. A többi közt ezért is igaz, hogy „problémás” ló nincs, csak vele való helytelen bánásmód. A következő elengedhetetlen tényező az idő. A lóval való foglalkozás nem hasonlítható össze, mondjuk, egy irodai munkával, mely meghatározott időkeretben folyik. Az állattal való munkát akkor tekintjük befejezettnek, amikor látjuk rajta, hogy megértette, mit is várunk tőle, és jól el is végzi azt. Ezt ugyanis az állat megjegyzi, és ha teszem azt, úgy hagyjuk abba a vele való foglalkozást, hogy éppen rosszul teljesít, a rákövetkező alkalommal onnan folytatja, azaz szintén helytelenül végzi a feladatot. És igen, a ló tükröt tart elénk: Hiábavaló erőfeszítés lepleznünk a vele való munka során, hogy úgyszólván nem vagyunk jelen, zaklatottak, bizonytalanok, lehangoltak vagyunk, vagy éppen lekezelő a hozzáállásunk. A ló megérzi és átveszi a rezgésünket, rövid időn belül nyugtalanná, ellenszegülővé válik. Lovak közelében lenni nemcsak felszabadító érzés, hanem ezek az állatok, mint a tükörképünk, igenis tanítanak bennünket, például arra, hogyan legyünk őszinték, elsősorban önmagunk, majd a világ felé, továbbá hogy miként legyünk jelen, összpontosítva a feladatra, elengedve aggodalmainkat, félelmeinket.

A Keresztes Terézzel való beszélgetés csak megerősített abban, hogy akár lovas oktatóként vagy szimplán magánemberként tovább kell vinnünk Saint-Exupéry örök igazságát, mely szerint jól csak a szívével lát az ember.

Teréz ma is aktív versenyző. Ebben a hónapban megy át két klubtársával (Bunford Olivérrel és Berényi Ákossal) az IMPERIAL lovasklubba, minthogy ők hárman alkották Szerbia legeredményesebb lovascsapatát a fogathajtói szakágban az elmúlt három évben. Mint említette, az idén egy új, fiatal, ígéretes fogattal indul, bízva abban, hogy néhány verseny után a díjhajtás megnyerésére esélyesként tartják számon.

Sok sikert kívánunk hozzá!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink