home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A hatékony csapatmunka eredménye
Tóth Tibor
2013.01.30.
LXVIII. évf. 5. szám
A hatékony csapatmunka eredménye

Az idei év első nagyobb sporteseménye a 35. Dakar-rali volt, amelyen 53 országból 161 autó, 196 motor, 75 kamion és 40 quad vágott neki a több mint nyolc és fél ezer kilométeres távnak. A részvevők között immár hatodik alkalommal ott volt a KTM-mel induló szabadkai motoros Saghmeister Gábor is, aki második legjobb helyezését elérve, tizenegy és fél órás lemaradással a győztes francia Despres mögött, összesítettben a 61. helyen végzett.

A kiváló szabadkai motorossal hazaérkezése másnapján a Dakarról, a sivatagról, Dél-Amerikáról és az idei terveiről beszélgettem.

* Összesítettben a 61. helyen végeztél, a magánversenyzők között pedig a 8. helyet szerezted meg. A győztestől 11 és fél órával maradtál le, s ezzel az eredménnyel tavaly a 34. helyen végeztél volna. Elégedett vagy-e az idei szerepléseddel?
— Még mindig úgy érzem, hogy volt még tartalékom — kezdi a beszélgetést Gábor. — Tudtam volna még egy-két órával jobb időt menni, de főként arra kell nagyon figyelnem, hogy egyben maradjak, és a motort mindenképp bevigyem a célba. Nagyon jól taktikáztam. Az első pár napban óvatosan hajtottam, a 80. hely környékén versenyeztem, később azonban nagy lendülettel haladtam felfelé, s a végén a 61. hely lett az enyém. Elégedett vagyok az eredménnyel, mivel öt nappal a Dakar vége előtt összesítettben még csak a 70. hely környékén álltam, de jól hajráztam, sikerült előrelépnem. Pszichikailag és fizikailag is nagyon rendben voltam, amiért óriási köszönet jár erőnléti edzőmnek, Zoran Ivanovićnak. Kijelenthetem, hogy az egyik legésszerűbben befejezett Dakar volt ez számomra.

* Az idén először Peru fővárosából, Limából indult a verseny. Milyen volt az eddig ismeretlen perui rész?
— Peru rendkívül jó hely, nagyon tetszik a fővárosa. Rendkívül nehéz, dűnés, finomporos szakaszokat jelöltek ki számunkra a szervezők. Már a második napon olyan nehéz gyorsasági szakasszal találtuk szembe magunkat, amit egy újonc részvevő nem tud teljesíteni. Nehéz navigációs feladataink voltak, nagyon sok fordulóval tarkítva. Pontosan kellett navigálni, hogy megtaláljuk a helyes utat, hogy azokra a folyómedrekre, szakaszokra térjünk rá, ami járható is. A Dakaron nagyon sok a járhatatlan út, a terep egyenesnek látszik, mégis rengeteg szakadék és repedés leselkedik a versenyzőkre. Egyik nap a GPS felmondta a szolgálatot, el is tűntem a képernyőről és a verseny honlapjáról is.

* Argentínában és Chilében nem először jártál. Jelentett-e ez valamilyen könnyítést számodra?
— Nagyon sokat. Ebben a két országban a talaj nagyon különböző, de én már ismerem ezeket a talajtípusokat. A Dakart úgy kell elképzelni, hogy egyik nap sem olyan, mint amilyen tavaly, tavalyelőtt, vagy öt évvel ezelőtt volt. A szervezők minden gyorsasági szakaszt átalakítanak. A gyorsasági szakaszban nagyon ritkán vannak régebbről ismert részek, én most egy 20 km-es részt felismertem. Aki először versenyzik, annak minimális esélye van a verseny befejezésére. A Dakaron nyár van, és olyan talajon motorozunk, amilyenen itthon nem tudunk edzeni. A gumikkal hatalmas sziklatömegeket kell megmozgatnunk, sokat motorozunk kiszáradt folyómedrekben, ami egyáltalán nem egyszerű, hiszen ott sziklákkal, kövekkel, bokrokkal találkozhatunk. Szerencsére számomra ezek a nehézségek már nem okoznak problémát.

* Melyik volt a legnehezebb szakasz?
— A 12., amikor megállt a motorom. Nagyon jól haladtam, és az idén már élveztem is a Dakart, eddig viszont inkább kínlódtam, szenvedtem és alig vártam, hogy vége legyen. A Fiambala és Copiapó közötti távon már annyira megerőltettem a motort, hogy szinte vártam, mikor áll le. Ez 50 km-rel a cél előtt be is következett, de szerencsére csak elektronikus hiba történt,  és gyorsan sikerült kiküszöbölni. Megfordult a fejemben, nehogy úgy járjak, mint tavaly, amikor az 5. szakaszon leállt a motorom. Úgy éreztem, vége, tönkretettem megint a motort. Az járt az eszemben, hogy miért kellett megint ennyire agyonforszírozni a masinát. Élveztem az aznapi motorozást, és ilyenkor jobban húzom a gázt. Nagyon nehéz egy ilyen szintű raliversenyzőnek úgy menni, hogy variáljon a sebességgel, egyszer jobban húzzam a gázt, máskor kevésbé. Ezt a Dakaron nem lehet csinálni. A szerelőknek mindennap olyan motort kell alám adniuk, amelynek nem számít, mit csinálok vele. Taktikusan motorozni számomra már egy kicsit fárasztó.

* Cyril Despres, a motorosok kategóriájának győztese azt nyilatkozta, hogy szerinte nem elég nehéz a Dakar. Szerinted?
— Nem reális a kijelentése, hiszen ő már rengetegszer teljesítette a versenyt. Élete első vagy második Dakarján szereplő versenyzőt kellene megkérdezni, hogy vajon nehéz-e. Egy tapasztalt raliversenyzőnek sem a dűnesorok, sem a kiszáradt folyómedrek, sem a pálya talaja nem okozhat gondot. Sok minden a motortól függ, hogy kibírja-e vagy sem. Egyik Dakar sem könnyű. Minden versenyző tudja, mely pálya– és talajtípusok felelnek meg leginkább a számára. Én a dűnesorokat szeretem a legjobban, úgy haladok és navigálok közöttük, ahogy akarok. Az utóbbi időben már nem érzem magam életveszélyben a dűnék között, míg egy gyorsasági szakaszon, ahol 160-170-es sebességgel haladunk, megfordul a fejemben, hogy mi történik, ha elébem kerül egy kő. A homokot — ami az első pár évben nagy gondot okozott — már kifejezetten élvezem.

* Mennyiben vagy más most, mint első Dakarod alkalmával?
— Sok mindenben más vagyok. Már nem okoz bennem feszültséget az, hogy tudom, januárban jön a Dakar. Egészséges önbizalom alakult ki bennem, mégsem merem azt mondani, hogy a 2014-es versenyen is végig tudok majd menni. Ezt senki sem tudhatja. Például csapattársam, a szlovén Miran Stanovnik tizenhatszor volt kint a Dakaron és kilencszer ment végig rajta. A Dakar nemcsak a versenyzőről szól. Az egy dolog, hogy jól felkészítenek bennünket, de a táv teljesítéséhez a motornak is tökéletesen kell működnie, pontosan kell navigálni, és nagyon sok szerencsére is szükség van, hiszen egy kő, bokor vagy ág elronthatja az egész évi munkát. Félni nem kell tőle, ez a lényege az egésznek.

* A Dakaron általában rekkenő hőség kíséri a versenyzőket, most viszont mérsékeltebb volt a hőmérséklet.
— Legalább 1500 km-t áztam és nagyon sokat fáztam. Szerencsére nem fáztam meg, mert rengeteg C-vitamint fogyasztottam. Sokszor álmosság gyötört, különösen akkor, amikor az Andokon keltünk át, a 4800 méter magas átkelőhely nagyon kifárasztott. Általában La Rioja és Fiambala között van a legmelegebb, az idén azonban esett az eső, úgyhogy azt a szakaszt megúsztuk. A fehér homok minősége olyan, mint a gríz, és kánikula alkalmával folyik mindenfelé. Most megázott, és hasonlított a horgosi edzőpályámra. Az idén ott teljesítettem a legjobban — az 56. helyen értem célba —, tavaly viszont ezen a szakaszon estem ki.

* Célba érkezésedkor mi volt az első reakciód?
— Elérzékenyültem, hogy megcsináltam, és megmutattam azoknak, akik tavalyi kiesésemkor azt mondták, hogy nem volt elég jól felkészülve a csapat, hogy a szerelőknek jobban oda kellett volna figyelni a munkájukra. Tudásomat, rátermettségemet, fizikai állapotomat, a versenyhez való hozzáállásomat senki sem vonta kétségbe, ellenben egyik szponzorom tavaly azt mondta, hogy egy motor nem állhat meg. Dehogynem, megállhat. Az idén is megállt, de szerencsére újra tudtam indítani. Nagyon boldog vagyok, hogy a Dakar sikerült. Rengeteg dolognak össze kell jönnie, hogy ehhez. Célba éréskor az egyik magyarországi kereskedelmi csatorna és közszolgálati rádió riportere készített velem egy interjút. Akkor még frissen pezsgett bennem az egész verseny, minden pontosan előttem volt, így a legapróbb részletekig pontosan, részletesen elmeséltem neki, mi történt. Mindez annyira jól sikerült, hogy az újságíró szeméből egy könny is kicsordult, s azt mondta, ilyen interjút már régen készíthetett.

* Mivel kötöd le magad a hosszú szakaszokon azon kívül, hogy az útra összpontosítasz?
— Énekelni szoktam motorozás közben. Főleg régi számokat, habár a zenéhez nincs sok közöm. A 106-os számmal induló versenyzőtársam, a francia Thomas Bourgin azért halt meg, mert elaludt a motoron. Én is szinte mindig álmos vagyok vezetés közben, de mindenki így van ezzel. Reggelente 5-6 kávét megiszunk, vannak olyanok, akik kokalevelet rágcsálnak, hogy ébren maradjanak. Dél-Amerikában ez engedélyezett, az emberek a boltokban vásárolják, úgy, mint mi a különféle rágcsálnivalókat. Én kávéval próbáltam ébren tartani magam, sokat motoroztam állva, s közben különféle váll- és fejmozgatási gyakorlatokat végeztem.  

* Jövőre újra nekivágsz?
— Szeretnék újra indulni. Persze, ehhez mindennek újra össze kell jönnie. Még mindig nem ülök autóba, habár már sokan érdeklődnek efelől. Tudok autózni, több mint 2 millió kilométer van mögöttem, de motorozni szeretnék, így érzem legjobban magam. De a következő Dakarig még rengeteg fontos dolgom van. Először is le kell zárni a mostani verseny pénzügyi részét, a jövő héten el kell kezdenem edzeni, mivel március végén szeretnék részt venni Abu Dhabiban, a rali világbajnokságon, februárban pedig olaszországi edzőtáborba kellene mennem. Támogatóimnak, a média képviselőinek, s mindazoknak, akik a sikeremért dolgoztak szeretnék egy Dakar-partit szervezni. Ez az egész nemcsak rólam szól, itt hatalmas csapatmunkáról van szó.

* Ezek szerint megfordult a fejedben, hogy egyszer autóval vágsz neki a sivatagnak?
— Igen. Mindenki azt mondja, hogy autóval valamivel biztonságosabb a Dakar. Lehet, hogy így van, de én a motoron jól érzem magam. Szeretem az önállóságot, nem szeretek más fejével gondolkodni, és szeretek a határozataim mellett kiállni. Nem szeretnék a navigátorra hagyatkozni. Ha motoron ülve elrontok valamit, akkor azért csakis saját magam hibáztathatom. Az idén is voltak olyan gyorsasági szakaszok, amikor nem tudtam, hogy jobbra vagy balra kell-e mennem, de megpróbáltam a problémát önmagammal megbeszélni, és feltalálni magam.

* Milyen sors vár a motorodra?
— Ez egy kétéves motor, most is üzemképes állapotban van, csak elfáradt. Teljes felújításra van szüksége, ami 10 000 euróba kerül. Sokallom ezt az összeget, és szerelőmmel, Thorsten Kaiserrel abban állapodtunk meg, annyira újítjuk fel, hogy az Abu Dhabi ralit kibírja. Legszívesebben eladnám a jelenlegi állapotában, akár olcsóbban is, s az Egyesült Arab Emírségekben már vadonatúj motorral indulnék. Ha nem sikerül túladnom rajta, akkor a rali vb-n elindulok vele, a következő Dakart viszont már semmiképpen sem szeretném megkockáztatni ezzel a motorral.

* Kiknek szeretnéd megköszönni azt, hogy ott lehettél a Dakaron, s hogy ilyen sikeresen szerepeltél?
— Főtámogatómnak, az Europetrol-Eurogas vállalatnak, az Ifjúsági és Sportminisztériumnak, Pásztor Istvánnak, a Tartományi Képviselőház elnökének, Kántor Csilla kabinetfőnöknek, Bojan Pajtićnak, a Tartományi Kormány elnökének, Marinika Cobanunak, tartományi sporttitkárnak, Szabadka városának. Óriási köszönet illeti mindazokat a magánvállalatokat, vállalkozókat, magánszemélyeket is, akik támogattak. Kiemelném Predrag Milinkovićot, az RTS sportújságíróját, aki az egész szervezés mintegy hetven százalékát végzi. A Dakar egy szabadkai és környékbeli brand lett. Amikor a Dakar összejön, és sikeresen végigmegyek rajta, akkor az egész csapat örül annak, hogy együtt, csapatmunkával megcsináltuk — fejezte be beszélgetésünket Saghmeister Gábor, a Dakart a 61. helyen teljesítő szabadkai motorversenyző.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..