home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
A határokon átívelő együttműködés jegyében
(re)
2015.09.26.
LXX. évf. 38. szám
A határokon átívelő együttműködés jegyében

A vártnál jóval kevesebb vendég jelenlétében tartották meg a szabadkai városháza dísztermében a VIII. Levéltári Napot. Érdekes, egyszersmind szomorú véletlen, hogy az idei nemzetközi tanácskozás mottója a Határokon átívelő együttműködés a levéltárak között volt. A határon túlról ugyanis csak Bosznia-Hercegovinából, valamint Magyarországról jöttek el az előadó kollégák.

A kis létszámú közönséget a Szabadkai Zeneiskola növendékeinek és felkészítő tanárnőjüknek előadása fogadta, majd a megjelenteket Stevan Mačković, a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatója köszöntötte. Elmondta: nagyon sajnálja, hogy a menekülthelyzet miatt a meghívottak közül sokan lemondták a részvételt, de arra buzdított minden jelenlevőt, hogy érezze jól magát, és járuljon hozzá a konferencia sikerességéhez.

Az első szakelőadást — visszatekintve az intézmény múltjára — maga az igazgató tartotta meg A Szabadkai Történelmi Levéltár nemzetközi együttműködése egykor és ma címmel. Megtudtuk, hogy a levéltárnak 1976-ban csupán kilenc szakmunkatársa volt, és a tárolt anyag (dokumentációk, írott emlékek, fotográfiák, különféle kiadványok stb.) mennyisége 3670 métert tett ki (a szakmán belül ugyanis méterben vagy címszavak számában határozzák meg az anyag mennyiségét). Manapság viszont az anyag immár több mint a kétszerese az akkorinak. Megtudtuk továbbá, hogy az első írásos emlék, mely városunkat megemlíti, 1391-ből származik. Ebben a dokumentumban Szabadka még Zabatka néven szerepel. A beszámolóból az is kiderült, hogy a Szabadkai Történelmi Levéltár több szomszédos ország levéltárával eredményesen együttműködik, ami egyre szélesebb méreteket ölt.

Előadást tartott még a Tuzlai Kanton Levéltárának, valamint Budapest Főváros Levéltárának a munkatársa. Ezután az egybegyűltek közös ebéden és kiránduláson vettek részt, így ért véget a VIII. Levéltári Nap Szabadkán.

Tekintse meg Szalai Attila felvételeit:

http://hetnap.rs/cikk/Leveltari-nap-Szabadkan-20543.html

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..