A tanulmány a világgazdaság folyamatait vizsgálta egy már korábban kidolgozott matematikai modell segítségével, és a szerzők azt szerették volna előrelátni, hogy mindezek hova vezetnek a jövőben. A system dynamics nevű matematikai modellt Jay W. Forrester fejlesztette ki. Az akkor még mindig szinte tudományos fantasztikumnak számító, de mégis létező és működő számítógép felhasználásával a világgazdaság alakulásának néhány változatát próbálták meg modellezni, illetve az idő függvényében néhány paraméter kölcsönhatását elemezni.

Elképzeltek és le is írtak néhány forgatókönyvet bolygónk jövőjéről, és már akkor megállapították, hogy ha az emberiség nem tesz meg bizonyos lépéseket szervezett formában, globális léptékben, akkor a világgazdaság össze fog omlani. A lefuttatott verziók szinte mindegyikében ez az összeomlás már a XXI. században, legtöbb esetben már annak elején meg is történt. Az összeomlást minden változatban a túlnépesedés, az erőforrások kimerülése, valamint a drasztikusan megnövekvő környezetszennyezés valamilyen kombinációja okozta. A könyv megírásának nem titkolt célja az volt, hogy megszólítsák a témához nem értő laikusokon kívül a sok esetben szintén dilettáns politikusokat, a döntéshozókat, a közgazdászokat és a más tudományterületen tevékenykedőket, valamint felhívják a figyelmüket bizonyos folyamatokra.

Ez a könyv bizonyos szempontból sikeresen teljesítette küldetését, hiszen a jövőnkért aggódók egyfajta bibliája lett, számos zöld pártot és környezetvédő mozgalmat a könyvben felvázoltak hatására alapítottak meg. A politikai reakciók igen eltérőek voltak. Az ENSZ különféle bizottságaiban sok esetben hivatkoztak a könyvben leírtakra, a Szovjet Kommunista Párt politikai bizottsága pedig ideológiailag veszélyes, pesszimista szélsőségnek nyilvánította.

Az első kiadása 1972-ben jelent meg, és akkor még egyértelműen optimista hangvételt ütött meg. Abban a korban volt élénkülőben a technológia mindenhatóságába vetett hit, és a könyvet (a szovjetektől eltekintve) általában nem egy pesszimista jövőjóslatként fogták fel. A második kiadás húsz évvel később, 1992-ben jelent meg, A növekedés határain túl címmel. Ebben leírják, mi vált valóra a két évtizeddel korábban megfogalmazott jóslatokból. A borúlátó próféciák többsége addigra sajnos már beigazolódott, nem kellett a XXI. század kezdetét megvárni. Aztán 2004-ben megjelent A növekedés határai harminc év múltán, melyben a szerzők megállapítják, hogy amit ’72-ben összefoglaltak, az a jelek szerint beigazolódik.

Ha nem korlátozzuk a fogyasztást, és nem szabunk a népesség gyors növekedésének valamiféle gátat, akkor a civilizációnknak nincs esélye elkerülni a legrosszabbat. Az előrevetített trendek szerint a világgazdaságra a XXI. században a biztos összeomlás vár. Kivéve, ha az emberiség mindent megtesz a Földünk és ezzel együtt saját léte megmentése érdekében. Úgy látszik azonban, hogy az emberiség kollektív tudata nem fogja fel, mi történik valójában. Az evolúció ugyan alkalmassá tett bennünket számos veszély közvetlen észlelésére, de ezek többnyire fények, hangok, szagok vagy tapintás útján tapasztalt történések. A környezeti ártalmakat viszont általában nem tudjuk az érzékszerveinkkel felismerni, illetve csupán a súlyos következményeket érezzük. Akkor, amikor már visszafordíthatatlan folyamattá válnak.

A globális felmelegedésnek, az élőhelyek megszűnésének tehát csak a következményeit tudjuk megérezni. Magát a folyamatot az elménkkel vagyunk képesek felfogni, de nem mindenki hajlandó elgondolkodni a következményeken. Sem az érzékszerveinkre, sem pedig a gazdasági logikára nem támaszkodhatunk ezen a téren. Csakis mesterséges módon, tanult magatartási formák által érhetünk el olyan hatást, hogy az emberek többségében kialakuljon egy környezettudatos viselkedési mód.