home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A harmadik nap
Orosz Ibolya
2014.06.18.
LXIX. évf. 25. szám
A harmadik nap

A bombázások évében, 1999-ben, illetve 2000 első hónapjaiban születtek azok a gyerekek, akik a napokban ballagtak — búcsúztak el az általános iskolától. Nem emlékeznek a légiriadót jelző szirénák sivítására, a lebombázott hidak és épületek rettenetes robajára.

Szerencsére nem emlékezhetnek az égő kőolaj-finomítók mindent befedő füstjére, s mindazokra a szörnyűségekre sem, amelyeket a szüleik meg az idősebb testvéreik a NATO-bombázások idején megéltek. Később, iskoláztatásuk nyolc éve alatt nem történt semmi olyan rendkívüli, ami miatt most el kellene törölni a még előttük álló záróvizsgát. Márpedig ezt, a kis érettségi eltörlését követelte május végén az a félezer belgrádi nyolcadikos, aki tüntetni ment az oktatási minisztérium épülete elé.

Tán csak nem azért, mert 1999-ben születtek? — kaptam fel a fejem a hír hallatán. Mert nem igazán értettem az utcára vonulásuk, tiltakozásuk és követelésük okát. Gondolom, az új oktatási miniszter sem értette nagyon. De leült megbeszélni a dolgot a diákok három képviselőjével. Elmondta: ha az árvízhelyzetre gondoltak, úgy nem kell aggódni, mert az érintett területek nyolcadikosai majd augusztusban záróvizsgáznak, s lesz számukra hely a középiskolákban. A kis érettségire pedig azért van szükség, magyarázta, mert az általános iskolai bizonyítványok alapján nagyon nehéz — bizonyos esetekben szinte lehetetlen — eldönteni, hogy ki jusson be a legnépszerűbb gimnáziumokba, illetve a leginkább ostromolt szakközépiskolai szakokra. Például tavaly, amikor (a tesztbotrány miatt) elmaradt a kis érettségi, és csak a bizonyítványban szereplő tanulmányi eredmény szerint történt a középiskolai beiratkozás, Belgrád legnépszerűbb gimnáziumába 180 Vuk-diplomás gyerek pályázott. A 180 pedig jóval több annál, mint amennyi elsőst az a gimnázium összesen felvehetett. Kell a záróvizsga, ezért kell a kis érettségin szerzett pontszám — érvelt —, amely a Vuk-diplomák ekkora áradatában valamilyen támpont lehet. Nyilván azt is elmondta: valamikor az iskolákban egy osztályban egy, legföljebb két színkitűnő tanuló volt. Abban az időben a Vuk-diplomás valóban az elsőnek számított a legjobbak, a kitűnő diákok között. Hogy a hosszú évek alatt hogyan és miért devalválódott ennyire az oklevél értéke, miért kezdődött el a „diploma-tömeggyártás”, az egy másik történet. Persze ennek okáról, ahogyan az előállt helyzetről sem, nem a diákok tehetnek. A gyerekek megértették. Úgy álltak föl az asztaltól, hogy június 16-án, 17-én és 18-án záróvizsga.

Ha minden a tervezett ütemben (és botrány nélkül) folyt le, akkor nyolcadikosaink már túl vannak az anyanyelvi (hétfő) és a matematikai (kedd) teszten. Ma, szerdán van az a bizonyos harmadik nap. A kombinált teszt napja, amikor a nyolcadikosok öt tantárgyból — biológiából, fizikából, kémiából, földrajzból, történelemből — írnak tudásfelmérőt. Ez az idei június 18-a azért számít rettegett napnak az érintett szülők és a diákok körében, mert újdonság a harmadik írásbeli. Ilyen még nem volt. Az előző generációk (a tavalyelőttiek meg a korábbiak) csak anyanyelvből és matematikából írtak tesztet. Ezért ez a harmadik nap — bármit is hozzon — beszédtéma lesz majd az elkövetkező hetekben. Nyilván „élve boncolás” tárgyát képezik majd a tudásfelmérőben szereplő kérdések — emlékeznek, egy ilyen kérdésre élő televíziós adásban rossz választ adott a korábbi oktatási miniszter... És bonckés alá kerülnek az elért pontszámok is, tekintettel arra, hogy ezen a teszten az iskolák, a tanárok is vizsgáznak... És újra beszédtéma lesz az évek óta csak halogatott, elodázott oktatási reform kérdése...

Majd beszélünk róla. Nekem most az a dolgom, hogy megnyugtassam az idegeskedő szülőket: nem ezen a harmadik napon, nem a kis érettségin áll vagy bukik a gyerekük jövője. És a Vuk-diplomán sem. Igaz, hogy a közvélekedés a jó iskolai teljesítményt tartja az életben való boldogulás alapjának. A neves szakember, dr. Vekerdy Tamás azt mondja: ez nem ilyen egyszerű. Egy átlagos hivatali pályafutáshoz tényleg jó, ha az ember az iskoláit minél rendesebben végzi el. De nem azok lesznek a sikeres emberek, akik a legjobban teljesítenek az iskolában. Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül az eminens diák lesz boldog ember a későbbiekben. Erre gondoljanak most erősen.  

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..