home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A gyorsforgalmi útról tanácskoztak Törökbecsén
Zséli Ágnes
2021.11.07.
LXXVI. évf. 44. szám
A gyorsforgalmi útról tanácskoztak Törökbecsén

Törökbecsén a Zombor—Nagykikinda gyorsforgalmi út tervdokumentációjáról szerveztek tanácskozást, melynek keretében az újvidéki MHM — Projekt nevű tervezőiroda mérnökei az önkormányzat vezetőségével, a település szakembereivel a bánáti községet érintő szakaszok útvonalát ismertették.

Az út a béregi határátkelőtől halad majd a román határig, Nákófalváig. A települések többségénél az út elkerüli a lakott területeket, Törökbecse előtt pedig, miután áthalad a DTD-csatornán, délkeleti kerülőúttá válik, és a román határ felé vezető út itt már javarészt egybeesik a már meglévő 15-ös állami úttal. A gyorsforgalmi út a korábban tervezett 175 km helyett 182 km-es lesz. Ebből 35 kilométert Törökbecse községben építenek — a tiszai duzzasztógát déli területétől Beodra északnyugati területéig húzódik majd, ahol egy új kerülőutat is építenek. Törökbecse községben a tizenöt felüljáró mellett más építési munkálatokra is szükség lesz.

Naser Mostafa, az újvidéki MHM — Projekt tervezőiroda igazgatója elmondta, hogy a már meglévő tiszai duzzasztógát mellett a műszaki tervdokumentáció magában foglalja a Duna—Tisza—Duna-csatorna feletti új híd, valamint a törökbecsei vasútvonal feletti két felüljáró kiépítését, illetve egy felüljárót, mely Beodrán, a Nagykikinda felé vezető útszakaszon épül.

A közvetlen és szélesebb nemzetközi környezettel való jobb kapcsolaton és a könnyebb megközelíthetőségen kívül ennek az útnak abban is nagy szerepe lesz, hogy csökkenti majd a településeken át történő tranzitközlekedést, ami Törökbecsének is sokat számít.

Saša Maksimović, Törökbecse polgármestere kiemelte, az önkormányzat megjegyzéseit, javaslatait figyelembe véve a műszaki tervdokumentáció kidolgozásának a végéhez jutottak, megjelölve ily módon a pontos útszakaszokat is.

A Zombor—Nagykikinda gyorsforgalmi út kiépítési munkálatai a tervek szerint a jövő év tavaszán kezdődnek el.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..