home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A gyertyák fénye
Lőrinc Natália
2014.12.28.
LXIX. évf. 52. szám
A gyertyák fénye

Kisoroszon már több éve megrendezik a közös adventi gyertyagyújtást. A vasárnap délutáni ünnepségekre a tájház udvarában került sor a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ szervezésében.

Az első adventi vasárnapon a falubeli fiatalok, Lackó Márta, Fazekas Andrea, Berta Márta, Ördög Lívia, Szili Kornélia, Talpai Anasztázia és Nyári Enikő alkalmi verseket olvastak fel, a Gyöngykaláris vegyes kórus ünnepi dalcsokrot énekelt. A koszorú első gyertyáját Király Tibor plébános úr gyújtotta meg.

December 7-én az első és a második osztályosok Mikulásról szóló jelenetet mutattak be. A gyerekek minden dicséretet megérdemelnek, mert szépen megtanulták a szöveget, és ügyesen eljátszották a szerepüket. A tanító néniket külön köszönet illeti.

Az adventi koszorú második gyertyáját Kabók Imre polgármester gyújtotta meg. Elmondta, hogy a faluban számos közösség működik, és ennek nagyon örül. A helyi közösség is igyekszik mindenben segíteni. A helyi járuléknak köszönhetően ezt eddig meg is oldották, és reméli, továbbra is megszavazza a lakosság, mert csak így tudják tovább fenntartani és fejleszteni a települést.

December 14-én a harmadik és a negyedik osztály tette ünnepélyesebbé a harmadik adventi vasárnapot. Az előadásban nemcsak verset és éneket hallhatott a közönség, hanem a karácsonyi szokásokról is. A tanító nénik ismét ügyesen felkészítették a szereplőket.

A karácsonyi előkészületek egyik fontos mozzanata az is, hogy az emberek minél többet legyenek együtt, segítsenek egymásnak, amiben csak tudnak. Ezt a Torontál civil szervezet is megtapasztalta, hiszen nemcsak a tagjai, hanem sokan mások is vállalták az önkéntes munkát. Az adományozók közül István Juliannát érte az a megtiszteltetés, hogy meggyújthatta a koszorú harmadik gyertyáját. A karácsonyi vásárt már harmadik éve rendezik meg. Az idén az árusok mézeskalácsot, fenyőfadíszt, képeslapokat, papírból font kosarakat és egyéb dísztárgyakat kínáltak.

December 21-én az egybegyűlteket az ovisok hangulatos műsora örvendeztette meg, majd a felsősök versösszeállítása következett. A gyerekek ajándékcsomagot kaptak. A koszorú negyedik gyertyáját Mészáros Izabella, a Torontál munkatársa gyújtotta meg. Talpai Sándor, a szervezet elnöke köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítették az adventi időszak megünneplését. Hangsúlyozta, Kisorosz nagyon összetartó közösség, s erre mindenki büszke lehet.

Az alkalmi műsorok végén a jelenlévőket meleg tea, forralt bor és ízletes aprósütemény várta — a kézimunkacsoport tagjainak és a falubelieknek hála. Ők már példát mutattak szeretetadásból. A mosolygó arcok ragyogtak, mint a gyertyák fénye. Jó volt mindezt látni, érezni, s átélni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..