home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A gyermek a legszebb csoda
KREKITY Olga
2005.06.01.
LX. évf. 22. szám
A gyermek a legszebb csoda

Harminckét évig volt óvónő a kishegyesi Péter Pán Iskoláskor előtti Intézetben. Megpróbáljuk kiszámolni, hány nemzedék nőtt fel a keze alatt, de sikertelen a kísérletünk. Talán huszonhárom, talán huszonöt, hiszen megtörtént, hogy évente, máskor pedig csak kétévente kapott új csoportot. Mind...

Harminckét évig volt óvónő a kishegyesi Péter Pán Iskoláskor előtti Intézetben. Megpróbáljuk kiszámolni, hány nemzedék nőtt fel a keze alatt, de sikertelen a kísérletünk. Talán huszonhárom, talán huszonöt, hiszen megtörtént, hogy évente, máskor pedig csak kétévente kapott új csoportot. Mindegy, végül is nem erről jegyzik - vagy nem CSAK erről jegyzik Szőke Anna nevét itt a Délvidéken és immár a határon túl is... Ő az, aki vidékünkön elsőként próbálta meghonosítani a gyermekkertekben a néphagyományőrző óvodai nevelési programot. Ő az, aki hosszú évtizedek után ,,becserkészte a Mikulást a faluba, a gyerekek örömére. Ő az, aki ötletadója s első szervezője volt azoknak a nyelvi, firka- és egyéb táboroknak, bábozási tanfolyamoknak, amelyek később megalapozták a Kátai-tanya hírnevét. Ő az, aki az ősrégi hagyományokat kutatva újrakezdeményezte a kishegyesi templombúcsút, s a többnapos Anna-napi rendezvénysorozatba beiktatta a komolyzenei hangversenyeket. Ő az, aki tizenkét évig a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnökeként lelkesen támogatta a néptánc-szakcsoport munkáját... Ő az, aki szorgalmazta a Vajdasági Magyar Óvodapedagógiai Egyesület megalakulását. Neki köszönhetően olyan neves szakembereket üdvözölhettek az óvodapedagógusok szerte Vajdaságban, mint amilyen dr. Molnár V. József néprajzkutató vagy... dr. Voith Vilmos folklórtudós, dr. Nagy Olga kolozsvári népmesegyűjtő és -kutató, Koperniczkyné dr. Torma Mária és dr. Makai Éva, a kecskeméti tanítóképző főiskola docense, valamint nyelvésze, dr. Zilahi Kati, a soproni Benedek Elek Óvónőképző Főiskola docense, dr. Debreczeni Tibor és D. Kósa Vilma budapesti drámapedagógusok, Dörögdy Miklós, a Magyar Állami Bábszínház jelmeztervezője, Monzák Péter és Bodoglári Ilona népi gyermekjáték-oktatók, Zadravecz Teréz, továbbá dr. Fauszt Erika, a Brunszvik Teréz-díjas gödöllői óvónő... A névsor korántsem lehet teljes, hiszen a szokásos évközi 8-10 alkalmi továbbképzésen, illetve a nyári vagy téli táborokban az elmúlt tizenhét év alatt nagyon sokan megfordultak.
* Jóllehet 2002-ben, amikor a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen néprajzkutatóként diplomáztál, úgymond ,,szabadúszó lettél, ám mégsem fordítottál hátat az óvodapedagógiának. Lám, a pünkösdhétfőt is gyerekek körében töltötted - közösen ünnepeltétek a Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszók Találkozójának tizedik évfordulóját. Mit jelent számodra az örömük, a kacajuk - egyáltalán jelenlétük az életedben?
- A gyermekek Isten legcsodálatosabb teremtményei. Tiszták, őszinték, ártatlanok. Igaz, hogy már nem dolgozom óvónőként, de ez mit sem változtat a hozzájuk és az óvodapedagógiához fűződő érzéseimen. Nekem az életben senki annyi örömet nem nyújtott, mint ők, és ez a hivatás. Úgyhogy az eddigi munkám fáradsága nekem megtérült, mert minden mosolyért, jó szóért nagyon-nagyon hálásak voltak a gyerekek. Nem energia kell a gyerekneveléshez, hanem idő és türelem.
* Emlékszem azokra a karácsonyi ebédekre, amelyeket a hátrányos helyzetű gyermekeknek adtál odahaza minden évben...
- Egy ideig próbáltam intézményesen megoldani ezt a nagyon humánusnak vélt gesztust, de aztán a sok fejcsóválás, neheztelés után magamra maradtam, s kénytelen voltam otthonomba hívni azt a tíz-húsz gyermeket, akik azt sem tudták, mi az, hogy ünnepi terített asztal. ,,Óvó néni, olyan jó nekünk, csak eszünk-iszunk és danolunk - mondták a nyaranta nekik szánt tíznapos táborokban, amikor az alapvető higiéniára való oktatás mellett persze sokat rajzolhattak, táncolhattak, játszhattak. És micsoda élmény volt, amikor körbeautóztattam őket a faluban! Mindannyiunk fején vadvirágkoszorú volt, és menet közben mindenkinek nagyokat integettünk. Azt hitték, megbuggyantam... Pedig ezeknek az ingerszegény környezetben nevelkedő Isten adta teremtményeknek mintegy a nyolcvan százaléka nagyon értelmes és hasznos felnőtté nevelkedhetne megfelelő társadalmi gondviseléssel. Ha például lenne számukra egy olyan egész napos napközi, ahol enni, inni kapnának, s oktathatnánk őket...
* Néprajzkutatóként mit vettél észre az elmúlt évtizedekben: a családban megváltozott a gyermek helye és szerepe?
- Az én gyermekkoromban egyenrangú családtagnak számítottunk a felnőttekkel. Ami azt jelenti, kivettük a részünket a munkából is. S ott voltak mellettünk a nagyszülők is, akik átörökítették nekünk a múlttal együtt a szokásokat, néphagyományokat is. Ma egyáltalán nem gyermekközpontú a család. Az anyagi jólét nagy illúzió. Azzal, hogy mindent megadunk - megvásárolunk a gyereknek, még nem jelenti az odafigyelést és a törődést is. A gyerekszobával a felnőttek tulajdonképpen eltávolítják a gyermeket maguktól, s lényegesen csökkentik az együtt töltött idő tartamát. Gyermekeink ezért félnek, ezért szoronganak, ezért vannak tele gátlásokkal, mert kora gyermekkoruktól kezdve magányosak. Engem a nagymama letakart egy lepedővel, amikor úgy vélte, aludnom kell, ők meg kártyáztak tovább. Persze, fülelni azért fülelhettem, de nem féltem a sötéttől, s azzal a tudattal pilledtem el, hogy van, aki vigyáz rám.
* S akkor még az egykézés sem volt divat...
- Megfigyeltem, általában azok a nők nem vállalnak egynél több gyereket, akik nagyon fiatalon vagy meggondolatlanul szülik az elsőt, és sajnos, napjainkban ez egyre gyakoribb jelenség. 2003-ban a falunkban házasodó párok közül csak két menyasszony nem volt terhes... A fiataloknál lassan visszatér a 70-es, 80-as évek családtervezési modellje: (több) gyerek csak akkor jöhet, ha van lakás, munkahely, autó... Csak az értelmiségiek rétegének egy szűk köre ismeri fel a gyermekáldás nemzetmegtartó erejét, s ez baj, nagy baj.
* Talán az utóbbi évek tapasztalatai, háború, elvándorlás, családok szétszakadása, munkanélküliség, nincstelenség készteti ilyen magatartásra fiataljainkat...
- A kisebbségben élő fiataloknak, pedagógusoknak, szülőknek - szóval mindannyiunknak lényegesen nagyobb mennyiségű többletenergiára és derűlátásra van szükségünk a túléléshez és megmaradáshoz, mint másoknak. Ezt eleink tudták már ötven, száz évvel ezelőtt is. Ezért biztatták mindig gyermekeiket, ha látták megtorpanni, megbicsaklani őket. Napjainkban pedig mi tapasztalható? Ahelyett, hogy középiskolába, egyetemre küldenék csemetéiket, a szülők maguk beszélik le őket a továbbtanulásról.
* Két fiad van, mindkettő Magyarországon él. Ezt így terveztétek?
- Nem, csak ideiglenes megoldásnak szántuk. Az idősebb fiamat a háború elől menekítettem át Magyarországra. Ott találta meg a párját, és önmagát. A fiatalabb fiamnak pedig, aki nagy tehetségnek mutatkozott matematikában, megfelelő középiskolát kerestem... Ma olyan diplomás bankszakember, aki már járt ugyan Hollandiában és New Yorkban is, de a világ közepe mégis Kishegyes a számára. Akarna ő hazajönni, de legfeljebb Belgrádban tudná kamatoztatni eddig szerzett tudását. Megkérdeztem az egyik elismert közéleti emberünket, mit tanácsol. Azt válaszolta, maradjon a fiam ott, ahol van. Mint anya akkor vagyok boldog, ha együtt a család, de mint szülő csak akkor lehetek, ha gyermekeim boldogulását látom. Ettől az örömtől nem foszthatom meg őket.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..