Tizenötödször szervezték meg Tordán a Kukoricafesztivált, melyet az idén három napra terveztek. A péntek a zenei rendezvényeké volt, fellépett az udvarnoki Gúth Emília énekesnő, a Playboys Törökbecséről, az est sztárvendége pedig a magyarországi Ismerős Arcok együttes volt.
A szombati napon tartották meg a kukoricatörő versenyt és több kísérőrendezvényt. Az esemény hivatalos megnyitóján Dobai János, a falu elnöke elmondta, a Kukoricafesztivál életre hívásakor gondolni sem mert arra, hogy ilyen rendezvénnyé növi ki magát.
— Ilyenkor itt van a falu apraja-nagyja, közösen ünneplünk, és ápoljuk a hagyományainkat is, hiszen a fiatalok közül sokan nem tudják, hogy valamikor kézzel törték a kukoricát. Azért próbáljuk megőrizni, hogy az utókor is lássa, a mezőgazdaságban nem volt mindig ilyen könnyű a munka, mint manapság, és bizony meg kellett izzadni azért, hogy a termés be legyen takarítva. Örülök annak, hogy képesek vagyunk évről évre újabb tartalmakat ráépíteni erre a rendezvényre. Most már vannak koncertek, művelődési műsor, gyermekfoglalkozások, bemutattuk a régi autókat, valamint vidámpark, kézművesvásár is várta az érdeklődőket.
Köszöntőt mondott Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke, aki elismerően szólt a másfél évtizede létező tordai eseményről. Hangsúlyozta, az ilyen és hasonló programok az egész falut, az egész közösséget megmozgatják, és nem csak Tordán, a környéken is.
A tiszaszentmiklósi csapat
A Kukoricafesztivált Ótott Róbert, a tartományi mezőgazdasági titkárság titkárhelyettese nyitotta meg.
— A mezőgazdasági titkárság évről évre támogatja az ilyen jellegű hagyományőrző megmozdulásokat. 2023-ban 15 millió dinárral tudtunk hozzájárulni a hasonló rendezvények sikeres lebonyolításához, és több mint 150 rendezvény kapott segítséget a szervezéshez. A mezőgazdasági titkárság a családi termelői gazdaságokat is támogatja, és úgy gondolom, hogy ez így együtt nagyon fontos a falun élőknek, nemcsak a civil szervezeteknek, hanem a mezőgazdasággal foglalkozóknak is.
A tiszaalpariak hegedűszóra dolgoztak
A Kukoricafesztiválon a versenyzők jó hangulatban dolgoztak, bemutatták, hogyan végezték el a kukorica betakarítását az elődök. Az egyik csapat tagjai viszont nemcsak hagyományápolók voltak, hanem ők a mai napig kézzel szedik a kukoricát, lovakkal művelik meg a földet. A szárat hazaviszik, mert a jószágnak jó takarmányként szolgál, utána pedig a kukoricaszárral fűtenek be a kemencébe. Ez pontosan úgy hangzik, mint a mesében, viszont a zsombolyai Mészáros Sándor így él. A tordai megmérettetésre két unokaöccsével, Ferenccel és Józseffel érkezett, akik, mint mondta, éppen a múlt héten szedték le a kukoricát, egy-egy hektárról takarították be a termést.
Forgószélben
A versenyen egyébként két forgószél is végigsuhant, gyerekes duhajkodással kapkodta le a kalapokat, és mozdított el más, könnyebb tárgyakat.
Az idei Kukoricafesztivált a vasárnap reggeli horgászverseny zárta.
Ismerős Arcok
Mészáros Sándor és unokaöccsei
Fényképezte: Kónya-Kovács Otília