A tárlat nem csupán régi használati tárgyakat mutatott be, hanem egy olyan életformát, amely egykor természetes része volt Óbecse és környéke mindennapjainak. A Vajdasági Múzeum által koordinált múzeumi hálózat hosszú éveken keresztül kutatta a helyi közösségek hagyományos kultúráját. Ennek a munkának egyik fontos része volt a kosárfonó- és kötőmesterség(és nem csak ezek) emlékeinek, eszközeinek és tárgyainak összegyűjtése.

Nem véletlen, hogy éppen Óbecsének van ma különösen értékes gyűjteménye. A város egykor a vajdasági kosárfonás egyik jelentős központjának számított. A Tisza közelsége meghatározta az itt élők életét: a halászat, a nádazás, a vesszőfonás és a különféle kézműves-tevékenységek szorosan kapcsolódtak egymáshoz. A természet adta az alapanyagot, az ember pedig megtanulta azt tisztelettel és találékonysággal felhasználni.

A kiállítás szakmai feldolgozását a kiállítás szerzője,AnaBožić etnológus végezte, aki a Fonás művészete: a kosárfonó és -kötő mesterség Óbecsén és környékén című projektum keretében tovább bővítette a kutatást. Munkájának célja nem csupán a múlt dokumentálása volt, hanem annak feltárása is, hogyan készültek ezek a tárgyak, milyen technikákat alkalmaztak a mesterek, és vajon van-e lehetőség ennek a mesterségnek újjáélesztésére napjainkban.

A kutatást levéltári munka és terepi gyűjtés előzte meg. Régi feljegyzések, fényképek, visszaemlékezések és személyes beszélgetések segítették a tárgyak történetének megfejtését. A kiállított kosarak, halászeszközök, fonott használati tárgyak és munkaeszközök így nem elszigetelt múzeumi darabokként jelentek meg, hanem egy letűnőfélben lévő világ élő tanúiként.

A szerző külön figyelmet fordított arra is, hogy a tárgyakat a XX. század társadalmi és gazdasági változásainak összefüggésében mutassa be. Ahogy átalakult az életmód, és megjelentek az ipari termékek, változni kezdtek a megélhetési formák, úgy szorult háttérbe fokozatosan a hagyományos kézművesség. Ami egykor a mindennapi élet része volt, ma már kulturális örökség.

A megnyitón Ana Božić mellett felszólalt BogdanSekarić, a katalógus recenzense is, aki a néprajzi kutatás jelentőségéről és a hagyományos mesterségek megőrzésének fontosságáról beszélt. Az eseményt Tojzán Ákos, a múzeum igazgatója nyitotta meg.

A kiállítás egyik legfontosabb üzenete talán az volt, hogy a régi mesterségek nem csupán a múltról szólnak. A természetes anyagok használata, az újrahasznosítás gondolata, a tartós és kézzel készített tárgyak megbecsülése ma ismét egyre aktuálisabbá válik. Ami valaha szükségszerűség volt, ma sokak számára követendő szemlélet lehet.

A szalmából, gyékényből vagy fűzfavesszőből fonott tárgyak: kosarak, szakajtók, piaci és utazókosarak, sőt bútordarabok, méhkasok és halászfelszerelések, italt őrző fonott palackborítók nemcsak használati eszközök, hanem emlékeztetők is arra, hogy az ember és a természet kapcsolata egykor szorosabb, egyszerűbb és talán bölcsebb volt.