home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A folyamatos fejlődés eredménye
Tóth Tibor
2012.04.18.
LXVII. évf. 16. szám
A folyamatos fejlődés eredménye

Györfi Alen (Szalai Attila felvétele)Öt évvel ezelőtt mutattuk be kedves olvasóinknak Györfi Alent, a szabadkai származású, Kiskunhalason élő motorversenyzőt, aki 2007-ben a Bíró Racing Team csapatában versenyezve Aprilia motorjával Európa-bajnoki címet szerzett. Azóta már sok víz lefolyt a...

Györfi Alen (Szalai Attila felvétele)

Öt évvel ezelőtt mutattuk be kedves olvasóinknak Györfi Alent, a szabadkai származású, Kiskunhalason élő motorversenyzőt, aki 2007-ben a Bíró Racing Team csapatában versenyezve Aprilia motorjával Európa-bajnoki címet szerzett. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, Alen évről évre fejlődött, és az idei versenyidényben a Superstock 1000-es Világkupa első versenyén, a legendás imolai pályán Honda CBR 1000 RR motorjával a négy pontot hozó 12. helyen ért célba. Alennak volt kitől örökölnie a motorozás hajlamát, édesapja, Györfi Zoltán ugyanis 1985-ben az egykori nagy Jugoszláviában országos bajnok volt az 50 köbcentiméteres motorok kategóriájában, majd a Magyarországra való áttelepülés után magasabb géposztályba lépve ötször nyert magyar bajnokságot, egyszer az Alpok-Adria sorozat győztese, 1996-ban pedig az év motorversenyzőjévé választották.
A kezdetek
Alen nyolcéves kora óta motorozik. Ekkor vett neki az édesapja egy 50 köbcentiméteres PV 50-es mini motorkerékpárt, mellyel egy budapesti autóparkolóban megtartott versenyen első lett. Később a krosszmotort is kipróbálta, majd alábbhagyott a motorozási kedve, így a motorkerékpárt el kellett adni. Tizenhárom éves korában, több sportággal való megismerkedése után ráébredt: a motorozás az ő világa. 2003-ban felült egy 50-es váltósra, 2004-ben pedig egy 125 köbcentis Honda RS nyergébe pattant, s összesítettben a hatodik helyen végzett a kilenc versenyből álló AlpokAdria-kupán. A következő idényben ugyanebben a sorozatban már dobogós második lett, de három Európa-bajnoki futamon is indult. 2006-ban a második helyezést elsőre váltotta fel, azaz megnyerte az AlpokAdria-kupát, az Európa-bajnoki sorozatban pedig összesítettben a kilencedik helyen zárta a szezont. A befektetett munka gyümölcse 2007-ben ért be, amikor Alen az öt futamból kettőt (a Rijeka melletti Grobničko polje-it és a svédországit) megnyerve első magyar motorversenyzőként Európa-bajnoki címet érdemelt ki. Ugyanebben az évben belekóstolt a világbajnoki sorozat ízébe is, s rajthoz állt Törökországban és Valenciában is. Isztambulban motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt, Valenciában azonban huszonkilencedikként intette le a kockás zászló. 2008-ban egy fokkal feljebb, a 250 köbcentis géposztályba lépett. Honda gépével az ezúttal mindössze háromfutamú Európa-bajnoki sorozatban az ötödik helyen zárt. 2008-ban is két világbajnoki futamon vett részt. Sachsenringen a csodálatos tizennyolcadik helyet sikerült elérnie, majd a valenciai zárófutamon a Team Tóth színeiben állt rajthoz. Az első edzésen elszenvedett kéztörése miatt azonban a versenyt nem tudta befejeznie, a tizenhetedik helyről esett ki. 2009-ben menedzserváltás következett: Stefano Favaro helyett a kiskunhalasi Kelemen Krisztián vállalta a fiatal motoros menedzselését. Ebben az évben a 125 köbcentisek között a spanyol bajnokságban indult, majd egy évvel később nagymotorra váltott és Superstock 600-as kategóriában vett részt az AlpokAdria-kupán.
A Superstock 600-ból a Superstock 1000-be tavaly került, s az első, úgynevezett tanulóévben a legjobb eredményét Monzában érte el: a 16. helyen ért célba.
- Azt hittük, hogy a tavalyi év jobb lesz, de az első versenyen már láttuk, ez mégiscsak egy világbajnoki sorozat és a világ legjobbjaival kell megmérkőznöm - mondta a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team színeiben induló versenyző. - Nem volt tapasztalatunk sem a motor beállításával, sem a váltóval kapcsolatban. Néhányszor majdnem pontot szereztem, de egyszer sem sikerült, mivel vagy kilöktek a pályáról, vagy motorhiba miatt fel kellett adnom a versenyt. A múlt évet a tapasztalatgyűjtésre, a pályák megismerésére szántuk, és ez - az idei első versenyt figyelembe véve - jó befektetésnek látszik.
Sikeres idénykezdés

Alen az imolai versenypályán

Az idei világbajnoki sorozat első versenyén, a legendás imolai versenypályán a 12. helyen végzett, és négy pontot nyert általa.
- Az egész hétvége izgalmasan kezdődött. Az első edzésen jól mentem, és a 14. helyen végeztem, a másodikon azonban kuplungproblémák merültek fel, emiatt visszacsúsztam három hellyel. A szombati edzésen nem indultam, miközben a riválisok tovább gyorsultak. Mi azért küzdöttünk, hogy a második időmérőn indulhassunk. Végül sikerült, és a második időmérőn a 15. helyet értem el. Az edzésen 26-29 Celsius-fok körüli hőmérséklet volt, a versenyre pedig 12-13 fokra csökkent a hőmérséklet. Ez felülírt mindent, mivel a warm up már hidegebb időben zajlott, s tapasztalat híján nem tudtuk, hogyan is kell beállítani a gumikat. A versenyen a 12. helyre jöttem előre, akkor azonban bukás történt, leintették a futamot, és új rajtot rendeltek el. A gumik addigra teljesen elkoptak, így féltem, hogy hátrább fogok csúszni. A rajtom nagyon rosszul sikerült, ezúttal is kuplungprobléma jelentkezett, visszacsúsztam egészen az utolsó előtti helyre, s onnan kellett fokozatosan felzárkóznom. Végül sikerült beérnem a 12. helyre. Elégedett vagyok ugyan ezzel az eredménnyel, de előttem végzett három olyan versenyző is, aki mögöttem szokott lenni. Ha így nézzük, akkor a 9. hely környékén ott lehettünk volna - sajnálkozik Alen.
Az idényre egyedül, a saját maga által felállított edzéstervvel készült. Edzőterembe járt, valamint futott, kerékpározott, s a fizikai felkészülésen kívül nagy súlyt helyezett a pszichikai felkészülésre is. A jelenlegi Honda CBR 1000 RR-ről tudni kell, hogy a félig utcai motor 173-176 kg súlyú, és teljesen más bánásmódot és technikát igényel, mint az, amelyikkel öt évvel ezelőtt Európa-bajnoki címet nyert.
- Ennél a motornál sokkal jobban bele kell menni a kanyarba, sokkal jobban le kell lógni a motorról, mint a kisebb géposztályba tartozóval, többet kell használni a hátsó féket, szóval sok mindenre oda kell figyelni - sorolja a különbségeket Alen.
Egy motoros életében a bukással mindig számolni kell. Alennak 2007-ben volt egy súlyosabb esése, és azóta is egy-két balesete, de azokat enyhébb sérüléssel megúszta.
- Többször is buktam már, de szerencsésen, nyilván azért, mert van őrangyalom. A motorozáshoz az esés is hozzátartozik, tudjuk, hogy a pályán sok veszély leselkedik ránk, ezért egy bizonyos egészséges félelem mindig van bennünk - mondja motorversenyzőnk.
Kedvenc pályája nincs, Imolát kedveli, de a magyarok által hazainak emlegetett brnói pályával eddig nem volt szerencséje. Csehországban vagy a motorja állt meg, vagy kicsúszott a pályáról, sőt két évvel ezelőtt még az autójuk is Brno mellett robbant le. Legnehezebb pályának az aragónit tartja, a nagy meleg és a szintkülönbség meg az egymást követő számtalan sikán (hajlat) miatt, de a silverstoni versenypálya is jó taktikai felkészültséget kíván.
Cél az első tíz
A további tervei felől kérdezősködve Alen elmondta, hogy minden versenyen az első tizenötben szeretne végezni. Ez pontokat hozna neki.
- Az év végi összesítettben az első tízbe szeretnék bejutni. Ez óriási eredmény volna egy ilyen kis országnak. Ezenkívül magasabb géposztályba szeretnék jutni. Ehhez azonban még el kell telnie néhány tanulóévnek, hiszen vetélytársaim nagy része már negyedik éve indulnak ezen a bajnokságon. Előtte a 600-as kategóriában versenyeztek, már kívülről ismerik a pályákat. Két-három év múlva mindenképp szeretnék a Superbike-ban indulni. A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team három versenyzőjének - közülük egy lány - az útját is egyengetem, az AlpokAdria-kupán segítek nekik - mondta Györfi Alen.
A 23 éves versenyző tavaly végzett médiamarketing és kommunikáció szakon, s a motoros pályafutása befejeztével menedzser szeretne lenni, természetesen motoros körökben. De addig még szép és eredményekben gazdag pálya áll előtte, mi pedig még számtalanszor szurkolhatunk neki, hogy a Honda CBR 1000 RR jelzésű, 40-es rajtszámú motorja minél előkelőbb helyen szakítsa át a képzeletbeli célszalagot. Ezt már vasárnap délelőtt 10.30-tól is megtehetjük, az Eurosport 2 ugyanis élő adásban közvetíti a Superstock 1000 világbajnoki sorozat második futamát a hollandiai Assenből.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..