A negyvenkét éves Matuska Szilvia történetével többen is találkozhattunk már. Egyedülálló édesanyaként neveli két fiát, akik közül az egyik még kiskorú. Csantavér központjához közel élnek, a fiatalasszonynak azonban olykor néhány lépést is nehéz megtennie, nemhogy átsétálni a falun. Szilvia hónapokkal ezelőtt szembesült a borzalmas ténnyel: daganatos betegségben szenved...
Szilvia, a rendkívül előzékeny, kedves és segítőkész fiatalasszony ekképp vall betegségéről:
— Másfél éve, augusztusban értesültem róla, hogy a vastagbelemen van egy nyolc cm-es tumor, és hogy a kétségbeesés még nagyobb legyen, az orvosok áttétet is találtak a májamon és a tüdőmön. Az orvosom a lehető legemberibb módon közölte velem a tényeket. Összeomlottam. Úgy éreztem, nincs tovább, és meg fogok halni. A gyermekeimmel volt a legnehezebb beszélnem a helyzetemről, de sikerült megértetni velük: bármi vár is rám, nem adom fel a harcot a betegséggel szemben!
Szilviának három igen nehéz műtétje volt. Nem hátrált meg, összeszorított ajakkal és könnyes szemmel, de zokszó nélkül csinálta végig.
— Tűrtem a fájdalmat, a nehézségeket és a szövődményt is, mely az operáció után jelentkezett. Vérrög képződött a tüdőmnél, és trombózisveszély alakult ki. Szinte fekve töltöttem a napjaimat, nehogy a vérrög elinduljon valamerre... Az első műtétre 2012 karácsonyán került sor. Azóta többször is kés alá kellett feküdnöm. A májam orvosi fémkapcsokkal van rögzítve. A legutóbbi műtétem tavaly májusban volt. Azóta igyekszem talpra állni, és mindent megteszek azért, hogy ne legyek a gyilkos kór áldozata! Igaz, a daganatok újból és újból kiújulnak, de a nagyon erős kemoterápiás kezelések hatására van remény a felépülésemre. Még van! Nem lehetek gyenge! Hiszen itt vannak a fiaim, akik az életet jelentik számomra. Értük élek és küzdök. A férjemmel elváltak útjaink, és most a gyerekekkel albérletben élünk, amelyben otthonosan érezzük magunkat. Olykor nagyon nehéz a megélhetés, de nem panaszkodunk. Hálát adok inkább azért, hogy még élvezhetjük a családi együttléteket a két, számomra legfontosabb emberrel az életemben.
Néha-néha mosolyt vélek felfedezni az egyre hangsúlyosabban mesélő Szilvia arcán, és ezt viszonozva megkérdezem tőle: mi ad neki még — a fiain kívül — erőt a kitartáshoz...
— Amióta ilyen szörnyű helyzetbe kerültünk, megtudtam, kik az igazi barátaink. Sokan segítenek rajtunk a baráti jó tanácsokkal és szeretettel, melyet olykor akár egy ölelés formájában közvetítenek felém. Ezt pedig igyekszem tovább is adni, ahogyan azt kaptam is! Ha tehetem, segítek a különféle jótékonysági rendezvények szervezésében, hiszen erre nagy szükségem van. Egy-egy ilyen akció keretein belül érzékelhetem azt, mennyire jó jónak lenni, vagy jobbnak, mint egy nappal azelőtt. Egyszerűen örömteli érzések kerítenek hatalmukba ilyenkor. El is döntöttem, ha lenyugszik körülöttem a helyzet, csatlakozom a helyi szeretetszolgálat csapatához, hogy részese lehessek a nem mindennapi adakozás örömének — zárja a beszélgetést Matuska Szilvia.
