home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A fénykép üzenete
Pap Ágota pszichológus
2020.12.23.
LXXV. évf. 51. szám
A fénykép üzenete

A kép erejéről már az ókori bölcsektől is sokat olvastunk, a fénykép megjelenésével és a technika fejlődésével pedig további lehetőség nyílt szinte bármely pillanat megörökítésére. Való igaz, hogy szívesen dokumentáljuk mi magunk is a velünk történteket, a számunkra különleges eseményeket, fontos személyeket. Ha jobban megnézzük, a festményeken is a mai közösségi oldalak témai vannak jelen: lakomák, szerelmespárok, önarcképek, tájképek, történelmi események…

Az online képmegosztás lehetővé tette, hogy magunkból, az életünkből többet mutassunk meg, mint korábban, s erre azonnali reakciókat is kapjunk. A fiataloknak különösen fontosakká váltak ezek a lájkok az énkép és a testkép kialakulásában. Ám kérdés, hogy amit megmutatunk magunkból, az valóban a teljességünk-e, vagy csak annak egy szelete, melyet szívesen láttatunk. A képek és a köztünk levő nagy távolság sokszor súlyos szorongást rejt.

Az online terek egyik ilyen szorongása az attól való félelem, hogy kimaradunk valamiből (fear of missing out). És miután látjuk, hogy mások miket esznek, merre járnak, milyen élményeket élnek át, ez minket is arra késztethet, hogy megörökítsünk valami különlegeset, és akár meg is osszuk azt. De miközben a mi életünk másnap (vagy már a következő percben) ugyancsak a hétköznapok monoton menetével folytatódik, mások „mesés életében” ezt valamiért elképzelhetetlennek tartjuk, ők azokban a „csodálatos” pillanatokban ragadnak.

A fotók, képek diagnosztikai célra is felhasználhatóak. Kutatásokkal vizsgálták, hogy egyes közösségi oldalakon milyen képeket posztoltak a felhasználók, és mint kiderült, a depressziósok sokkal több kékes, szürkés árnyalatút töltöttek fel, sötétebb megvilágításban (Andrew G. Reece, Christopher M. Danford, 2017). Egy magyar származású pszichiáter által megalkotott pszichológiai teszten, a Szondi-teszten pedig fekete-fehér arcképek közül kell kiválasztani a nyolc legrokonszenvesebbet és a nyolc legellenszenvesebbet. Ez is egy projektív teszt, ezért az érvényességéről hosszasan vitatkozhatnánk, mégis mindmáig használatban van.

A fényképezést már a gyógyításban is használják: a kezeltek kóros állapotában készült fotókat a felépülés időszakában nézegetve a szakemberek rájöttek, hogy a betegnél ezek segítettek a reális énkép érzékelésében. Éppen ezért nagy szerepük lett a pszichózisok felismerésében, illetve a betegségtudat kialakulásában.

A pszichológia már régóta foglalkozik a művészettel, a műalkotással és az alkotás folyamatával. A fényképezés persze lehet egy olyan tevékenység, amely segít elmerülni abban, amit csinálunk, vagyis flow-ba kerülünk, és csak az itt és a most számít. A legelszántabbak dacolva a természet veszélyeivel vagy saját fáradtságukkal, korlátaikkal is, a leglehetetlenebb dolgokat is lencsevégre kapják. Csak arra fókuszálunk, amit látunk a kamerán át. Ha pedig egy fotóművészről van szó, aki akár kiállításon is megmutatja alkotásait, akkor az elismerés is jelentős pozitív önértékeléshez vezethet.

Vizsgálatokkal már azt is bizonyították (egy-egy utazás során instruált alanyok közreműködésével), hogy a fényképezők jellemzően nemcsak több örömet leltek azokban a programokban, amelyeket fotóztak, de így jobban be is tudtak vonódni, vagyis ez ellentmond annak az elgondolásnak, hogy az események képes dokumentálása eltávolítja az illetőt az aktuális élményektől.

Persze, a fotózás jóval több, mint egy kép. Lehet önkifejezés vagy egy késztetés arra, hogy megmutassuk, milyennek látjuk mi a világot vagy éppen a másik személyt. Modellként pedig az is kihívás, hogy valakit annyira közel engedjünk magunkhoz, hogy akár a bőrünk legapróbb pórusait is lássa. S valóban, a portréfotózás egy kicsit pszichológia is, egy dinamikus folyamat vagy változás, ahol a külső és a belső én egyszerre van jelen. Többalkalmas fényképezés esetén szembetűnő lehet a korai negatív, elutasító kép, mely főleg a hiányosságokra fókuszál, majd ez egy jó mókává alakul át, elindul egy könnyed önértékelési fejlődés, egyre spontánabb lesz az alany, és végül megjelenhet a teljes elfogadás, melyben benne lehet az az érzés is, hogy most bizony megmutatom magam a világnak.

A pszichológusok, a marketingesek és más szakmabeliek sokat foglalkoznak a profilfotókkal, hiszen nem mindegy, melyik lesz az a fénykép, amely valóban rólunk szól, meg egy kicsit arról is, hogy milyennek szeretjük magunkat látni, vagy mit szeretnénk, hogy mások gondoljanak rólunk. Ez csak érett önismerettel lehet jó választás, no meg egy minőségi fényképpel. Ezt a fotót leginkább másoknak választjuk. Egy gyorsan lekapott szelfi se tévesszen meg senkit, mert ebben az esetben talán éppen az a cél, hogy azt a részünket mutassuk meg, amely laza, és nem törődik a külsőségekkel.

A következő észrevételeket akár a saját fotónk kapcsán is átgondolhatjuk. Egy felmérés során a szakemberek arra jutottak, hogy a nyitott embereknek fontos lehet az esztétikai minőség, a fényképen nem mindig az arc, inkább egy kreatív kifejezésmód jelenik meg, nem annyira az öröm megmutatása áll a központban, és nem megfelelni, sokkal inkább megmutatni szeretnének valamit magukból. A lelkiismereteseknek színes, természetes hatású a profilképük. Minden vonásukban vidámak, a képük megtervezett és valóban jól sikerült. Az extrovertáltak képei a legszínesebbek, fotóikon mások is szerepelhetnek, ők maguk pedig valamilyen mozgásban vannak, a hangsúly a minél több információ megosztására helyeződik. A barátságosak leginkább homályos, életlen, fényes képeket kedvelnek, melyek pozitív hangulatot árasztanak. A neurotikusok olykor fel sem tesznek profilképet, vagy ha igen, akkor az másról szól, például állatokról. Nem szeretnek a figyelem középpontjában lenni, képeik színvilága szegényes. És végül vannak azok, akik valóban arc nélkül szerepelnek — ők talán csak nézelődnek ezeken az oldalakon, nem posztolnak semmit.

A profilképeken felfigyelhetünk a mosolyra is, mely lehet őszinte, egy valódi helyzetből eredő vagy a kép kedvéért az arcunkra varázsolt úgynevezett Duchenne-mosoly — ebben az esetben a szemek sokkal rögzítettebbek, a főszerep a szájnak és a fogaknak jut. De ennek a szociális mosolynak is van jelentősége, például a kapcsolatépítésben. Ha azonban egy általunk szeretett személlyel örökítenek meg bennünket, akkor természetesen szintén másképp mosolygunk.

Érdemes tehát kísérletezni a fényképekkel, azokkal, amelyek rólunk készülnek, vagy éppen a fényképezés folyamatával, mely egy varázslatos útra visz bennünket. Egy fotó lehet emlék és ajándék is. Lóghat a falon, vagy hordhatjuk a pénztárcánkban, valamiért fontos nekünk. Egy fotó beazonosít, megörökít, megmutat, és lehetőséget ad az emlékezésre.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..