A félelem után az élmény következik

A félelem után az élmény következik

Major Boglárka lovak iránti szeretete nem ismer határokat. Ő indította el Csantavéren a lovastábort, mely rövid idő alatt hagyománnyá vált a településen, és egyre több lovagolni vágyó fiatalt csalogat a helyszínre. Ez még inkább motiválja Boglárkát abban, hogy valóra váltsa egy régi álmát.


Fejes Anikó felvételei

Ötéves volt, amikor elkezdték komolyabban érdekelni a lovak, így a szülők lehetővé tették, hogy Boglárka előbb tanuljon meg lovagolni, mint írni és olvasni. Fél évig a kelebiai lovardában, illetve más helyeken dolgozott szorgalmasan azon, hogy elsajátítsa a lovaglás technikáit. Részt vett felvonulásokon, tereplovaglásokon, lovas szépségversenyeken, és heti öt-hat alkalommal 1,5-2 órát töltött el ezzel a sporttal, hogy később a fiatalabbaknak is átadhassa a tudását.

— Az egymásba vetett bizalom elnyerése a legfontosabb a lovaglásban, ez az első lépés ahhoz, hogy fejlődni tudjunk ebben a sportágban. Sok idő és türelem kell mind a megfelelő testtartás, mind pedig az állattal való gördülékeny együttműködés eléréséhez. Külső szemmel könnyű sportnak tűnik, pedig egyáltalán nem az. Bennem is volt félelem az elején, hiszen egy nagy testű és erős állatról van szó, de éppen ezért kiemelten fontos ebben a mozgásformában a türelem és a fokozatosság, hogy megismerje egymást a ló és az ember. Számtalanszor estem már le én is az állatról, de fontos, hogy olyankor visszaüljünk, és azon dolgozzunk, hogy leküzdjük a félelmet — mondta Boglárka.

A lovaglásról tudjuk, hogy nemcsak a kondíció eléréséhez kiváló sport, illetve nemcsak az állatbarátoknak ajánlott, hanem a gyógyító hatása is ismeretes. Boglárka lapunknak elmondta, hogy szoros kapcsolatot ápol a lovakkal, és a velük töltött idő egyfajta terápia, mely alatt feltöltődik.

Ahhoz, hogy valaki gyerekeket tanítson, egyrészt nagyfokú lovaglói tudása kell hogy legyen, másrészt jó pedagógiai érzékre is szükség van.

— Négyéves volt a legfiatalabb gyerek, akivel foglalkoztam, és tizenhét a legidősebb. Nagy felelősséggel jár ez a munka, hiszen együtt, közösen kell leküzdenünk a gyerekben levő félelmet. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, és úgy vélem, szerencsés helyzetben vagyok, mert a családom, a barátaim a kezdetektől fogva támogattak a munkában. Vajdaság-szerte azt tapasztalom, hogy egyre népszerűbb a lovaglás a fiatalok körében, és emiatt is szeretném megvalósítani a gyerekkori álmomat, hogy megnyissam Csantavéren a saját lovardámat. Az akaratom megvan hozzá, még az anyagi hátteret igyekszem megteremteni. Reményeim szerint néhány év múlva ez is megtörténik, hiszen a lovak és a helyszín készenlétben állnak — mesélte Boglárka.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Ép Testben rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A félelem után az élmény következik
Ép Testben
A félelem után az élmény következik
Ép Testben
Facebook

Támogatóink