Számoltam hatig. Szombat, vasárnap, hétfő, kedd, szerda, csütörtök. Semmi. A szerbiai kormányfő hallgat. Nem cáfolta meg a hírt. De meg sem erősítette. Nem mondta ki nyilvánosan, hogy igaz, amit a radikálisok itthoni vezére nyilatkozott. Miszerint a kormányfő, Vojislav Koštunica és ő, Tomislav Nikolić egyetértettek abban, hogy a szerb parlament megszállt területté nyilvánítja Kosovót. Ezt teszi, ha a nemzetközi közösség függetlenséget ad a tartománynak. Megszállt területté kell nyilvánítani, mondta, és ,,megvédeni minden eszközzel. Szép kis bejelentés. Már megint hadat üzentünk az egész világnak. No, ne! Ez már tragikomikus. Csatakiáltással előre - a végső vereségig!?
Jó, régtől tudom, hogy Szerbia a feketehumor országa. A múlt hétfőn mégis megtörtént velem, hogy nem akartam hinni a szememnek. A belgrádi napilap első oldalán öles betűkkel a következő cím jelent meg: Koštunicának az a szokása, hogy bólogat. Az ismert politológus szerint a kormányfőnek beszélgetés közben szokása bólogatni, s időnként azt mondani, hogy ,,igen, ,,igen. Szerinte ezt érthette félre Nikolić. Nevetnem kellett ezen a dedós okfejtésen. Hiába hülyeség - Szerbiában címoldalra kívánkozik. Még hogy félreértette... A kormányfőnek nem kell bólogatnia ahhoz, hogy tudjuk: a politikában a miloševići csapáson jár. Koštunica hallgatása a legbeszédesebb. Nem mintha attól kellene tartani, hogy ő is kész annak az őrültségnek az elkövetésére: ,,felszabadító' háborúba viszi a gyerekeinket. (Ugyan kit vihetne, s milyen fegyverekkel?!) A kormányfő egyszerűen csak kalkulál. Hadd higgye a választóbázisa, hogy keménylegény. Mert nagy a tét: a hatalmon maradás.
Mindenáron hatalmon maradni, miközben itt ez a kényes ügy: ki kell fizetni a számlát, amit Slobdan Milošević csinált. Mit tett az előd, a Vezér, ilyen szorongatott helyzetben? Kardcsörgetéssel fenyegetett, a csetnik vajdával üzengetett. Aztán, ha szorult a hurok ,,megnépszavaztatta' a szerbeket - társadalmasította a felelősséget. Nos, a napokban ismét köztudatba dobták a bűvös szót: referendum! Szerbiában referendumon a népnek kellene döntenie Kosovó sorsáról. A népszavazást mint lehetőséget Sanda Rašković Ivić vetette be arra az esetre, ha a Kosovo státusáról folyó tárgyalások ,,Szerbiára nézve kedvezőtlen irányt vesznek. A Kosovo és Metohijai Koordinációs Központot vezető hölgy szerint a nemzetközi jog Szerbia oldalán áll, Belgrád pedig többet kínál a kosovói albánoknak, mint bármely más állam valaha is adott a területén élő kisebbségeknek. Ezt az ajánlatot ,,fantasztikusan nagylelkű"-nek nevezte - szerinte ,,ennél nagylelkűbb ajánlat nem létezik. Ismerős mondatok? Hát persze. Szerbiában, úgy látszik, minden hatalomtartónak megvan a maga Margitja. Milošević idejében Savović Margit szövetségi kisebbségügyi miniszter tette azt a ,,legendás' kijelentést (1993), hogy Jugoszláviában a nemzetiségi jogok magasan az európai mércék fölött vannak, Észak-Bácskában pedig a szerbek vannak veszélyben, nem a magyarok.
Hogy Margit már a múlt? Nem annyira. Szerbiában Savović Margit az év pedagógusainak egyike. Heten kapták meg a Vasa Pelagić-díjat, köztük ő ,,az elmúlt év pedagógiai kritikusa. Nem tudni, mivel érdemelte ki a rangos elismerést, hiszen az elmúlt évtizedben nemigen tanított, nem is publikált. Annál többet szerepelt viszont a turbofolk-tévék műsoraiban, meg a bulvársajtóban. Legutóbb azt találgatták az újságokban, hogy visel-e bugyit. Más körülmények között az ember ilyesmit el sem olvas. Csakhogy Savović Margit nevét nem lehet elfelejteni, mert a miloševići időkben a 7 Nap nyakába, a nyakunkba akarta varrni a hatalom. Nem hagytuk. Nem lett belőle főszerkesztő. Kisztrájkoltuk.
Visszatérve a népszavazásra - nem a Sanda asszony által felvetettre, hanem a valósra -, a küszöbönálló montenegrói referendumra. Velimir Ilić, a szerbiai kormány nagyberuházásokkal megbízott minisztere nyílt levelet intézett a múlt héten a montenegrói kormányfőhöz, Milo Ðukanovićhoz. Ebben kifejtette: nincs rendjén, hogy Crna Gora épp ebben a nehéz pillanatban akar referendumot tartani a függetlenségről. Éppen most, amikor a Kosovó státusáról szóló tárgyalások kezdődnek. A miniszter ,,Kedves Milo' megszólítással kezdi a levelét, s így fejezi be: ,,a te Veljo Ilićed'. A feketehumor országában így fest egy politikus névjegye. Arról árulkodik, hogy a miniszter legutóbb rövidnadrágos korában írt levelet.