A fáradhatatlan újságíró
Kartali Róbert
2020.09.23.
LXXV. évf. 38. szám
A fáradhatatlan újságíró

Kabók Erika újságíró-szerkesztő három és fél évtizede dolgozik a Magyar Szóban, emellett huszonöt éve a Duna Televízió és a Magyar Televízió munkatársa. A kíváncsiság hajtja, és azt vallja, hogy az újságírást nem lehet teljes odaadás és elhivatottság nélkül űzni, ha újra pályát kellene választania, ismét az újságírás mellett döntene. Az idén a példamutató szakmai teljesítménye és Szabadka hírnevének öregbítése terén kifejtett tevékenysége elismeréséül megkapta a város Pro Urbe díját.

* Milyen a kapcsolatod a várossal, milyennek éled meg Szabadkát?

— Nagyon szeretem, tizenöt évesen kerültem ide Bácsgyulafalváról. Itt jártam középiskolába, majd Újvidékre mentem egyetemre. 1993-ban tértem vissza ismét az ifjúságom városába. Ez egy élhető város, éppen akkora, ahol az ember jól érzi magát. Természetesen a szecessziós városközpontot is nagyon szeretem. Egy művészettörténész azt mondta, hogy a városháza teremtette meg a szabadkaiakban a lokálpatriotizmust, és azt gondolom, hogy az esetemben ez működik, mert újságíróként sokat járok a városházára, és akárhányszor ott vagyok, mindig találok valami felfedeznivalót, valami titkot, és ámulok-bámulok, hogy 110 évvel ezelőtt hogyan tudták ezt megcsinálni. Nem véletlenül Szerbia egyik legszebb városházája a miénk. Szeretem a város sétálóutcáját is, illetve szerettem, amikor még mediterrán hangulatú volt, amikor még teli volt élettel, mára már sajnos csak siető embereket látni. Sajnálom, ha valamit lerombolnak, sajnálom a hanyagságot, hogy nem olyan tiszta a város, mint kellene, és azt is sajnálom, hogy nem olyan ütemben fejlődik, mint más városok, például Újvidék, mellyel össze tudom hasonlítani. Újvidéken az egyetem elvégzése után még tíz évet éltem. Szabadkán nincs az a tumultus, mint ott. Ami még nagyon megkülönbözteti Újvidéktől, hogy határváros, így az ember bármikor át tud menni például Szegedre. Szeretem az itt élő embereket is, szeretem a nemzeti sokszínűséget, de sokkal jobban szeretném, ha a magyarságnak az ittléte és jelenléte nyomatékosabb lenne. Ezt értem a feliratokra és a nyelvhasználatra is, ez hiányzik a ’70-es évek Szabadkájához viszonyítva, amikor az ember az utcán sétálva azt gondolta, hogy itt mindenki magyarul beszél.

* A város Pro Urbe díját kiemelkedő munkásságoddal és szakmai teljesítményeddel érdemelted ki. Harminchat éve dolgozol a Magyar Szónál, hogyan emlékszel vissza ezekre az évekre?

— Mi, korombeliek még úgy kezdtük az újságírást, hogy ólombetűkkel szedték és ólomban tördelték az újságot. Írógéppel írtunk, akinek sürgős volt, az a gépírónőnek diktálta a szövegét. Mára eljutottunk odáig, hogy a Magyar Szó napilapnak négy helyen van szerkesztősége, és interneten tartjuk a lapértekezletet. Megváltoztak az információforrások és a munkafeltételek is. Olyan nagyléptékű technológiai változások történtek a digitalizációval és a világ mobilitásával, hogy az nagymértékben kihatott a munkánkra. Persze az újságírói normák és szabályok megmaradtak, de a munka teljesen megváltozott, az állandó felzárkózás pedig edzésben tartott bennünket.

* Újságíróként és szerkesztőként is dolgozol. A kettő szorosan összefügg, de melyik szerepkörben érzed magad jobban?

— Inkább újságíróként. Állandóan a kíváncsiság hajt. Persze sok éve vagyok már szerkesztő, akinek a munkáját az olvasó nem látja, és persze nem is kell hogy tudja, kinek az ötlete volt egy-egy téma, csak azt látja, hogy kinek a neve áll az írás végén. A szerkesztés azonban nem egy magánszám, az csoportmunka. Szerencsém van, hogy rendkívül jó kollégáim vannak, és mindig örülök a jó cikkeknek.

* Pályafutásod alatt mennyire változott meg az újságírás, illetve az újságírók megbecsülése?

— Fiatal újságíróként Zentán csináltam riportot egy tanító bácsival, és azzal fogadott az otthonában, hogy az addig megjelent témába vágó írásaimat kiterítette az asztalra. Ezen nagyon meghatódtam. Persze a munkám során mindig éreztem valamifajta megbecsülést, de megváltozott a világ. Ma már mindenki lehet újságíró a közösségi oldalakon, és ebből a hírözönből ember legyen a talpán, aki kiválogatja azt, hogy mi a valóságos, hiteles információ, és mi nem. Ettől lett másmilyen. Az újságírók meg az újságírás renoméja a technológia fejlődése miatt változott meg.

* Huszonöt éve vagy a vajdasági tudósítója a Duna Televíziónak, illetve az MTVA-nak.

— Ez úgy kezdődött, hogy a ’90-es években kezdtünk rosszabbul élni, és amikor kiderült, hogy nem tudjuk tartani a megszokott életszínvonalat, akkor másodállás után kellett nézni. Amíg Újvidéken laktunk, addig dolgoztam magyarországi lapoknak, tudósítottam a Szabad Európa Rádiót, és kolumnistája voltam a szarajevói Oslobodjenjének. 1993-ban indult a Duna Televízió, én ’94-ben kezdtem dolgozni a Duna TV-nek. Megtanultam a szakmát, alkalmazkodtam az elvárásokhoz és a technológia fejlődéséhez. Ez a része is izgalmas az újságírói munkának, ennyi év után megszerettem a televíziót, nagyon nagy izgalommal csinálom, de a napilapos újságírói szerepkörben érzem magam otthon.

* Melyek a legmeghatározóbb munkával kapcsolatos élményeid az elmúlt csaknem negyven évből?

— Azokat a sorozatokat emelném ki, amelyekből később könyvek születtek. Az ’56-os események 60. évfordulójára azokról az emberekről írtunk, akik ide menekültek: hogy mi történt velük, és kik fogadták be őket. Hatvanéves barátságokat mutattunk be, írtunk a befogadóközpontokról, felkerestük a még élő szemtanúkat. Ezt más nem tudta megcsinálni, csak mi, vajdasági újságírók. Ugyanígy a Trianonról készülő könyvünk is attól lesz egyedi, hogy azt próbáljuk meg összegezni, hogy mi történt 1918-ban, a szerb csapatok bevonulásakor egy-egy településen. Az erről szóló sorozat már fut a Magyar Szóban, de karácsonyra kötet is lesz belőle. Csináltam egyébként cikksorozatot a Goli otokról is, a délszláv háborúkról, a tömegsírokról, ezek a nagyívű dolgok hoznak izgalomba.

* Melyik a legemlékezetesebb interjúd?

— Karrierem egyik legmegrázóbb eseménye volt, amikor 2001-ben megnyitották a szabadkai magyar főkonzulátust. Jelen volt Zoran Đinđić és Orbán Viktor is, aki akkor senki másnak nem adott interjút, csak a Magyar Szónak. Kölcsönmagnóval dolgoztam, feltettem a kérdéseimet, de amikor vissza akartam hallgatni a felvételt, hogy milyen lett a hangminőség, akkor derült ki, hogy a diktafon egy szót sem vett fel. Teljesen összeomlottam, a többi közt a kettős állampolgárságról kérdeztem, és egy ilyen interjút nem lehet emlékezetből leírni, diplomáciai botrány lett volna belőle. Viszont, amíg készült a beszélgetés, láttam, hogy a miniszterelnök feje mellett damilon lógott egy aprócska mikrofon. Elkezdtem keresni, hogy ki lehetett az, aki felvette a beszélgetést a tiltás ellenére. Felhívtam az összes tudósítócsapatot Magyarországon. Soha az életben nem volt akkora telefonszámlám, mint akkor, de nem találtam meg. Amikor elmeséltem a férjemnek, hogy mi történt, akkor elmondta, a „Kultúrjóska” lógathatta be pecaboton a mikrofont. Kiderült, hogy ő a Temerini Rádió munkatársa, akit a férjem ismert. Felhívtam, és megszereztem a felvételt. Ha van emlékezetes dolog a karrieremben, akkor ez az.

* A vajdasági újságírók közül talán te foglalkoztál a legtöbbet Radnóti Miklóssal és a vele kapcsolatos szerbiai történésekkel. Erről egy dokumentumfilmet is készítettél, mely egy több évtizedes munka eredménye.

— 2001-ben jártam először Borban. Egy apró hírt olvastam az egyik szerb napilapban, hogy ellopták a Bori-tó partján 1974-ben felállított Radnóti-szobrot. Abban az időben Szabadkán is ellopták a zsinagógáról a rézcsatornákat és mindenféle nemesfémből készült tárgyat. Tehát nem a szobor ellopása volt számomra érdekes, hanem az, hogy vajon a bori közösség mit tud Radnótiról. Haladéktalanul Borba utaztam, és amikor megtudtam, hogy minden évben a halála napján megemlékeztek róla a helyi értelmiségiek, hogy továbbírták a bori költők a Razglednicákat, hogy a könyvtáruk alapításakor ünnepi kiadványnak a Bori noteszt adták ki, eldöntöttem, ha lehetséges, segíteni fogok a szobor újraállításában. Felhívtam Varga Imre szobrászművészt, aki tőlem tudta meg bori alkotásának sorsát, és elmondta, hogy nagyon naiv vagyok, ha azt gondolom, hogy egy szoborállítás ilyen egyszerű. Kasza Józseftől, a VMSZ akkori elnökétől kértem segítséget, hiszen ez volt az ország legdélebbi pontján álló magyar szobor, ki tenne az ügy érdekében valamit, ha nem mi, vajdasági magyarok? Kasza József kapcsolatai révén szerzett pénzt, csatlakozott a magyar kormány is, és a költő halálának 60. évfordulóján újra állt a szobor Borban. Varga Imrével többször is elutaztam a bányavárosba, és a szoboravatóra is eljött. Tizenöt évvel később Tóth Péter Lóránt versvándor gyalogosan elindult Radnótiék útján. Ezért utaztam tavaly augusztus végén újra Borba. S mint minden alkalommal, most is igyekeztem az eseményen túl mást is felkutatni. Ráakadtam például egy kriptára a bori új temetőben, ahol 47 névtelen magyar munkaszolgálatos csontjai nyugszanak, beszéltem azzal a férfival, akinek a nagyapja tartotta a kapcsolatot a Heidenau tábor lakóival. A tábor helyén ma erdő van, aki megvásárolta a területet, azzal is beszélgettem volna, de elkergetett bennünket, még forgatni sem volt szabad. Amit mégis megtudtam a munkatáborról, Radnótiról, illetve a bori eseményekről, arról a Magyar Szóban írtam, és egy dokumentumfilm is készült. Még mindig rengeteg kutatnivaló van ebben a városban. Jó lenne egyszer sok időt eltölteni itt, és ami csak hozzáférhető, átnézni.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..