Egy vidéki kisvárosból az árvaházig

Gabrielle Bonheur Chasnel 1883. augusztus 19-én született egy vidéki, francia kisvárosban. Legendássá vált vezetékneve egy anyakönyvvezetői hibából származik, az anyakönyvező ugyanis kifelejtette az s betűt születésének bejegyzésekor, és így lett végül Chasnelből Chanel. Gyermekkora egyáltalán nem nevezhető felhőtlennek. Tizenkét évesen veszítette el édesanyját, és hat testvérével apácarendi árvaházba került. Nagynénjének köszönhette, hogy nem kallódott el az árvaházi sorstársai között. Az apácákhoz kezdett iskolába járni, és ott elsajátíthatta a francia jó modort, illetve ott tanult meg varrni is.

La Pausa

Egy kissé kitérve napjainkra, itt érdemes megjegyezni, hogy a tavalyi, azaz a 2020. évi tavaszi-nyári Chanel kollekció éppen az árvaházi éveit elevenítette fel. Nem véletlenül, hiszen a zárdában töltött évek mély nyomot hagytak a fiatal lányban, akinek művészetében rendre előkerültek gyermekkorának elemei: a semleges színek, a keményített gallérok, az egyenes vonalvezetés, az árvaház építészeti stílusa, a kolostor macskaköves burkolata, a ciszterci ólomüveg ablakok és az apácák öltözékét felidéző ruházat újra és újra felbukkantak a műveiben. A fiatal nőbe olyannyira beleégett múltjának ez a fejezete, hogy amikor 1927-ben a francia Riviérán megépíttette La Pausa néven emlegetett villáját, a megbízott építésztől azt kérte, másolja le az árvaház néhány jellegzetes részletét.

Ki látta Cocót a Trocadérónál?

Coco Chanel kezdetben Moulins-ben egy mosószalonban dolgozott mint varrónő és eladó. De hamar rájött arra, hogy az egyszerű varrónők élete nem egy mesevilág. Többre vágyott, ahogyan minden fiatal lány, egy kis csillogásra. És attól függetlenül, hogy nem volt a klasszikus értelemben véve szabályos szépség, mégis megpróbálkozott a színpaddal, és Coco néven táncos-énekesnő, vagyis dizőz lett Vichyben. Egy akkoriban divatos sanzon, a Ki látta Cocót a Trocadérónál? után nevezte el magát. Aki egyébként kíváncsi Coco Chanel fiatalkori szárnypróbálgatásaira, annak érdemes megtekintenie a Coco avant Chanel című filmet, mely mind történetvezetésében, látványvilágában, mind karaktereiben ezt a bizonyos korszakot eleveníti fel. A meleg, tompa színekkel megjelenített, füstös lokál és a hideg, éles fényekkel teli, eldugott varrószoba két munkahelyszín Coco és nővére számára. Mindkettő a korlátozottság, a kiszolgáltatottság és a bezártság megjelenítése, melyek magukban hordozzák a kitörés lehetőségét is. Először a lokálban végzett munkára, a táncos-énekes karrierre összpontosítanak, végül pedig a varrás lesz a tényleges karrierjük kiindulópontja.

A felső tízezer tanácsadója

1913-ban üzletet nyitott Deauville-ban, majd Párizsba költözött, és angol barátja-szeretője, a gazdag és jóképű Beau (Arthur) Capel anyagi támogatásával kalapüzletet nyitott a rue Cambon 21. alatt. Felkapott üzletének kínálatát hamarosan ruhákkal és kiegészítőkkel is kibővítette. Az amerikai Harper’s Bazaar divatújság már 1916-ban megjelentette egyik modelljének, egy ingruhának a képét. Szintén ebben az esztendőben egy népszerű, normandiai fürdőhelyen nyitotta meg ruhaszalonját, melybe már egyre előkelőbb vásárlók tértek be. Ez az üzlet költözött aztán 1920-ban Párizsba a rue Cambon 31. alá. Ebben az időszakban lopta be magát az úgynevezett felső tízezer szívébe. Michelle Marly Coco Chanel és a szerelem illata című könyvének sorai jól érzékeltetik ezt az időszakot: „A petrográdi udvarban és Moszkvában sok nemes hölggyel találkoztam, és persze Párizsban, Londonban és más városokban is, amelyekben megfordultam. Senkit sem ismertem azonban, akinek olyan stílusérzéke lett volna, mint neked. Le vagyok nyűgözve, Coco. Egy ilyen múlt után a felső tízezer tanácsadója lettél! Ez több mint figyelemre méltó.”

Kis fekete ruha

Coco Chanel még a világháborúk előtt nagyszerűen ráérzett arra, hogy mi kell a nőknek. Szakított az akkori hagyományokkal, és a fűzők rabságába taszított hölgyeknek kényelmesebb, illetve viselhetőbb ruhákat tervezett. Hitvallása volt, hogy az igazi elegancia feltétele az akadálytalan mozgás lehetősége. Így született meg a legendássá vált fekete ruhája is, mely akkoriban az elegancia, a nőiesség szimbólumának számított. Azóta is tartja magát a mondás: „Minden nőnek kell egy kis fekete ruha!” Bár azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy Coco Chanel mellett Hubert de Givenchynak is sok köze van az ikonikus fekete ruha múltjához. A lényegen azonban ez mit sem változtat, 1926-ban a Vogue magazin októberi számában Chanel divattervező bemutatta forradalmian újító kreációját, a Ford ruhát, a világhírű autómárka nagy sikerű T-modelljére utalva: „Chanel Fordját az egész világ viselni fogja.”

Chanel Nr. 5 és Pour Monsieur

A legendás divattervező életpályája kapcsán a ruhák mellett természetesen kihagyhatatlanok azok az illatkompozíciók, amelyek a mai napig az illatszerboltok ékkövei. A fogalommá vált parfüm, a Chanel Nr. 5 születése sem szokványos történet. Coco a francia Riviérán ismerkedett meg Ernest Beaux-val, a híres parfümkészítővel, és felkérte, hogy alkosson számára egyedi illatot. Coco ebben is úttörőnek számított: a karakteres virágillatot árasztó Chanel Nr. 5 lett az első mesterségesen alkotott parfüm, példája nyomán pedig a többi divatház is saját nevével fémjelzett illatokat kezdett árusítani. Napjainkban rendkívül népszerű a hölgyek körében a Chanel Mademoiselle nevű parfümje, a névválasztás ezúttal sem véletlen, hiszen mindenki mademoiselle-nek szólította az ikonikus divattervezőt. És mivel minden előkelő hölgynek elegáns párja van, így született meg a Pour Monsieur 1955-ben. Ezt az illatkreációt Henri Robert alkotta. Citrusos frissesség a felső jegyekben, egy csipetnyi verbénával, citrommal, jázminnal és naranccsal fűszerezve.

Coco Chanel utolsó kérése az volt, hogy halála után az egyik kedvenc fehér-bézs kosztümében temessék el. Természetesen eleget tettek a kívánságának, és a saját maga által megálmodott ruhában helyezték örök nyugalomra. Stílusosan búcsúzott el az élettől is, és örökre a divatvilág egyik legmeghatározóbb női alakjává vált. Számos, híres divattervezőt inspirál jelenleg is.