Délvidéki körútja tizenöt helyszínén a Húsvéti híradás című műsorával lopta be magát ismét a közönség szívébe. Erika, Sándor és a gyermekeik ugyanis nem először vendégszerepeltek ezen a vidéken.

Zenés ünnepi szolgálatuk során a feltámadás reményét Törökkanizsa, Zenta, Szaján, Csóka, Szabadka, Ada, Regőce, Nemesmilitics, Bezdán, Bácsgyulafalva, Doroszló, Gombos, Magyarkanizsa, Tornyos és Bácsfeketehegy református, illetve katolikus magyar közösségeibe vitték el. Kovács Erika (ének), Kovács Sándor (ének, gitár, brácsa), Kovács Dániel (hegedű), Kovács Abigél (ének, fuvola) és Kovács Tamás (nagybőgő) fellépését Tornyoson néztem végig, majd az édesanyával ültem le beszélgetni. A család legkisebb tagja, a hatéves Áron ezúttal odahaza maradt, de szülei és testvérei már alig várták, hogy találkozzanak vele.

A vajdasági körút hivatalos plakátja, rajta a család mind a hat tagja

Összeállításukban egyházi énekek, népzene, versek és megzenésített költemények egyaránt szerepeltek. A színpadról az értékrendjüket hirdették, melyben a hit mellett a hazaszeretet, a magyarság összetartozása, az egymás iránti tisztelet, a közös múltunk és a nemzeti örökségünk megtartása, valamint a trianoni fájdalom egyaránt helyet kapott. Elhangzott nemzeti himnuszunk feldolgozott változata is, zárásként pedig a közismert Házi áldás sorai csendültek fel. Erika hangulatos átvezető szövegeiből pedig azt is megtudtuk, hogyan élnek odahaza, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a kárpátaljai magyaroknak.

Szolgálat Bácsfeketehegyen, az ünnepi istentiszteleten

— Otthon hitoktatók, kántorok vagyunk, a férjem zenetanár, én kórusvezetéssel is foglalkozom, karvezetést és ének szakot végeztem ugyanis. Teljes állásban a lakóhelyünkön, Mezővárin, a református egyházban főmunkatársként dolgozunk. A gyerekek szívvel-lélekkel és egyre jobban csinálják azt, amit felvállaltak. Lehet, hogy anyukaként elfogult vagyok, de látom a fejlődésüket. Részünkről nincs semmiféle szülői ráhatás, azért muzsikálnak, énekelnek, vállalnak fellépéseket, mert szeretik ezt a tevékenységet. Mindig azt mondtam nekik, hogy akkor lesznek boldogak, ha a helyükön maradnak, és azzal foglalkoznak, ami a kedvük szerint való — mesélte Kovács Erika. — A műsorunk folyamatosan újul, mert a már meglevő énekekhez csatlakozik egy-két vers vagy zeneszám. A szöveges részt mindig az aktuális történések határozzák meg, az alkalmakhoz keresünk odaillő, szép gondolatokat. Közben mindenkit arra ösztönzünk, hogy őrizzék meg az anyanyelvüket, hiszen a hatalom az egyes intézkedéseivel szinte biztat bennünket, hogy kiálljunk magunkért.

* Milyen élményekkel, érzésekkel térnek haza?

— Mindenhol nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket, egymásra találtunk az itteni emberekkel, és elmondhattuk mindazt, ami fáj. Azt hiszem, az a legnagyobb élmény, hogy értettük egymást, mert egy lélek vagyunk, és ezt a lelket az úristen pengeti.

Kovács Sándor a két fiúval: Dániellel és Tamással

* A műsorban említette, hogy most a családot láttuk, de egyébként több együttes tagjaiként is szerepelnek.

— Igen, mert ha csatlakozik hozzánk egy nagyon régi kolléganő, akkor Krisz együttesként látnak bennünket. Így vettünk részt háromszor is Zentán az Énekelt Versek Fesztiválján. Amikor Dániel volt tanárával egészülünk ki, akkor a BorzsaVári népi zenekarról van szó, mely természetesen népzenét játszik, és táncházakban muzsikál. 2017-ben Maradékon, a reformáció 500. évfordulójára szervezett ünnepségen az 55 tagú kórusunkkal mutatkoztunk be. 

* Az összekötő szövegében a gyökerek fontosságát hangsúlyozta, valamint arra utalt, hogy mindenkinek ott van dolga, és ott kell helytállnia, ahova a jóisten küldte. Ez az intelem nem felesleges, hiszen tudjuk, hogy Kárpátalján, csakúgy mint Vajdaságban, nagy az elvándorlás.

Kovács Erika és Abigél

— Nálunk sajnos lehetetlen megélni egy állásból, fizetésből. Ha a családban a férj és a feleség egyaránt tanár, akkor gyermeket már nehezen tudnak nevelni. A gazdasági helyzet miatt sok férfi a határ túloldalán, Magyarországon vállal munkát, de mivel az apák külön nem bírják az életet, a család is követi őket. A másik ok pedig a katonaság, mely elől sokan menekülnek. Ez nem csak a fiatalokat érinti, hiszen háború esetén ötvenéves korukig behívhatóak a férfiak. Megértem őket, mert ez a háború nem a hazáért zajlik, értelmetlen az egész, azt sem tudják, ki az ellenség. Én azt gondolom, a nehéz életkörülmények miatt nem kellene azonnal világgá menni, mi is több mindennel foglalkozunk, hogy gondoskodjunk a családunk fenntartásáról. Most már nálunk is számos lehetőség van, a magyar állam rengeteget segít, ki kell használni azokat a pályázatokat, amelyeket a kultúra, az oktatás, a mezőgazdaság, a vállalkozások terén írnak ki. Nem azt mondom, hogy könnyen, és azt sem állítom, hogy annyit lehet keresni, mint Németországban, de otthon is lehet boldogulni. Rábízzuk az úristenre, akitől mindig azt kapjuk, amire szükségünk van. Én azt szeretném, ha a magyar nemzet nem elkeseredve élne, hanem valami biztosba kapaszkodna, ami nekünk az Isten, és mi ennek a gondolatnak a közvetítését vállaltuk fel — üzente Kovács Erika.

Írásom címében a műsorban elhangzó egyik megzenésített versre, Agyagfalvi Hegyi István A magyar dal című költeményére utaltam, melynek két sora a közönség segítségével hosszú időre bevésődő, emlékezetes refrénként zendült fel: „Nem lehet minket eltemetni! / Trianon sírunk nem marad!”

Törökkanizsán a könyvtárban mutatkozott be a Kovács család (a szerző felvételei)