
A csókai középiskola fodrásztanulói az utóbbi években rendre a legjobbak között végeznek a köztársasági versenyeken. Az idén Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) volt a házigazdája a szerbiai szintű megmérettetésnek, ahol tizennégy iskola képviseltette magát.
A csókaiak Szokolov Tamara, Vince Valentina, Tárnoki Zsanett, Solymosi Lehel összetételű csapata az összesített csapatversenyben az előkelő második helyet érte el, női fodrászatban a Tárnoki—Solymosi-kettős a harmadik helyen végzett. A legnagyobb siker Solymosi Lehel első helye lépcsőzetes hajvágás kategóriában.
Az iskola igazgatója, Török Tibor szerény fogadással egybekötött sajtóértekezleten köszönte meg a tanulók és a fölkészítő tanáraik, Kothenc Éva és Savić Jelena munkáját. Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere a beszédében felidézte a múlt évi eseményt is, amikor a csókaiak szervezték a köztársasági versenyt.
Felvételünkön a győztes diákok láthatóak a polgármester, az igazgató és a fölkészítő tanárok társaságában.