Viszont egy cserépkályha megalkotása korántsem egyszerű feladat: kézügyesség, fantázia, türelem, kellő tapasztalat szükséges hozzá, és az embernek bíznia kell önmagában ahhoz, hogy az elképzelés valóra váljon. A napokban a magyarkanizsai Komjáti Tamás kályhaépítőnél jártunk, aki a nem mindennapi szakma részleteibe avatott be bennünket.

Komjáti Tamás és az ebédlőben levő cserépkályha (a szerző felvételei)

— Tíz éve foglalkozom kályhaépítéssel. Az egész úgy kezdődött, hogy otthagytam a korábbi munkahelyem, és akkor a ’90-es évek eleje óta Magyarországon élő nagybátyám felhívott, s azt mondta, kellene neki egy inas. Rám gondolt, mivel úgy tudja, pillanatnyilag nincs munkám. Előbb egy kicsit visszakoztam, mert nem voltam biztos benne, hogy az építőiparban kell elhelyezkednem, végül azonban elfogadtam az ajánlatát. Két hetet dolgoztam nála, majd két hét szünet után újabb kéthetes munka következett. Ekkor helyben talált segédmunkást maga mellé, és én abba is hagytam a kályhaépítést. Az egyik közösségi oldalra feltettem néhány fotót a munkáiról, majd amikor elhelyezkedtem a közeli szárítóban, az egyik barátom azzal keresett meg, hogy mi lenne, ha építenék neki egy kályhát, mivel látta, milyen szép munkákat adunk ki a kezeink közül. Eleinte nem voltam biztos, hogy én ezt meg tudom valósítani, de belevágtam. Tavasszal kezdtem a munkát abban a reményben, hogy télen majd lehet vele fűteni. A kályhát viszont egy hónap alatt összeraktam. Volt, amikor egyáltalán nem volt ihletem a munkához, mert nem volt kedvem minden egyes csempesor után felhívni a nagybátyámat, és megkérdezni, hogyan tovább. Elgondolkodtam, főztem egy kávét, leültem a nappaliba, és csak néztem a kályhát, mikor fog kinőni a földből. Ilyen napok is előfordultak, de egy hónap alatt összehoztam a kályhát, mellyel a mai napig két 5 x 5-ös szobát fűtenek — mondta Tamás.

Az első kályhát egy kisebb második követte, majd másfél év szünet következett, amikor éppen senki sem szeretett volna kályhát építtetni. A következő évben Tamás hármat is készített, azóta azonban ez a szám már az ötvenet is elérte.

— Idő kellett, hogy megismerjenek az emberek, ahogyan ahhoz is, hogy beletanuljak ebbe a szakmába, hiszen semmilyen képzésem nincs, saját magamnak köszönhetem mindazt, amit megtanultam. Sokan meglepődtek, mennyire fiatal vagyok, gyakran az életkorom felől is érdeklődtek. Felénk általában a nyugdíjhoz közeledő vagy nyugdíjas emberek foglalkoznak ezzel a tevékenységgel. Az igények általában attól függnek, hogy a megrendelő mennyit tud a kályhára szánni. Egy tűzkész, használt csempékkel ellátott kályha ára elérheti az 1000-1200 eurót, ha új csempékről beszélünk, akkor egy kisebb kályha is belekerülhet 1000 euróba — tudtuk meg.

Nagyon fontos, hogy a kályha milyen alapanyagból készül, hiszen ez kihatással van a teljesítményére.

— A régebbi típusú kályhák hulladékból készültek, sárga föld és pelyva felhasználásával, Magyarországon viszont a tapasztóanyag agyag és marosi vagy nagy szemű homok keveréke, mely lényegesen gyorsabb hőátadást kölcsönöz a kályhatestnek. Nálunk inkább a sárga föld és valamilyen vágott anyag, akár pelyva az elterjedt. Személy szerint puha faforgácsot használok ennek az anyagnak az összekötésére. Tehát készülhet sárga földből, tapasztóanyagként faforgács vagy pelyva felhasználásával, a tűztérbe pedig samott-téglát, illetve samottlapokat használok — avat be a részletekbe.

A kályhaépítés első művelete a tervrajz elkészítése, majd a mester (bár Tamás nem szokta magát mesternek nevezni) összeválogatja az alapcsempéket, azaz a szoklicsempéket, melyek a padlón az első sort alkotják. A csempesor felállítása után a csempeközöket belülről kitapasztja, dróttal összekapcsolja, majd egy ideig száradni hagyja. Ezután kialakítja a hamuzóteret, melyet homokkal és téglával tölt ki, hogy egy masszív felületet kapjon.

— Ez azért szükséges, mert a talajról felfelé támadó hideg levegőt nem engedi a kályhával érintkezni, a meleget viszont nem engedi leereszkedni a padló irányába. A meleg levegő mindig felfelé terjed, de átmelegedhet tőle a padló, és nem engedi, hogy a meleg lefelé, a padlóra terjedjen. Ez az alapja a kályhának, ezen áll az egész építmény. A sorokkal haladok felfelé, majd megépítem a járatokat, melyek lehetnek függőlegesek, vízszintesek és vegyesek. A tűztérrel felfelé haladva a főzőfelület alatt kialakítom a füstátbukót, majd a tisztítónyílást. Onnantól megy a füst cikcakkban felfelé, egészen a kéménycsőig. Az ebédlőben levő kályhán egy bádogos barátommal a főzőfelületre krómszegélyt, illetve -korlátot építettünk, melyen konyharuha szárítható, és a piszkavasakat is fel lehet rá akasztani. Később a fugázás következett, és ennyiből állt az egész. A kályhára téglamintás cserép kerül, amivel még nem készültem el teljesen. Ennek a kályhának a megépítése másfél hónapot vett igénybe, amikor volt egy kis szabadidőm, akkor mindig csináltam rajta valamit. Alkotás közben többször elbizonytalanodtam, vajon nagyobb legyen-e, esetleg a formáján változtassak-e valamit. Végül az egyszerűbb formánál maradtam, gondoltam, ez is mutatós darab lesz — vélekedik.

Munkáiból rendszerint az egyik közösségi oldalra tesz fel válogatást, de a legjobb reklám az, amikor a mester jó híre szájról szájra terjed. Csak a kályhaépítésből egyelőre nem lehet megélni, de lehet, egyszer még ez az idő is elérkezik. A legkülönlegesebb munka felől érdeklődve Tamás a tornyosi toronykályhákat emelte ki.

— Egy idegölő harc volt, de szép emlékek fűznek hozzá. A tornyosi parókián tavaly egy fehér színűt, az idén pedig egy-egy zöldeskék, illetve sötétbarna toronykályhát készítettem. Utóbbi kettőnél mozaikoznom kellett, mivel a csempék 113 évesek, egyidősek a parókia születésével. A kályhák új samottbélést kaptak, és újraraktam mindkettőt. Az egy hónapos munka végén kellemes érzésekkel távoztam a plébániáról, hiszen láttam az arcokon az elégedettséget a munkámat illetően, és annak is örültem, hogy egy 113 éves cserépkályhát támasztottam fel, illetve helyeztem üzembe. A cserépkályhának van egy tiszteletet követelő megjelenése, külön története és történelme. A cserépkályhának lelke van — fogalmazott Tamás.

A cserépkályhák teljesen más hőérzetet nyújtanak, mint a többi fűtési mód, hiszen termoakkumulációs kályhaként viselkednek, azaz raktározzák a hőt, majd a feltöltődés után az energiát visszaadják a helyiségbe. Elég naponta két-három órát fűteni benne, hiszen a felhalmozódott energiamennyiséget a kályha elraktározza, és folyamatosan sugározza kifelé.

— Amíg központi fűtéssel a ház minden helyisége fűthető — ismerőseim elmondása szerint 14—16 köbméter keményfa és 3 tonna szén szükséges a fűtési idény végéig —, addig a cserépkályha legfeljebb két helyiséget képes fűteni, mert nem akkora intenzitással adja le a hőt, mint például a vaskályha vagy a radiátorok által a központi kazán. A cserépkályha lassabban fűtődik fel, de sokkal tovább tartja meg a hőt — emelte ki.

A kályhaépítés idénye tavasztól késő őszig tart, Tamás május 3-án nyitotta és november 15-én zárta az elmúlt idényt. Mint hangsúlyozta, kizárólag jó emberekkel hozta össze a sors, akikkel nem volt nehéz együttműködni, egyúttal hálás és elégedett is, hogy szellemileg és fizikailag is képes volt az elképzeléseket valóra váltani.