home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A csehek megtapsolták magukat Karlovy Varyban
Brasnyó Zoltán
2017.07.24.
LXXII. évf. 29. szám
A csehek megtapsolták magukat Karlovy Varyban

Kosztümös, középkori, cseh lovagtörténet érdemelte ki az idén Kelet-Európa egyetlen A kategóriás filmszemléjének fődíját. A csehországi Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál július 8-án ért véget, és most először egyetlen magyar induló sem kapott lehetőséget a versenyprogramban.

Ez azért is sajnálatos, mert az elmúlt évek szemléin kétszer is magyar gyártású film győzedelmeskedett. Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című kísérleti mozija tavaly, Szász János A nagy füzet című alkotása pedig 2013-ban kapta meg a Kristály Glóbuszt. Ha pedig a magyar érdekeltséget is ide soroljuk, akkor még szebbek az eredmények: 2014-ben ugyanis a Ragályi Elemér által fényképezett grúz Kukoricasziget bizonyult a legjobbnak.

Több izgalmas téma is helyet kapott az idei cseh filmszemlén. A Kristály Glóbuszért folyó versenyben a ruandai népirtást és az annak következményeit feldolgozó orosz film, az Arrhythmia, valamint a Men don't cry is nagy esélyesnek számított. Ez utóbbi számunkra azért érdekes, mert a véráztatta ’90-es évek délszláv háborúit, valamint Jugoszlávia szétesésének témáját dolgozza fel, és bosznia-hercegovinai, horvát, szlovén, illetve német koprodukcióban készült. A rendező és a forgatókönyvíró is Alen Drljević. Az izraeli homoszexuális cukrászról szóló The Cakemaker, a román Breaking News, a grúz Khibula, a szlovák—ukrán The Line, az amerikai Keep The Change, a török More és a Himaláján játszódó Ralang Road is a jelöltek között szerepelt. A More szintén aktuális tematikájú, mivel török filmesek és írók szemével látva ismerhetjük meg és járhatjuk körbe a migránsválságot. Az idei legjobbnak mégis a csehországi Little Crusader (A kis keresztes lovag) bizonyult, mely alkotás a Szentföldért harcoló keresztes lovagokról szól — megdöbbentő viszont, hogy a filmkritikusok egybehangzó véleménye szerint ez volt a leggyengébb alkotás a programban.

 

 

Általánosságban elmondható, hogy a versenyfilmek most sem hozták lázba a közönséget. Világszerte minimális népszerűsítés jellemezte az alkotásokat, ez alól csak a The Cakemaker volt kivétel. Az izraeli filmről talán azért is beszéltek annyit, mert a többi „nehéz” művészfilmmel összevetve könnyednek és közönségbarátnak bizonyult. Az idén először életműdíjat is átadtak, melyet Václav Vorlíček rendező vett át. Ezután következett a közönségdíj, melyet egy forgatókönyvírónak, Taylor Sheridannek ítéltek oda. Őt elsősorban a Sicario — A bérgyilkos és a Hell or High Water című, valóban remekbe szabott alkotások írójaként ismerhetjük. A legjobb rendező Peter Bebjak lett, a The Line instruálásáért, a legjobb színésznőnek járó díjat pedig ezúttal megosztva Jowita Budnik és Eliane Umuhire kapta. Hátravolt még a Jiří Bartoška által elnökölt zsűri nagydíja, melyet a Men Don't Cry érdemelt ki. Több elismerést osztottak ki a dokumentumok szekciójában is. A nagydíjat az Atelier de conversation, illetve a Lots of Kids vihette haza, emellett a Castle és a Monkey is díjat kapott.

A Karlovy Vary-i filmfesztivált az idén sem kerülte el a sztárparádé, még ha a hírességek szereplése egy kicsit laposabbra sikerült is. Uma Thurmanre például azért panaszkodtak, mert szinte egyáltalán nem jelent meg a fontos vetítéseken, sőt, interjút sem akart adni. Ott volt még a friss Oscar-díjas Casey Affleck és Jeremy Renner, illetve a nyitóceremónián fellépő filmzeneszerző legenda, James Newton Howard is. Az 52. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválra több mint 13 000 meghívott vendég érkezett, köztük 398 filmkészítő és 1165 filmes szakember. 505 vetítésre került sor, és mintegy 140 000 jegyet adtak el.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..