Litvai Karolina, a nemesmiliticsi Németh László Magyar Művelődési Egyesület elnöke korábban a színjátszó csoport tagjaként volt jelen az egyesület életében. A gyermek színjátszókkal is foglalkozott, de igazi szívügye — párjával, Báló Józseffel karöltve — mindig is a citerazene és a néptánc oktatása volt. Jelenleg Nemesmiliticsen és Bácsgyulafalván is aktívan foglalkoznak citeraoktatással.

— Oktatóként a párom van jelen a gyerekek életében, az enyém inkább a háttérmunka: pályázatok, leigazolások, eszközbeszerzések, realizálások — meséli Karolina. — Az új évadot szervezem, koreográfiákat állítok össze, népdalcsokrokat gyűjtök.

Báló József és Litvai Karolina (fotók: Litvai Karolina archívuma)

Báló József jelenleg a Németh László Magyar Művelődési Egyesület alelnöke, táncoktatója, citeraoktatója. 1992 óta aktív tagja a helyi közösségi és művelődési életnek.

— Amikor leszereltem a katonaságból, akkor kezdtem el citerázni. Nem volt ennek semmilyen hagyománya vagy előzménye. Én szeretek táncolni, és még az általános iskola első osztályában Pribilla Ágnes tanító néni, aki doroszlói származású volt, különösen meg is szerettette velünk a táncot. Ott nagyobb hagyománya volt ennek, mint Nemesmiliticsen. Mondhatom, végigtáncoltam a nyolc évet, a középiskola és a katonaság egy kis szünetet hozott, de aztán folytattam tovább. Egy barátom beszélt rá, hogy tanuljak meg citerázni, én akkor még azt sem tudtam, milyen egy citera. Tehát úgy indultam neki, hogy halvány gőzöm nem volt, hogy egyáltalán mi ez a hangszer. Nagyon megtetszett, nem volt kérdés, hogy folytatom a tanulást. Nagyon jó társaság volt, éjbe nyúlóan citeráztunk. Magával ragadott ez az egész.

Báló József a legkisebb tanítványokkal

* Volt a környéken hagyománya a citerazenének, vagy a több évtizedes munkásságukkal maguk teremtették meg?

B. J.: — A citera a Dél-Alföld jellegzetes hangszere, viszont szegény volt a nép, általában olyan citerákat használtak, amelyeket saját maguk készítettek otthon. Ennek következtében nagyon nehéz volt megszólaltatni két hangszert együtt, a hangzásuk, a ritkaságuk miatt. Ez ma már sokkal könnyebb, össze lehet hangolni akár húsz citerát is. Napjainkban Vajdaságban is van már két citerakészítő, az ő munkáikat is használjuk. Tehát nem volt nagy hagyománya, de fennmaradtak archív felvételek, melyeket örömmel felhasználunk, illetve Bodor Anikó gyűjtéseiből is szívesen szemezgetünk. Kérik is, hogy ezekből a forrásokból dolgozzunk. Árnyalatnyi különbségek vannak ugyanazon dallam között településenként, régiónként, és mi erre is ügyelünk, hogy autentikusak legyenek az előadásaink.

Előadás közben

* Milyen a jó citera?

B. J.: — A citerakészítők mindig azt mondták, ha jó hangszert akarsz, hozz nekem egy régi, száraz szekrényt puhafából. A szekrények rendszerint a szobában voltak, nem húztak be nedvességet. Minél öregebb a fa, annál minőségibb a citera. A citera be kell hogy játszódjon. Minél többet játszunk rajta, annál szebb hangja lesz. De olyan is van, hogy a hangszer egy idő után kezdi veszteni a hangját, talán a fa szerkezete változik meg.

* Mi a citerázás legnagyobb nehézsége? Miért emlegetik nehéz műfajként?

B. J.: — Mivel táncot is oktatunk, látom, hogy a tánc elsajátítása sokkal könnyebb, mint a citerázás megtanulása. Aki eljön a próbára, az ott táncol, otthon kettőt sem kell lépnie, mégis megtanulja. A citera teljesen más: otthon is kell gyakorolni, enélkül nem megy. A tanulási folyamat nagyon lassú, először csak fél dalokat veszünk át, ujjbeosztást tanulunk, és addig gyakoroljuk a részleteket, amíg nem tökéletes a végeredmény. A tanulók, amikor már egy kicsit belejönnek, hajlamosak felgyorsulni, és ezt észre sem veszik. A tanárnak erre is ügyelnie kell. Karolina úgy fogalmaz, hogy nekem metronóm van a fejemben. (Nevet.) Másrészt pedig sok dal hasonlít egymásra, az nem megoldás, ha a citerás két-három dalból összegyúr egyet. Én azt mondom a gyerekeknek, hogy amíg nem a tiéd a dal, addig nem megyünk tovább. A nyitja talán a kitartás, és ez a legnagyobb nehézség is egyúttal.

* Hogyan tudják bevonni, megszólítani a fiatalokat?

L. K.: — Nyáron szoktuk meghirdetni Facebookon, hogy új csoportot indítunk, lehet jelentkezni. Jelenleg alsós, felsős és középiskolás citeracsoportunk is van. A jó hírünk szájról szájra terjed a gyerekek körében, egymást hívják meg a csoportba. Ez egy rendkívül jó, építő jelenség. Igyekszünk elérni, hogy a tagjainknak legyen okuk arra, hogy jó hírét vigyék a csoportnak, és ez működik is. Egymást motiválják a fiatalok. Amit sajnálunk, hogy sokan „kinőnek” közülünk. Tehát elmennek középiskolába, és onnantól kezdve már kevesen folytatják, amit elkezdtek. Mire igazán kineveljük a citerásokat és a táncosokot, mire járhatnának jelentősebb fellépésekre, elmennek a faluból. A jó alapok megvannak számukra, kérdés, hogy ki mit kezd ezekkel a későbbiekben. De megadjuk a lehetőséget a középiskolásoknak is, hétvégén is tartunk próbákat. Erre most leginkább Bácsgyulafalván van igény. Két gyerek Mórahalomról jár haza a próbákra, ők is nagyon lelkesek, és jól lehet velük dolgozni. Meg kell említenem, hogy van egy igazán tehetséges növendékünk, Horváth Bence, akiről ki kell mondani, hogy felülmúlta a tanárát. Ő nagyon komolyan vette a citerát, már oktatói képzésekre is jár. Az idei Ötösfogaton volt hallható Bence és Joci közös produkciója, melyre nagyon büszkék vagyunk, hiszen ezúttal a tanítvány vállalt magára mindent, és ő tanította meg tanárát a dalra. Nagyon reméljük, hogy nem fogja félretenni a hangszert, ő lehet a mi utánpótlásunk.

Fellépés a 2025. évi Ötösfogaton (fotó: Tóth Lívia)

* Milyen fejlődési lehetőségek vannak egy tehetség számára?

L. K.: — Aki komolyan veszi, az előtt sok lehetőség áll. Befejezhet egy oktatói képzést, és ezt tudja is kamatoztatni, mert nagy igény van citeratanárokra. Mi Nemesmiliticsen és Bácsgyulafalván oktatunk, de lenne erre igény tágabb környezetben is. Ma már Vajdaságban is szerveznek képzéseket, ezekre mi is visszajárunk. Elég felkapott lett a citera, ez talán annak köszönhető, hogy a Csoóri Sándor Alapnál lehetőség adódott beszerezni új hangszereket, ami nagyon fontos tényező, hiszen minden gyereknek saját citerára van szüksége.

* Mik a legfontosabb kompetenciák, melyekre szüksége van egy citerásnak?

B. J.: — Gyakorlás, kézügyesség, kitartás — ebben a sorrendben. A kézügyességet a gyakorlással lehet fejleszteni, ezután a kitartásra van a legnagyobb szükség. Nyilván hallás is kell, de az is olyasmi, ami a gyakorlás során (is) kialakulhat. A rendszeres gyakorlás azért is fontos, hogy a kéz izmai rutint kapjanak, hogy az izommemóriába bekerüljenek a kulcsmozdulatok. Érdekes módon van, hogy szinte a kéz idézi fel a dallamot, s nem az emlékezet. Nem emlékszünk egy dalra, nem tudnánk lekottázni, de ha elkezdjük játszani, megy magától. Amit még fontos megemlíteni, hogy a mi tanítványainknak nincs semmiféle zenei alapjuk, nem járnak/jártak zeneiskolába. Szinte üres lapként érkeznek hozzánk. Véleményem szerint a zeneoktatást sok esetben rosszul végzik, körülbelül úgy tanítják, mint a matematikát. Ide hallás és érzés kell, nem logika. Nálunk nincs kotta, ez spontán műfaj. A citerás a citerát kell hogy nézze előadás közben, ez a helyes. Akit már elkezdtek oktatni, de rosszul, azt sokkal nehezebb megtanítani, mint azt, aki a nulláról indul.

* Mi motiválja önöket a munkában? Van esetleg olyan élményük, amelyre örömmel emlékeznek vissza?

B. J.: — Szeretünk a fiatalokkal dolgozni. Egyszer az egyik tanítvány elhozta magával a próbára az unokatestvérét, aki külföldről látogatott haza. Szünetet tartottunk, én kimentem néhány percre, és a vendég fiú megkérdezte a tanítványomat: hová ment a tanár? Mire ő visszakérdezett: Milyen tanár? Ja, Joci bácsi? Ő nem tanár, ő a barátunk! — felelte. Azt hiszem, ennél nagyobb motiváló erő nem is kell.

* Milyen terveik vannak? Hol láthatjuk, hallhatjuk a tanítványaikat a közeljövőben?

L. K.: — Most egy nagyobb fába is belevágtuk a fejszénket. Úgy érezzük, elég erősek a tanítványaink ahhoz, hogy összeállítsunk egy egész estés népzenei koncertet. Ezt február közepére tervezzük, de már a nyáron elkezdtünk erre készülni. Bácsgyulafalván és Nemesmiliticsen is szeretnénk megtartani ezt a koncertet.