home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A cél szülőföldjükön tartani a fiatalokat
Pethő Attila
2023.01.18.
LXXVIII. évf. 3. szám
A cél szülőföldjükön tartani a fiatalokat

Délkelet-európai diák- és egyetemistaotthonok számára szerveztek tanácskozást Belgrádban. A nemzetközi jellegű eseményen több mint negyven intézmény képviselői vettek részt. A tanácskozás célja a hálózatépítés volt.

Tapasztalatcsere, kapcsolatépítés, kihívások elemzése. A szervezők hiánypótló rendezvényként nevezték meg az első alkalommal megszervezett nemzetközi konferenciát, melyen Szerbia mellett Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Észak-Macedónia és Magyarország is képviseltette magát. A résztvevők elsősorban az őket érintő kihívásokat vitatták meg egymással.

Az újvidéki Európa Kollégium 2015-ben kezdte meg működését. Az első nagyobb próbatétel az intézmény rendszerének a felépítése volt, később a COVID-járvánnyal kellett megbirkózniuk. Jelenleg az egész világot érintő gazdasági helyzet van kihatással a munkájukra. Snejder-Sára Ildikó, a kollégium igazgatója állandó kihívásként a diákok ösztönzését az itthon maradásra, illetve az ehhez szükséges megfelelő lakhatási és nevelési körülmények megteremtését emelte ki a konferencián. Szerinte a diák- és egyetemistaotthonok is fontos szerepet tölthetnek be abban, hogy a fiatalok a saját országukban való továbbtanulás, pályakezdés mellett tegyék le a voksukat.

Magyarországon öt éve alakult meg a mórahalmi Tóth János Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium, ahol a vendéglátás, az informatika és a pedagógia területén szerezhetnek végzettséget a diákok. A határ menti településen levő intézmény tanulóinak mintegy fele vajdasági magyar származású fiatal. Angyalné Kovács Anikó igazgató elmondta: a náluk végzett munka is a fiatalok szülőföldön tartására összpontosít. A kollégiumon belül szerbnyelv-tanulás is folyik, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a vajdasági magyar fiatalok sok esetben nehezen beszélik a szerb nyelvet, és a nyelvi akadályok később nagy gondot okozhatnak a munkavállalásuk során. A régió diákotthonaiban technikailag sok minden hasonlóan működik, eltérések a nevelési hozzáadott értékben vannak. A most megszervezett konferencia kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az intézmények ezen a téren tanuljanak egymástól — szögezte le az igazgató.

A tanácskozáson három fontos témakörről tárgyaltak a résztvevők. Egyike ezeknek a fiatalokkal végzett munka, melynek javításán folyamatosan kell dolgozni — emelte ki Nenad Milenović, a belgrádi Milutin Milanković Diákotthon igazgatója, aki egyúttal a tanácskozás fő szervezője is volt. Emellett az intézmények közötti hálózatépítés is fontos célja a konferenciának, valamint az is, hogy a diák- és egyetemistaotthonokat nemzeti érdekű, stratégiailag fontos létesítményekként kezeljék a különféle országokban. Szerbiában megmutatkozott, hogy az 1999. évi bombázás, a 2014. évi áradások, továbbá a mostanában lecsengő COVID-járvány során ezek az intézmények frontvonalban támogatták az államot és a társadalmat — hangsúlyozta.

A konferenciának a szerb köztársasági parlament épülete adott otthont. Vladimir Orlić, a képviselőház elnöke emlékeztetett a szerb állam azon álláspontjára, amely szerint az oktatásba való befektetés a legfontosabb befektetés a jövőbe. Elmondta, hogy Szerbiában az elmúlt néhány évben mintegy 30 millió eurót fordítottak diák- és egyetemistaotthonok fejlesztésére.

Ezt erősítette meg Branko Ružić szerb oktatási miniszter is, aki beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban az ország számos településén, köztük Szabadkán, Palicson, Kragujevacon és Belgrádban összesen 15 diák- és egyetemistaotthonban sikerült bővíteni a férőhelyek számát. Hasonló fejlesztésekre, melyek infrastrukturális beruházásokat is magukban foglalnak, a következő időszakban is lehet számítani. A diák- és egyetemistaotthonok a fiatalok második otthonaként működnek, ahol a tanulók továbbfejleszthetik az ötleteiket, kreativitásukat, új barátokra tehetnek szert, erősíthetik a készségeiket, dönthetnek a későbbi pályafutásukról. A szerb oktatási minisztérium ezért prioritásként kezeli az ezen intézményekbe való befektetéseket — mutatott rá az oktatási miniszter.

A tanácskozáson arról is szó esett, hogy törekedni kellene arra, hogy a diák- és egyetemistaotthonok ingyenesen is elérhetőek legyenek a tanulók számára. Emellett kitértek még az egyetemistahitelek, ösztöndíjak fontosságára is, melyek szintén jelentős segítségnek bizonyulnak a tanulmányi évek során.

Fényképezte: Pethő Attila

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..