Keserves kín a túlkínálat, mely küszködéssel, időveszteséggel, fáradtsággal társul, hiszen a cél a legjobb megvásárlása, megszerzése, kiválasztása. A jobbra várunk, és eközben a jót vagy az elég jót elszalasztjuk (Herbert Simon Nobel-díjas közgazdász általános tétele). Gyakran azonban nem sok különbség van a termékek között, legalábbis nem akkora, amekkorát a külsejük vagy az áruk különbsége ígér. Barry Schwartz amerikai pszichológus szerint mindez az egyéni és a mindennapi döntéseinkben is megjelenik. Ezért a döntéseink folyamatos tájékozódást, informálódást igényelnek, és közben stressz alatt működünk, hiszen sohasem lehetünk biztosak abban, hogy nem a rosszat vagy a kicsit rosszabbat választottuk. Schwartz állítása szerint pedig az elég jó valóban elég és jó is (good enough is good enough). A választék uralkodik felettünk, boldogtalanná tesz, és rontja a közérzetünket. Ebben a kontextusban a teljességre törekvő az, akinek az idejét az összehasonlítások rabolják el, és noha a végső választásai lehetnek valóban sikeresek, magában a folyamatban igencsak boldogtalan. Schwartz tanulsága szerint nem a legjobb választás boldogít bennünket, még akkor sem, ha a választás lehetősége megadja nekünk a kontroll esélyének érzetét. Az elégedett az, aki az elég jóval is beéri, azaz sajnálja az időt a túl sok választási lehetőségre pazarolni, inkább a szükségleteire koncentrál — így megőrzi érdeklődését az élet nem fogyasztói dimenzióval kapcsolatban is. Ösztönösen vagy tudatosan védekezik a bőség zavara ellen, és általa testi-lelki épségét is őrzi.

Fotó: Guelphtoday.com

Persze a választás lehetősége örömet is szerez, hiszen csökkenti a behatároltságot, felszabadíthatja az önmegvalósítás élményét. Azaz mindig választhatunk jól is (hajsampont, szállást vagy éppen kapcsolatot), és ha mégsem így történne, akkor továbbra is van lehetőség arra, hogy módosítsunk — a kapcsolatoknál ez persze kifinomultabb, erkölcsileg nehezebb folyamat.

Természetesen amikor egy termék mellett döntünk, akkor az összes többiről lemondunk, és ennek fájdalma mindaddig belénk költözhet, amíg nem tudunk valóban örülni annak, ami mellett letettük a voksunkat, és az egyéb földi javaknak, mint egy őszi falevél, mely éppen a fejünkre hullott, vagy annak, amikor egy magányos liba felénk császkál (esküszöm, a napokban ez történt velünk egy születésnapról hazafelé tartva) — vagyis mindennek, amit nem vettünk, hanem csak úgy adta az élet.

Fotó: Szinapszispecs.hu

Mintegy nyolc évvel ezelőtt azonban megjelent egy tanulmány, mely arra mutatott rá, teljesen mindegy, hogy sokból vagy kevésből választunk, nem ez dönti el, hogy mi lesz a végső döntés. Amikor ugyanis a döntésnélküliség-iszonyról (single option aversion) írtak, azt mutatták be, hogy az emberek nem szívesen vásárolnak meg valamit, ha abból csak egyféle van. Ezért a szerző, Daniel Mochon azt állítja, a több döntési lehetőség igenis megerősít bennünket a végső döntés helyessége felől, vagyis az alternatívák jelenléte abban erősít meg bennünket, hogy eleget nézelődtünk, ezért biztos, hogy jó döntést hozunk meg.

A gyerekeknél azt látjuk, hogy az, akinek mindene megvan, passzívan viselkedik mindaddig, amíg azt nem érzi, hogy megvonnak tőle valamit. Ekkor azonban dühös lesz, követelőzik, mert a túl sok választási lehetőség által azt tanulja meg, hogy mindig van másik opció. A nevelés szempontjából jó, ha a kivárásra tanítjuk a gyermekünket, hiszen ez erősítheti az akaratot és az éntudatot. Kim John Payne pszichológus-pedagógus például azt ajánlja, hogy a használaton kívüli játékokat tegyük egy dobozba, alkut kötve a gyerekkel: ha hoz egy már megunt darabot, akkor helyette elővehet két régebbit, stb.

Fotó: Ujkor.hu

Kamaszkorban a tehetséges gyerekek a bejósolható krízisek között találkoznak a multipotencialitással, mely valójában azt jelenti, hogy érdeklődésük szerteágazó, s ehhez a képességeik is megvannak. Ha minden irányban meg szeretnének felelni — mert attól tartanak, hogy valamit elszalasztanak —, akkor elaprózzák az energiájukat, és egyik területen sem nyújtanak maximális teljesítményt, ami miatt a magas önkritikájuk elégedetlenségbe hajszolja őket.

A túl nagy választék a társkereső oldalakon is a kutatások tárgya lett, így például immár bizonyított tény, hogy az online randioldalakon regisztrált felhasználók közül azok, akiknek sokan írnak, gyakran elégedetlenek a felhozatallal, és többször váltanak partnert az ismerkedési folyamatban. Catalina Toma gondolatai alapján, amikor nagyon sok választási lehetőség áll rendelkezésünkre, ösztönösen kevésbé vagyunk elégedettek, és azt hisszük, a szomszéd kertje mindig zöldebb, ilyenkor nehezebb az elköteleződés is. Akik pedig eleve kevesebb partner közül választhatnak, elégedettebbek döntésükkel, hiszen nem terheli őket olyan mértékben a mi lett volna, ha? kérdése.

Mit kezdjünk hát a bőség zavara által keltett frusztrációnkkal? Sokszor elég egy megfelelő tanácsadó forráshoz nyúlni egy-egy termék kapcsán: ilyenek például a Tudatos Vásárlók Egyesületének terméktesztjei vagy akár a barátaink javaslatai. A döntést az is segítheti, ha mindig a szemünk előtt tartjuk a célt, azaz ha pontosan megfogalmazzuk, mit is szeretnénk. És mivel választásaink csak részben tudatosak, fontos, hogy képesek legyünk a valódi belső igényeinkre figyelni — ehhez a jó önismeret és az intuíció is segítségünkre lehet. Ha már egyszer megszületett az elhatározás, ne táncoljunk vissza, örüljünk annak, hogy idáig eljutottunk, és hogy volt választási lehetőségünk.