home 2024. október 06., Brúnó napja
Online előfizetés
A bolgárok váltják az MNT-t a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének élén
Kartali Róbert
2020.03.12.
LXXV. évf. 10. szám
A bolgárok váltják az MNT-t a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének élén

Szabadkán ülésezett csütörtökön és pénteken a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testülete, melyet Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács, egyúttal a koordinációs testület eddigi elnöke hívott össze. Új vezetőséget választottak a testület élére, az elnöklő szerepét ezentúl a Bolgár Nemzeti Tanács tölti be, az alelnöki tisztségre pedig a Macedón Nemzeti Tanács képviselőjét választották meg.

A Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének elnöklő szerepét 2017 júniusában a Bosnyák Nemzeti Tanácstól vette át a Magyar Nemzeti Tanács. Hajnal Jenő, az MNT elnöke a kétnapos tanácskozás után a Hajdújáráson megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a koordinációs szerepet egy nagyon nehéz időszakban vette át, mivel akkor kezdődött a kisebbségi akcióterv megvalósításának követése, továbbá akkor alakultak ki a kisebbségi kerettörvények és a nemzeti tanácsokról szóló törvény is, valamint az oktatás terén is súlyos gondok voltak.

— Az elmúlt időszakban megvalósított terveket akkor fogalmaztuk meg, amikor átvettük az elnökséget. Eldöntöttük, hogy egy együttműködést, kapcsolatot építünk ki a szerbiai nemzeti tanácsok között, és úgy próbáljuk érvényesíteni a közös érdekeket a helyi önkormányzatok, a tartományi, de mindenekelőtt a minisztériumok szintjén, hogy a közös megoldások keresése közben ne alakuljanak ki konfliktushelyzetek. Volt egy olyan időszak is, amikor a nemzeti tanácsok napirendi módosítását nem fogadta el az akkori köztársasági kisebbségi tanács, és abból a helyzetből kellett nekünk feltornázni magunkat. Ezért is örülök annak, hogy a legutóbbi köztársasági kisebbségügyi tanács ülésén, melyen Ana Brnabić, Szerbia miniszterelnöke elnökölt, minden olyan kérdésben, ahol a koordinációs testület igényeit megfogalmaztam, egyetlenegyet sem söpört le az asztalról. Mindenhol azt kereste, hogy milyen együttműködést próbáljunk kialakítani. Egyebek között az egyik legizgalmasabb téma a médiastratégia kidolgozása volt. Első körben a nemzeti tanácsok komoly képviseletben voltak jelen a munkacsoportban, de később kizárták őket, és egy új összetételben valósult meg mindez. Most, amikor a kormány elfogadta a médiastratégiát, az akcióterv kidolgozásában már teljes egészében részt tudtunk venni. A nyilvános vitán elhangzott nemzeti tanácsi észrevételek nem voltak hiábavalóak, hiszen ha most elolvassuk ezt a stratégiát, látjuk, hogy mégiscsak úgy fogalmazódott meg, hogy ott vagyunk, és jelen vagyunk benne. Ezt az akciótervvel pedig még jobban ki tudjuk dolgozni.

Hajnal Jenő nyilatkozatában arra is rávilágított, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény előkészítésében és a kerettörvényeknél is sok mindent úgy tudtak megvalósítani, hogy a nemzeti tanácsok most elindulhatnak a stratégiai tervezés útján. Mint mondta, a Magyar Nemzeti Tanács egyebek között ebben látja legfőbb feladatát.

— Amikor felvetődik a kérdés, hogy miért késtünk vele ennyit, akkor tudni kell, hogy csak most értek meg a kellő feltételek, hiszen ezeket a stratégiákat most egymás után fogadja el a szerb kormány, és remélhetően a parlament is. Most indulhatunk el azon az úton, hogy a mi sajátosságainkat hogyan tudjuk ezekben megvalósítani, ami pedig magától értetődő egy ilyen stratégiában, az pedig az, hogy hogyan tudjuk azokat adaptálni a saját körülményeinkhez.


A szerző felvétele: Hajnal Jenő, Suzana Paunović és Stefan Stojkov

Amíg a Magyar Nemzeti Tanács elnökölt a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének élén, mindvégig konszenzussal tudott dolgozni. Egyetlenegy alkalommal sem volt olyan, hogy egy előterjesztést ne szavaztak volna meg, melyet később méltóképpen próbáltak képviselni — tette hozzá Hajnal. Kiemelte, ez most is így volt, amikor a Bolgár Nemzeti Tanácsot választották meg a következő elnöklőnek, az alelnöki tisztségre pedig a Macedón Nemzeti Tanács képviselőjét. Az új vezetőség megválasztása mellett további négy fontos témáról tanácskoztak.

— Mint mindig, ezúttal is a kultúrával kapcsolatban látjuk a legtöbb gondot. A kulturális minisztérium ezúttal is úgy dolgozta ki a maga stratégiáját, hogy nem csupán a nemzeti tanácsokat, de a szerbiai érdekelt intézményhálózatot sem vonta be a munkába. Ebből adódóan a nemzeti tanácsoknak komoly feladatai adódtak a kulturális stratégia kidolgozásában, ezen sokat dolgozunk. Az az elvárás, ami a szerbiai stratégiában megfogalmazódott, hogy a szerb kultúrával, a szerb nyelvvel, a szerb írásmóddal és a határon túli diaszpórával való törődés mennyire fontos, az nekünk, magyaroknak is fontos. Mégpedig azért jelentős, mert mi ezt úgy éljük meg, hogy nekünk az anyaország felé fordulással, a Kárpát-medencei magyarság egységes, stratégiai, kulturális tervezésében kell közösen létrehozni azt az értéket, amit fontosnak tartunk, amelynek az anyanyelv, a nemzeti kulturális örökség, a hit és minden olyan sajátosság meghatározója, amely olyanná tesz bennünket, amilyenné egy nemzetet tehetnek mindazok az értékek, amelyek egyebek között a kultúrán keresztül vetítődnek ki.

— A szerb kormány számára rendkívül fontos, hogy működik a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testülete, ezt a mechanizmust 2012-ben újítottuk fel, és az elmúlt nyolc év tapasztalata azt mutatja, hogy jó munkát végeztünk — emelte ki a sajtótájékoztatón Suzana Paunović. A Kisebbségi és Emberi Jogi Kormányhivatal igazgatója nyilatkozatában rávilágított arra, hogy ez a testület az, amely az ország összes nemzeti tanácsának a közös nevezőjét tolmácsolja, hiszen vannak olyan kérdések, amelyek mindegyikük számára kiemelt jelentőségűek, függetlenül attól, hogy melyik, illetve mekkora nemzeti közösséget képviselnek. — A koordinációs testület ezeket az egységes témákat közvetíti a szerb kormánynak, illetve azoknak a minisztériumoknak, amelyek abban illetékesek, hogy a kisebbségek helyzetét és védelmét előmozdítsák. A kormány nemzeti kisebbségek jogai gyakorlására vonatkozó cselekvési tervének megvalósulását is figyelemmel kíséri ez a koordinációs testület, hiszen a kormányhivatal ettől a testülettől kapja meg a nemzeti tanácsok közösen megfogalmazott megjegyzéseit, másrészről ez a testület azért is fontos, mert egy jó kommunikációs csatorna a kormány és a nemzeti tanácsok között. Így nincs szükség külön-külön egyeztetni, hiszen ez a közös pont.

Paunović egyúttal a Magyar Nemzeti Tanács eddigi munkájáról is elismerően szólt, hiszen elnöksége alatt rengeteg feladatot látott el, a többi közt a kisebbségi akcióterv és egyéb jogszabályok módosítása kapcsán is, mely folyamat éppen abban a turbulens és dinamikus időszakban ment végbe, amikor az MNT elnökölt a testület élén.

— Fontos, hogy a nemzeti tanácsok maguk döntötték el, ki legyen a koordinációs testület elnöklője, így Szabadka után a koordináció vezetése most az ország déli részébe kerül át, a Bolgár Nemzeti Tanács székhelyére. Ez is egy jó gyakorlat, mivel ami jól működött itt, északon, azt szeretnénk az ország más területeire is átültetni, amikor a nemzeti kisebbségek jogainak gyakorlásáról van szó — tette hozzá.

Stefan Stojkov, a Bolgár Nemzeti Tanácsnak, illetve a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének az új elnöke megköszönte Hajnal Jenőnek mindazt a munkát, amelyet a nemzeti tanácsok érdekében tett. Mint mondta, a Bolgár Nemzeti Tanács ülésein mindig hangsúlyozza, hogy példát kell venni a Magyar Nemzeti Tanácsról, mely mára egy tekintélyes intézménnyé vált.

— A koordinációs testület új vezetőségének megválasztásával mindegyik tanács győzött, és remélem, hogy a jövőben is mindannyian együtt dolgozunk minden egyes szerbiai állampolgár jóléte érdekében, legyen bármelyik nemzetiség tagja. Annyit mondhatok és ígérem, hogy az előttünk álló időszakban is folytatjuk az együttműködést az illetékes minisztériumokkal, a Kisebbségi és Emberi Jogi Kormányhivatallal, továbbá a civil szervezetekkel és a polgári jogvédő intézményekkel is — zárta szavait a testület újonnan megválasztott elnöke.

A Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének rendezvényén részt vett az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium, a Kisebbségi és Emberi Jogi Kormányhivatal, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet képviselője is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..