home 2024. október 16., Gál napja
Online előfizetés
A boldog felnőttkor megalapozása
Bíró Tímea
2023.06.18.
LXXVIII. évf. 24. szám
A boldog felnőttkor megalapozása

A Zentai Baba-Mama Klubra nagy szükség van. Ezt bizonyítja a rengeteg telt házas program, az egész éves forgalom. Nemrégiben adták át a közös erővel felújított klubhelyiséget, mely ezentúl meghitt és családias helyszínt nyújt a résztvevőknek. Tomić Edinával, a Zentai Baba-Mama Klub vezetőjével beszélgettünk.

* Hét éve működik a Zentai Baba-Mama Klub. Milyen céljai voltak, mit láttatok, miért volt szükség a megalapítására?

— Nyolc évvel ezelőtt lettem édesanya. Akkor érkezett meg közénk, és változtatta meg az életemet Dávid, én pedig 2015-ben köteleztem el magam a szoptatás- és a családtámogatás mellett. Döntésemben az a vágy hajtott, hogy mindazt, amire nekem szükségem lett volna, én segítsek megadni az édesanyáknak: bátorítást, támogatást, megerősítést, hiteles információkat és egy olyan közösséget, ahová bármikor bármivel fordulhatnak, ahol új barátságok, kapcsolatok szövődhetnek. Másfél éve gyakoroltam az anyai szerepet, amikor hiánypótló kezdeményezésként megszületett a ZBMK, a kismamákat, édesanyákat, édesapákat, gyermekeket és a gyermekvállalást fontolgató vagy annak kapujában álló leendő családokat összefogó közösség. Azzal a küldetéssel alakult, hogy segítséget nyújtson a családoknak, hozzájáruljon egy testileg-lelkileg egészséges, kiegyensúlyozott, boldog felnőttkor megalapozásához. A ZBMK a közösség érdekében végzett tevékenykedést és a társadalmi szerepvállalást tűzte ki fő céljának.

* Milyen programokat tudtatok megvalósítani, és az utóbbi időben mivel tudtátok kibővíteni a kínálatot?

— Akkor még álmodni sem mertem volna arról, hogy hat évvel később elmondhatom, ez a szervezet eddig csaknem 600 megvalósított programot tud maga mögött, melynek összesen mintegy 20 000 résztvevője volt, és a közösségi oldalon is csaknem 22 000-en követik. Büszkén mondhatom, hogy egész Vajdaság területéről érkeznek családok a programokra: fejlesztő és szórakoztató gyermekfoglalkozásokra, családi, kötetlen klubtalálkozókra, ismeretterjesztő előadásokra, kismamaiskolába, önismereti csoportokra, rákprevenciós alkalmakra, családexpóra és még sok más rendezvényre. Az érdeklődők rendszeresen hallgathatnak ismeretterjesztő előadásokat különféle családalapítási, gyermeknevelési, egészségügyi, prevenciós, kulturális témákban. Fesztiválokon is megjelenünk saját programokkal, mint például a Tiszavirág Fesztiválon a legszelídebb motorosok felvonulásával. Szerepel még a repertoárban a születés hete, a szoptatás világhete, a koraszülöttek világnapja. Évente kétszer megszervezzük a Család Expo rendezvényt. Immár két alkalommal megvalósítottuk a vajdasági egészségügyi szakemberek laktációs továbbképzését, akkreditált formában. Rendszeresen indítunk elsősegély- és szülésfelkészítő tanfolyamokat, különféle edukatív, kulturális, kézműves-, hagyományőrző, tudományos, szórakoztató, kreatív gyermek- és felnőttprogramokat, bábelőadásokat, Kerekítő és Ringató foglalkozásokat, klubtalálkozókat. Ezeken kívül karácsony közeledtével jótékonysági tevékenységeket is folytatunk, humanitárius akciókat, adománygyűjtést szervezünk a szükségben élő gyermekek és családok megsegítésére.

* Az édesanyákat miként tudjátok támogatni a szülés után?

— Olyan programokat is kínálunk, amelyek a szülés utáni témákkal, az új szereppel, az anyasággal foglalkoznak, továbbá női/anya köröket is szervezünk, olyan bizalmas teret igyekszünk nyújtani az édesanyáknak, ahol tabuk nélkül mindenről szó eshet. Nagyon sokan fordulnak az egyesülethez segítségért. Ha az édesanyáknak információra van szükségük, megkapják, a szoptatási kérdésekben én is tudok segíteni, ha viszont a kompetenciámon kívül eső problémával keresnek (pl. szülés utáni depresszió, meddőségi kérdések), akkor továbbirányítom őket a megfelelő szakemberhez.

* A zentai Népi Technika épületében tartjátok a rendezvényeiteket, foglalkozásaitokat. Nemrég hatalmas átalakuláson esett át a részlegetek. Mesélnél erről?

— Az egyesület megalakulása óta nagy kihívás volt az események helyszínének megtalálása. A legtöbb program egy másokkal is közös teremben valósult meg, de sok rendezvény már kinőtte azt a helyet. Nagyon örülök annak, hogy a ZBMK egyre több programnak és egyre több érdeklődőnek helyet adó közösséggé fejlődött, de ez azzal is járt, hogy egyre több időt és energiát emésztett fel az, hogy az egyesület meg tudjon felelni az elvárásoknak és az igényeknek. Kérésemre a Népi Technika épületében korábban működő — már nem aktív — modellezőklub egykori helyiségét kihasználatlanság miatt megörökölte az egyesület. Ez a terem azonban teljes felújítást igényelt, melyet önerőből kellett megvalósítani. Meghatottan és nagyon büszkén mondhatom, hogy elképesztő összefogás alakult ki az elmúlt másfél évben. Nagyon szívszorító, hogy ennyien méltónak tartották és tartják a ZBMK-t a támogatásra, és hisznek benne. Vállalkozók, cégek, egyesületek, hírességek, magánszemélyek és családok is az ügy mellé álltak, és önzetlenül segítettek. Ismét bebizonyosodott, hogy mekkora erő van az összefogásban. Hálás vagyok, hogy ennyien részesei lettek egy álom megvalósulásának.

* Vannak-e további tervek?

— Rengeteg tervem van. Az eddig bevált és népszerű programokat viszem tovább (ilyen pl. a kismama-felkészítő tanfolyam, a különféle témájú, szülőknek szóló előadások, gyermekfoglalkozások), de az elképzeléseim között szerepel új programok és tevékenységek bevezetése, a célcsoport bővítése, hogy a programjainkkal minél szélesebb közönséget tudjunk megszólítani és szolgálni. Bízom benne, hogy a tervek hamar tettekké válnak, és az új terem számtalan boldog pillanatnak, szeretetteljes találkozásnak, vidám ünnepnek és értékes közösségi eseménynek lesz a színhelye.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..