Kúla községben főleg az infrastruktúra és az úthálózat terén valósultak meg beruházások, de a helyi magyarság létfontosságú intézményei is kiemelt figyelmet kapnak. A Népkör, a Petőfi Brigád Általános Iskola és a Szent György katolikus templom évről évre egyre szebbé és korszerűbbé válik, ami a magyarság megtartása szempontjából óriási jelentőséggel bír.
A kúlai magyarság második otthonaként működő, 1868-ban alakult Népkör Magyar Művelődési Központ épülete teljes felújításon esett át, már csupán a könyvtár rendbetétele maradt hátra. A Petőfi Brigád Általános Iskolában — mely 25 kilométeres körzetben az egyetlen olyan oktatási intézmény, ahol magyar nyelvű oktatás is folyik — folyamatosak a beruházások.
— Szeptemberben Simonyi Gabriella személyében új igazgató került az intézmény élére, akivel nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Az iskolában tartományi forrásokból jelenleg a vizesblokkok felújítása és a nyílászárók cseréje van folyamatban. A közbeszerzési folyamat egy kissé elhúzódott, ennek ellenére bízom benne, hogy a munkálatok az év első felében befejeződnek. Az óvodában — ahol magyar nyelvű csoport is működik — szintén a vizesblokkok felújítása van folyamatban. Az iskolabuszprogramnak köszönhetően a környező településekről, Szivácról, Veprődről, Verbászról és Cservenkáról napi szinten ingyenesen utaznak Kúlára a magyar nyelven tanuló diákok. Ez azért kiemelten fontos, mert a kúlai gyerekekkel kiegészülve így fenn tudjuk tartani a magyar nyelvű oktatást. A Magyar Nemzeti Tanács segítségével immár harmadik éve működik a magyar nyelvű napközi, ahova 23-24 gyermek jár. A katolikus temetőben álló Récsey-kápolna nagyon rossz állapotban van, és fennáll a veszély, hogy tetőszerkezete beomlik. Községi forrásokból tavaly bizonyos munkálatokat már elvégeztünk, az idén azonban teljes tetőcserére lenne szükség, hogy az épület ne menjen teljesen tönkre. Decemberben zárult a Magyarország—Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósult, Helyi emberek és helyi termékek határok nélkül elnevezésű IPA-projektum, melynek célja az itteni és a határon túli kistermelők összekapcsolása volt. A projektum keretében megkezdődött a Bácska Szíve nevű helyi akciócsoport épületének felújítása, valamint egy nagy méretű rendezvénysátort is beszereztünk. Mindkét fél elégedett a projektum eddigi megvalósulásával, ezért bácsalmási partnereinkkel újabb, elsősorban mezőgazdaságra vonatkozó IPA-pályázatot adtunk be, Kalocsa testvértelepülésünkkel pedig művelődéssel kapcsolatos pályázatot készítettünk — mondta Valka Károly, Kúla alpolgármestere. Hozzáfűzte, hogy az elmúlt években a községbeli termelők a Prosperitati Alapítvány pályázatain összesen 5,5 millió euró támogatáshoz jutottak, a házvásárlási pályázatnak köszönhetően pedig tizenkét fiatal házaspár kapott új otthont. A falugondoki szolgálatnak 32 igénybevevője van, a Népkörben működő falugazdász-iroda pedig mindenben segíti a gazdákat.
![]()
Valka Károly
Kúlán befejeződött a városi park és a Đura Strugar utca felújítása, ahol az új aszfalt és a járdák mellett parkolóhelyek is létesültek. A községháza egykori épületén — melyben később rendőrállomás működött — tartományi forrásokból jelentős felújítás van folyamatban. A munkálatok befejezése után a város központjában lévő épületbe költözik a városi könyvtár, múzeum létesül, az udvarban pedig szabadtéri színpad kap helyet.
— Folyamatban van a Kúla és Cservenka közötti főút felújítása, a Verbász felé vezető út mentén elterülő ipari park pedig gabonafeldolgozó és -tároló üzemmel bővült. A Szerbia és Magyarország között létrejött keretegyezménynek köszönhetően Szivácon elkészült a szennyvízhálózat tervdokumentációja, a következő lépés pedig a szennyvíztisztító terveinek kidolgozása. A sziváci katolikus templom tetőszerkezetének felújítása befejeződött, további munkálatokra a toronyrészen lenne szükség. Cservenkán játszótér épült, de ezen a településen is felújításra vár a templom — emelte ki Valka Károly.
![]()
Ebben az épületben kap majd helyet a városi könyvtár és a múzeum
Az 1868-ban alakult Népkör MMK munkájából a szakcsoportvezetők és a választmányi tagok mellett a település teljes magyarsága valamilyen formában kiveszi a részét. A különféle rendezvények alkalmával rendszerint nagy létszámban jelentkeznek a helyiek, akik segíteni szeretnének a szervezésben, és közreműködnek a lebonyolításban. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy a kúlai magyarok mennyire szívükön viselik a Népkör sorsát.
![]()
A Népkör a kúlai magyarság második otthona
— Rendezvényeinket, melyek közül a két legnagyobb a Hagyományőrző Napok és a disznótor, sikeresen megtartottuk. Emellett kisebb eseményeink sem maradtak el, hiszen igény van rájuk. A gyerekek tömegesen látogatják a Népkör foglalkozásait, amiben kétségkívül nagy szerepe van a Petőfi Brigád Általános Iskolának. Az oktatási intézménnyel való együttműködésünk az új igazgatónő hivatalba lépésével még magasabb szintre emelkedett. Köszönet illeti a szülőket is, akik rendszeresen hozzák a gyerekeket a foglalkozásokra, Kalocsa testvértelepülésünk képviselőit, akikre szintén mindig számíthatunk, valamint mindazokat, akiknek fontos a Népkör — mondta Goga Zsolt, a kúlai Népkör MMK elnöke, és azt is hozzátette, hogy lassacskán készülnek az intézmény fennállásának 160. évfordulójára, melyet két év múlva ünnepelnek meg.
A Népkörben négy néptánccsoport (Aprócskák, Mocorgók, Százszorszép és Névtelen Forgatag), az alsósokból álló színjátszó csoport, a Gyöngyvirág énekcsoport, a kézimunkacsoport, valamint négy kórus és egy szavalócsoport működik.
— Néptánccsoportjaink rendszeresen fellépnek a Kőketáncon, a kalocsai Pünkösdi Népművészeti Fesztiválon, a Gyöngyösbokrétán és különféle szemléken. Az elmúlt évben Szarvason, a Kárpát-medencei Nemzetiségi Napokon Kúla állította a kopjafát, néptáncosaink pedig a gálaműsorban is közreműködtek. Kézimunkacsoportunk egyebek között a MIRK-en és a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének rendezvényén is bemutatta alkotásait, míg a Gyöngyvirág énekcsoport a Szólj, síp, szólj! rendezvény mellett más eseményeken is képviselte a Népkör színeit. Gyermek színjátszóink Molnár Róbert rendezésében a Macskák című előadást vitték színre, velük az idén Ćorić Tina foglalkozik tovább. A Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Szólótáncversenyen két fellépőnk arany-, ketten ezüst-, négyen pedig bronzminősítésben részesültek. A próbák január 12-én kezdődtek, a néptáncszemlék áprilisban lesznek, de már készülünk a húsvéti foglalkozásokra. Tavaly több mint tíz hazai és magyarországi pályázatot nyújtottunk be, egyebek mellett rendezvényszervezésre, a zenekar és a koreográfusok tiszteletdíjának fedezésére, viseletek beszerzésére. Ahol csak lehet, az idén is pályázunk — foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat Huber Anikó, a több mint száz tagot számláló Népkör MMK szervezőtitkára.
Kúlán a Népkör, az iskola és az egyház nem csupán intézmények, hanem olyan biztos pontok, amelyekre a jövőben is lehet építeni.
![]()
Huber Anikó