Az egészség szervezetünk természetes állapota. Fenntartásához négy alapterületnek kell összhangban lennie: harmóniában önmagunkkal, embertársainkkal, a természettel és a természetfelettivel. Ha ezek valamelyikén vagy mindegyikén zavar keletkezik, helyesebben, ha megbomlik az összhang, betegség alakul ki. Ha valaki megbetegszik, a legfontosabb megtalálni azt a területet, ahol sérült a harmónia. Vissza kell állítani az összhangot, hogy helyreálljon az egészség. 

„A természet maga a megtestesült harmónia, a természet egy ritmikus szimfónia” (Osho).

A modern társadalomban sokszorosan megnőtt a kihívások száma, egyre több megrázkódtatás ér bennünket. Ha sikertelenül küzdünk például a stresszel, kialakulnak az úgynevezett stresszbetegségek, illetve a krónikus stressz szindróma. Szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy a modern társadalom mind több terhet ró az egyénre, ennek megváltoztatására alig van lehetőség (a megoldatlan stressz mennyisége exponenciálisan növekszik, míg a megoldás elmarad, így egyre több stresszbetegség üti fel a fejét). Rákényszerülünk adaptálódni a stresszes folyamatokhoz, az életkörülményekhez.

A szervezetünknek mindig alkalmazkodnia kell a változó környezethez, gondoskodni kell a belső egyensúlyról (homeosztázis), mely az élet alapfeltétele, ez garantálja a zavartalan testi működést. A testünk általában háromféle módon igyekszik helyreállítani a homeosztázist: 1. túlműködéssel (pl. folyamatos szorongás miatt megemelkedik a vérnyomás, megnő a pulzus, kezdetben átmenetileg, de ha a szorongás nem szűnik, állandósul, pajzsmirigy-túlműködés lép fel), 2. alulműködéssel (pl. vannak egyének, akiknél a gyakori aggodalom, stressz annyira megterheli a pajzsmirigyet, hogy bizonyos idő elteltével nem képes elegendő hormont termelni, alulműködés alakul ki), 3. összevissza működéssel (a magas vérnyomásos betegnél idővel a vérnyomás hol magas, hol alacsony, attól függően, hogy milyen ingerek érik a szervezetet). Ha az adaptáció hosszú időn át nem sikeres, akkor sérül az egyensúly, idővel betegségek alakulnak ki. Természetesen az alkalmazkodásnak is „ára” van, mert a krónikus stresszorok által előidézett működési stabilitászavar helyreállítása óriási adót szed a testünktől. Az egyensúly fenntartása a szervezet aktív alkalmazkodási képessége, mely egyúttal a test „kopását” is magában foglalja, melyet vagy a túl nagy stressz, vagy a stressz nem megfelelő kezelése okoz. Idővel, ha a relaxációs válasz nem lép közbe, a szervezet izomfeszültséggel, szervi zavarokkal jelez, melyek betegségben csúcsosodhatnak ki. A kihívások miatt az egészség soha nem lehet statikus, csakis dinamikus, mely pillanatról pillanatra változik. Mindannyiunk feladata tehát az egyensúly fenntartása (megelőzés) vagy az egyensúly helyreállítása (gyógyítás).

El kell fogadnunk, hogy az emberi test boldogságra, egészségre van „tervezve”. A szervezet túlterhelés esetén tünetek formájában jelez, figyelmeztet, hogy valami hiányzik, valami fáj, valami zajlik a lélekben. Ha a korai szimptómákat nem küszöböljük ki idejében, például közérzetzavarként kezelve a szőnyeg alá seperjük őket, akkor egyre több szerv betegszik meg. A tünetek nem egyebek, mint a test gyógyulási kísérletei, mivel a szervezet a betegség minden fázisában igyekszik meggyógyítani önmagát. Ez a folyamat mindig belülről, az egyénből indul ki, ennek feltétele a beteg saját akarata.

Érzéseink, gondolataink, hiedelmeink rengeteg információt hordoznak, és a biokémiai folyamatokra is kihatnak, mivel sejtjeink pontosan érzékelik a lelkiállapotunkat, annak változásait. Ha ezek a lelki folyamatok változnak, a test is így tesz. A lélek csak a testi tünetek nyelvén tud szólni, ezért fontos, hogy megértsük a szimbólumok üzenetét. A jelzésekre, tünetekre, kialakult betegségekre oda kell figyelni, időt szánni rájuk, megfejteni, mi is áll az üzenet hátterében. A betegségre tehát mint feladat(ok)ra kell tekinteni, semmiképp sem mint büntetésre. Ha az intő jelekre mint szimbólumokra figyelünk, akkor könnyen megérthetjük a lelkünkben rejlő, sokszor elnyomott gondokat, mert a fizikai testben csak a tünetek találhatóak. „A test érzéseink színpada” — állítja A. Damasio. Ha sikerül a problémákon változtatni, a tudat képes meggyógyítani a testet, ha megengedjük neki.

Az egyik gyakori betegségszimbólum a magas vérnyomás. A vér az életet jelképezi. Ha energiakifejtésre szorulunk napi teendőink folyamán, normális a vérnyomás-emelkedés, de csak addig, amíg tart az a tevékenység. Ha megoldatlan mindennapi konfliktusokkal, elnyomott ellenségeskedéssel, elfojtott agresszióval, tartósan magas stressz-szinttel, belső feszültséggel szembesülünk, és nem találjuk ezekre a megoldást, akkor megszűnik a harmónia az egyén és a külvilág között, ez többletenergiát igényel, folyamatosan emelkedik a vérnyomás. A hipertenzió a lelki feszültség állapotának a mérőeszköze annál, aki állandó nyomás alatt áll. Ha az egyén nem oldja meg a problémáit, nem képes szembenézni a konfliktusokkal, akkor állandósul a magas vérnyomása, és betegség alakul ki.

Elhízás

A másik gyakori betegség az elhízás, mely a szeretet és a biztonság utáni vágyat szimbolizálja. Az egyén az evésben leli örömét, élvezetét, az étel a jutalom a hiányzó, feltörő érzésekért, a rideg környezettel szemben. A zsírpárna képviseli az elszigetelődést, a mentsvárat, ahova el lehet bújni („bánatháj”), ahol zavartalan nyugalom várja a menekülőt.

Ha nem a szívünk szerint élünk, valamit a „szívünkre veszünk”, és gyakran hajt bennünket a viszály, állandó érzelmi stressz, harag, félelem, akkor előbb-utóbb szívproblémákra számíthatunk. 

Szívpanaszok

Aki dühét, gyűlöletét nem tudja kiadni magából, azaz lenyeli a mérgét, az egy bizonyos idő után gyomorpanaszokat észlelhet, illetve nyálkahártya-gyulladással vagy gyomorfekéllyel is számolhat.

Az egészség megőrzéséhez elengedhetetlen a testi-lelki harmónia helyreállítása. Figyeljük önmagunkat, hallgassuk meg, mit mond a testünk-lelkünk. Segítségünkre lehet a relaxáció, meditáció, légzéstechnikák, biblioterápia, rajzolás, festés, írás, zenehallgatás. Elengedhetetlen emellett a rendszeres fizikai aktivitás, a harmonikus emberi kapcsolatok, a baráti beszélgetések.

Ne feledjük: „A tünetek végül is nem egyebek, mint a szenvedő szervek segélykiáltásai” (Charcot).