A kerekékpármotívumairól (is) ismert festő évtizedekkel ezelőtt költözött Magyarországra. Kezdetben Budapesten élt, majd egy néhány száz lelket számláló faluban, Lókúton telepedett le. Rendszeresen hazajár, és fontosnak tartja, hogy betekintést engedjen az ismerőseinek, az érdeklődőknek a munkájába, alkotói tevékenységébe. Ezért álmodta meg a Nyitott Műterem elnevezésű programot, melynek részeként egy teljes hétvégén át tárt ajtókkal várta a látogatókat. Ezt egyébként Lókúton is nagy érdeklődés övezi, ott is népszerű ugyanis Szajkó István kezdeményezése, aki azt vallja, ahol festhet, ott otthon van.

— A műterem többé-kevésbé egész évben nyitva van, de most két napig jöhetett, aki akart. Erre én készülök, most is hoztam Magyarországról új képeket. Ez egy intenzív érdeklődő-alkotó találkozó, ahol lehet beszélgetni, meginni egy pohár bort. Azért érdekes, mert a műtermi magányban alkotó művész állandóan folytat magában egy belső, csendes monológot, melyet most fel lehet hangosítani. A szabadkai házam egy műteremház, ahol természetesen be lehet látni az intim sarkokba is. Itt vannak a szerszámok, ecsetek, festékek, félkész képek. Azért csinálom ezt harmadik éve Szabadkán is, meg Lókúton is, hogy ebből hasznuk legyen a gyerekeknek, a fiataloknak, az időseknek, mindazoknak, akik komolyan érdeklődnek, akik maguk is foglalkoznak ilyesmivel. Én nagyon szívesen válaszolok mindenféle kérdésre, és ilyenkor szoktam rövid előadásokat is tartani. Amikor gyerekek jönnek, nekik papírral, pasztellal készülök, és festhetnek. Ilyenkor én nem alkotok, mert el vagyok foglalva a válaszadással és a beszélgetésekkel.

* Mostanában mi minden érdekli alkotóként?

— Figuratív festő vagyok, engem foglalkoztat az informel. A festékek mellett más anyagok is felkerülnek a képre. Az számomra csak alap, ha felviszek a felületre egy réteg szabadkai homokot, és fixálom. Ez kitűnő alap lehet az olajfestékre és az akrilra, de az akrilalap nagyon jó a pasztellre. Kapunk egy nonfiguratív, informeles textúrát, van egy-két jelzés, mely utal a figurációra, mely az én esetemben lehet egy kerékpár vagy fák. Ezekkel intenzívebben foglalkozom az utóbbi években. A fenyvesek is érdekelnek, de nem a fiatalok, hanem az öregebb, megrozzant fenyvesek meg a jegenyék. A kerékpár meghatározza a teret, a tájat, ezért zöldülnek a képeim. A bicikli ötéves korom óta jelen van az életemben. Nagyapám gépészkovács volt, aki az ’50-es évek második felében szerzett nekem egy kerékpárt. Nagyon sajnálom, hogy az eltűnt, de utána jöttek a következők, és a mai nap is használom. Amikor bent áll a műtermemben a kerékpár, akkor különféle szögekből nézem, és mindig izgalmas. Azt gondolom, ha bizonyos szögből figyeljük, akkor a bicikli ellipszissé változik, az a kör perspektívája, meghatározza a teret. Nekem a kerékpár egy esztétikus tárgy.

* Figyeli az utcákon a kerékpárral közlekedőket?

— Mindenhol. Ha filmben látok egy kerékpárt a falnak támasztva, az nekem már érdekes, mert a rendező nem véletlenül tette oda, hanem úgy gondolkozik vagy érez, mint én. Magam is sokat mentem kerékpárral a városban, Szabadkán is, fényképezőgéppel a nyakamban, vadásztam a motívumaimat.

* Mennyi időt tölt Magyarországon, és mennyit itthon?

— A COVID kezdetén Magyarországon maradtunk a kutyáimmal, de a teleket itt szoktam tölteni Szabadkán. Egyébként havonta-kéthavonta járok, amikor kell. Magyarországon néhány hete szerveztem meg a Nyitott Műtermet. Ez nagyon jó érzés, amikor az ember megérkezik valahova, és a sajátjába jön. Én nemcsak az otthonomra lelek, vagy az otthonomba érkezem mindkét helyen, hanem a műhelyembe is. Amikor beállok az udvarba az autóval, már mehetek is be, várnak a pasztellkrétáim, ecseteim, festékeim, vásznaim, esetleg a megkezdett képeim, és már néhány perc múlva tudok dolgozni. Volt olyan, hogy útközben is dolgoztam, mert az autóm is műterem.

* Készül-e mostanában kiállításra?

— Kollektív tárlatokon nem nagyon veszek részt, ezt átengedem a fiataloknak. Nekem több mint száz egyéni kiállításom volt. Ebben a pillanatban is van egy Magyarországon, nem messze a lakóhelyemtől, Jásdon. Kis falu, nagyobb, mint Lókút, mely 400 lelkes, Jásd pedig 700. Én szeretem ezeket a kis kamarakiállításokat. Ha nincs a tárlat, nem tudom meg, hogy a faluban van egy szép galéria. Jásdon főleg szlovák, Lókúton sváb és szlovák népek laknak. Harminchét éve élek így, hogy ingázom. Azelőtt Budapesten laktam, de Lókúton vagyok már több mint harmincegy éve. Most a kutyáimat ott hagytam, de egyébként mindig viszem őket magammal. Egy pulim és egy keverékem van, ők a műtermemben is ott vannak, segítenek, nagy érdeklődéssel figyelik, hogyan dolgozom.