home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A beiskolázási csomag üzenete
Tóth Lívia
2016.09.12.
LXXI. évf. 36. szám
A beiskolázási csomag üzenete

Az idén a délvidéki központi tanévnyitó ünnepséget a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskolában és a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában tartották meg, ahol a magyar első osztályba induló kicsinyek átvették a Magyar Nemzeti Tanács beiskolázási tanszercsomagját.

Kishegyes község három általános iskolájában összesen 107 elsős kezdte meg a tanévet. Kishegyesen a 37 kisdiák számára Kerekes Katalin és Toldi Kornélia tanítónők vezetésével két magyar osztály nyílt, Bácsfeketehegyen Bojtos Kiss Irén tanítónő 17 magyar elsős oktatásáról gondoskodik.

Bojtos Béla, a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola igazgatója elmondta, az intézményben felkészültek a tanévkezdésre, és nagyon örülnek, hogy az idén nem kellett engedélyt kérniük a magyar első osztály megnyitására.

Az alkalmi műsorban felléptek a negyedikes tanulók, Cucity Iván versmondó és a Feketics Művelődési Egyesület Mákvirág néptáncegyüttese, majd pedig a helybeli tamburások következtek.

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában Hajvert Ákos igazgató köszöntötte az elsősöket, a szüleiket és a megjelent vendégeket. A gyermekek izgalmát és szorongását Csibri Árpád tanár úr irányításával az iskola kórusa, valamint Szőke Rebeka, Bede Borbála és Bede Barnabás versmondók próbálták oldani.

Az ingyenes tanszercsomagok átadását mindkét helyen rangos vendégek tisztelték meg jelenlétükkel. Eljött többek között Pirityiné Szabó Judit, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke, mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, a Magyar Nemzeti Tanács több tagja és a helyi önkormányzat vezetői.

Pirityiné Szabó Judit nyilatkozatában arra tért ki, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság nagy figyelmet fordít a Kárpát-medencei anyanyelvű oktatás fejlesztésére. Az évek óta tartó tematikus programok minden korosztályt érintenek, hiszen az óvodások és az általános iskolások után az idén a középiskolák felé fordultak. A gazdaságra összpontosítva a szakképzés támogatását tartják fontosnak.

— Itt, Vajdaságban könnyű helyzetben vagyunk, mivel a Magyar Nemzeti Tanácsnak jól kidolgozott koncepciója van, az ő ötlete alapján valósul meg a beiskolázási program. Ennek egy nagyon fontos része a tanszercsomagok átadása. Ezt a megmozdulást jó szívvel tudjuk támogatni, és nagy öröm számunkra, hogy a 95 településen, ahol magyarul tanulhatnak a gyerekek, minden kisdiák részesülhetett ebben az ajándékban. Bizakodom, hogy ezzel a szülőknek is segítünk. Egyrészt csökkentjük az anyagi terheiket, másrészt megerősítjük a családokat abban a döntésükben, hogy érdemes a gyermekeiket az anyanyelvükön taníttatni. Ezzel talán kifejlődnek azok a gyökerek is, amelyek majd itt tartják az embereket, mert nagyon fontos, hogy a délvidéki magyarság ne a világban szétszóródva éljen.

Pirityiné Szabó Judit hangsúlyozta, a magyar kormány egyéb köz- és felsőoktatási projektumokat is támogat: a szórványban a diákbuszok üzemeltetéséhez járul hozzá, az előző tanévben pedig négy vajdasági magyar középiskola részesült összesen 60 millió forint támogatásban, amit hasonló nagyságrendben ebben az évben is folytatni szeretnének.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszönetet mondott azoknak a szülőknek, akik az anyanyelvű óvoda után magyar első osztályba íratták be a csemetéjüket. Kiemelte, nagyon fontos, hogy minden gyermek a saját anyanyelvén tanuljon, hiszen így könnyebben tudja megszerezni azt a tudást, amelyet később a saját és a környezete boldogulására hasznosíthat.

— A beiskolázási tanszercsomag valójában egy üzenet, hogy ott állunk az iskolapadokba most beülő kiselsősök mellett, és figyelemmel kísérjük a további útjukat is. Nekünk kötelességünk, hogy segítsük ezeket a gyermekeket egészen az egyetemi tanulmányaik befejezéséig, és megkönnyítsük nekik a közösségbe való beilleszkedést.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából szeptember első napjaiban Vajdaság-szerte 1521 magyar elsős vette át a beiskolázási tanszercsomagot.


Szabó Attila felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..