home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A bartóki örökkévalóság részeként
Gyurkovics Virág
2016.09.05.
LXXI. évf. 35. szám
A bartóki örökkévalóság részeként

A Bartók Béla-emlékév keretében Vajdaságban is megemlékeztek a híres zeneszerzőről és népdalgyűjtőről.

 

A Bartók Béla Horgoson elnevezésű rendezvényt a horgosi Brauswetter-villában, vagyis az órás villában rendezték meg, hiszen ahogyan azt a felszólalók több ízben is elmondták, nemcsak a zeneszerző születésének 135., hanem a horgosi vendégeskedése és népdalgyűjtése 110. évfordulójára is emlékeztek, mely pontosan ehhez az épülethez köti a múltidézést.

A megemlékezés kezdetén az órás villa falán elhelyezett Bartók-emléktáblát Magyarország szabadkai főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és Horgos helyi közössége nevében koszorúzták meg a képviselők.

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának a Bartók Béla születése 135. évfordulójára készült Mikrokozmosz — Bevezetés Bartók Béla világába című kiállítását Magyarország szabadkai főkonzulátusának vezető konzulja, dr. Menyhárt Attila nyitotta meg. Mint hangsúlyozta, a magyar kormány Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából a 2016. évre meghirdette a Bartók-év programsorozatot, melynek keretében hangversenyeket, fesztiválokat, kiállításokat, nemzetközi zenei versenyeket rendezett Magyarországon és szerte a világon. A programsorozat célja az életmű jobb megismerése, illetve hogy a fiatalabbak minden korosztályához közelebb vigye Bartók Béla munkásságát:

— Neves magyar írók, költők fordultak meg Horgoson az elmúlt évszázadokban. Büszkén emlékezünk rá, hogy Bartók munkássága a Horgoson gyűjtött és az utókor számára megőrzött kincseire is kiterjedt. Balogh Zoltán miniszter úr gondolatait idézve: nem a magyarok teszik híressé Bartókot, hanem ő tette és teszi híressé a magyarságot. Ami az egész világon ismertté tesz bennünket, azt újra és újra fel kell fedeznünk ahhoz, hogy a miénk is maradjon. Gazdag népművészeti és néprajzi hagyományaink azonban arra is köteleznek bennünket, hogy őrizzük és ápoljuk örökségünket, illetve erre tanítsuk gyermekeinket és unokáinkat — emelte ki dr. Menyhárt Attila.

Az emlékkiállítást Vikárius László, az MTA Bartók Archívumának vezetője állította össze, és Bába Ágota, a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciáért Felelős Államtitkárságának munkatársa szerkesztette.

A folytatásban dr. Péter László szegedi irodalomtörténész, egyetemi tanár és várostörténész visszatekintését hallhatta a közönség azzal kapcsolatban, miként vált a Kamarás-erdő a magyar népzenekutatás bölcsőjévé.

A házigazdák nevében Halász György, az órás villa tulajdonosa is köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta, 1980 óta családi örökség által van tulajdonukban az épület, azóta minden évben tesznek-vesznek rajta. Eddig saját forrásból végezték a munkálatokat, az idén viszont megalakították az Órás Villa Polgári Egyesületet, mellyel már több pályázatuk is sikerrel járt: az MNT, Magyarkanizsa önkormányzata és a Bethlen Gábor Alap is hozzájárult a felújításhoz, a program megszervezéséhez. A tulajdonosok kiemelték, nem kívánnak lakni a házban, de a jövőben is azon fognak munkálkodni, hogy a lehetőségekhez mérten tovább szépítsék. Legyen ez az épület Horgos ékszerdoboza, melyet közművelődési és kulturális célokra szánnak.

A köszöntő után Nagy György horgosi helytörténész a saját kutatásait osztotta meg a közönséggel, mely megismerhetett egy anekdotát arról, hogy miként gyűjtötte első népdalait Bartók az órás villában. Ezenkívül Sors Róbert horgosi polgármester is köszöntötte az egybegyűlteket.

Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is szólt az emlékezőkhöz. Mint mondta, Bartók Béla horgosi népdalgyűjtése révén ez a közösség is a bartóki örökkévalóság része lett:

— Nem csoda hát, hogy ebben az ünnepi pillanatban, a tájban, az órás villa teraszán és kertjében — Illyés Gyula szavaival — a szigorú, szilaj, agresszív, nagy zenész, a jó orvos itt-tartózkodásának nyomát keressük. Ahhoz azonban, hogy megismerjük, nem kell mást tennünk, mint emberi és művészi szelleméhez híven, megérezni azt a disszonanciát, amely körülvesz bennünket néhány száz méterre a múltba veszett, kiirtott és elpusztított Kamarás-erdőtől, az országhatártól, a menekülttáboroktól. Félelmeink és mindennapi gondjaink találkoznak itt szépen zengő népdalainkkal, értékőrző ünnepi hangulatban. Szerény megemlékezésünk Bartók szelleméhez híven így válik nemzeti és összemberi jelentőségűvé ebben a sajátos térben. Ezúttal azonban az ünnep pillanata szerencsére csak arra kér bennünket, hogy emelkedjünk felül mindennapjainkon, nyomasztó, embert próbáló éveinken, és gondolkodjunk el hovatartozásunkról anélkül, hogy útközben megfeledkeznénk a ma ünnepeltjének két vezéreszméjéről, a „csak tiszta forrásból” példájáról és a népek testvérré válásának eszméjéről. Ezzel mindenképp tartozunk a szikár, szigorú zenésznek és hű magyarnak annak reményében, hogy zenei világának köszönhetően a hangzavarból nemcsak a lelkünkben teremtődik meg az igazi harmónia, hanem abban a zűrzavaros valóságban is, amely körülvesz bennünket — fogalmazott Hajnal Jenő.

A Bartók Béla tiszteletére rendezett ünnepi műsorban Szabó Annamária, továbbá a horgosi Bartók Béla Közművelődési Egyesület Fülemüle leánykórusa, asszonykórusa és Gubanc táncegyüttese, a Juhász Zenekar, Bognár Odett, valamint a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület Veronika kórusa és citerazenekara közreműködött. Előadásukban Bartók Béla Horgoson gyűjtött népdalait hallhatta a közönség.

A műsort Búzás Zsuzsanna vezette, aki végezetül hangsúlyozta, legyünk büszkék a felmenőinkre, akik miatt érdemes volt Bartók Bélának idejönnie, hogy feljegyezhesse csodás dallamainkat, szívbemarkoló szövegükkel együtt. Büszkék lehetünk ma is, mert vannak olyan emberek, akik nem hagyják elveszni ezeket az értékeket, büszkén és kitartóan ápolják őseink hagyatékát, legyen az zene, tánc, egy épület vagy éppen a finom bor.


Szabó Attila felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..