Augusztus 13-át a hetvenes évek közepén tették meg a balkezesek nemzetközi világnapjává. Először 1976-ban tartották meg. Fő célja, hogy felhívja a figyelmet a balkezesek elnyomására és problémáira a jobbára jobbkezesekre tervezett világban.
A világon a balkezesek aránya jelenleg körülbelül 10-15 százalék lehet.
A balkezesség nem megszokás, hanem biológiai alapokon nyugvó, a balt a jobbal szemben előnyben részesítő kézhasználat. A balkezeseknél a jobb oldali agyfélteke a domináns, míg a jobbkezeseknél a bal.
A balkezesség sajnos a közelmúltig kevésbé volt elfogadott. Egyes kultúrákban balkezesnek lenni sokáig sorscsapásnak, sőt, bűnnek számított, ami valószínűleg a mássággal szembeni ösztönös bizalmatlansággal függ össze. A középkorban például a boszorkányság egyik jelként tekintettek a balkezesekre. Még szüleink és nagyszüleink korában is különféle, akár drasztikus módszerekkel próbálták a gyerekeket átszoktatni a „jobb” kezükre. A pedagógia mai álláspontja szerint balkezes gyereket „átszoktatni” szigorúan tilos. Már a magzati korban eldől, hogy melyik agyfélteke lesz a domináns és ennek a megváltoztatására tett kísérlet súlyos zavarokhoz vezethet.
A híres balkezesek közt találjuk Julius Caesart, Napóleont, Leonardo da Vincit, Beethovent és Mozartot vagy éppen Bill Clintont, Paul McCartneyt, Stinget és Tom Cruise-t.