home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A XXI. Apáczai Nyári Akadémia krónikája, 2021 júliusa (II. rész)
Martinek Imre
2021.07.07.
LXXVI. évf. 27. szám
A XXI. Apáczai Nyári Akadémia krónikája, 2021 júliusa (II. rész)

Július 5-én nyitották meg kapuikat Újvidéken az idei, sorrendben XXI. Apáczai Nyári Akadémia (ANYA), a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének (VMPE) nyári, akkreditált pedagógusképzési programsorozatai.

Az alább olvasható helyszíni fényképes beszámolónk a Történelem és magyarság című képzés második munkanapján készült. Július 6-án.

Világítótornyok voltunk és lettünk. S Isten kegyelméből maradunk is.

Az Apáczai Nyári Akadémia fennállásának 21. évét ünnepli az idén, vagyis immáron több mint két évtized kitartó munkája áll mögöttük, ahol az évek során több száz előadó és megannyi pedagógus próbált választ keresni az oktatás- és neveléstudomány időszerű kérdéseire, a legkülönfélébb tantárgyakon keresztül. A minőségi kreatív és érdekes előadások mellett a tapasztalatok megosztására és az egyéni, pedagógiai munka fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Tanáraink közül vannak, akik évről évre hazajárnak az akadémiára, előadóink sorából pedig többen is itt kezdték tudományos pályájukat” (Szakmai naplójegyzet).

Kisebb tervezeti átcsoportosítás után végül az idei nyári akadémia második napja négy szakelőadást, egy kiadás előtt álló, illetve egy, a közelmúltban végre magyar nyelven is megjelent és nyílt sisakosan bemutatott könyv helyszíni méltatását foglalta magában. Ez utóbbi mozzanat Cseresnyés Magdolnának, a Keskenyúton Alapítvány Kuratórium elnök asszonya személyes felkérése nyomán valósult meg a képzés korábbi fő szervezője, Dulka Andor nyugalmazott történelemtanár tolmácsolásában. A sort végül egy filmvetítés tette teljessé. Egy újabb részlet az oral historyra támaszkodó Emberek a halál árnyékából című (kor)dokumentumfilm-sorozatból, mely az 1944-beli délvidéki események túlélőinek személyesen és/vagy az akkori történésekben közvetetten érintett visszaemlékezők vallomásait rögzíté annak idején képmagnóra.


Dulka Andor

A második munkanap előadásai és előadói:  

„Országunk most már nyitva áll a török előtt vízen és szárazon…” — Nándorfehérvár elvesztése 1521-ben — dr. J. Újváry Zsuzsanna, a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi docens, a Kortárs Női Reflexiók Fórumának tudományos főmunkatársa


Dr. J. Újváry Zsuzsanna

Hagyomány, tehetséggondozás és a nemzetpolitika aktuális kérdései — dr. Major Gyöngyi közgazdász filozófus, főiskolai docens, a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének tagja


Dr. Major Gyöngyi

Teleki, Bethlen, Bánffy. A három erdélyi gróf küzdelme a magyar nemzeti érdekek védelmében 1918—1920-ban — dr. Vizi László Tamás, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese


Dr. Vízi László Tamás

Könyvbemutatók

Keleti palóc betyármesék és hiedelemmondák — a felvidéki/felső magyarországi Kanyapta-vidék Máté László által még 1969-ben összeállt, de mindeddig csupán kéziratban lévő gyűjteményből a Magyarságkutató Intézet gondozásában megjelenő kötet szerkesztője, dr. Pomozi Péter tanár úr, a budapesti ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének docense, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatója hozott alkalmi ízelítőt.

A vörös sárkány karmai között — A Keskenyúton Alapítvány gondozásában a közelmúltban végre magyar nyelven is megjelent kötetet, melynek szerzője Wendelin Gruber SJ (1914. február 13., Szentfülöp — 2002. augusztus 14., Zágráb), és mely a modern történelem legsötétebb oldalait a délvidéki megsemmisítő táborokon keresztül mutatá be kendőzetlenül, Dulka Andor nyugalmazott tanár úr méltatta.


Dr. Pomozi Péter

Martinek Imre felvételei

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..