home 2024. október 04., Ferenc napja
Online előfizetés
A VMSZ elutasította a fellebbezéseket
2015.12.16.
LXX. évf. 50. szám
A VMSZ elutasította a fellebbezéseket

A VMSZ elutasította a fellebbezéseket és kizárta soraiból: Csúszó Endrét, Dr. Dévavári Zoltánt, Haskó Istvánt, Huszák-Hoff Ilonát, Huzsvár Józsefet, István Ervint, Jávor Pált, Dr. Kovács Torok Mártát és Ubori Lászlót.

A Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsa december 15-i ülésén, megvitatva a VMSZ Fegyelmi bizottságának döntésére benyújtott fellebbezéseket, felajánlotta annak a kilenc tanácsnoknak, akik a szabadkai Városi Képviselő-testület VMSZ frakcióján belül  létrehozták a Magyar Mozgalom platformot, hogy vonják vissza döntésüket, mert csakis közösen képviselhetik jól és erőteljesen a szabadkai magyar polgárok érdekeit.  A több órás tanácskozáson több körben szólaltak fel a kilenc tanácsnok közül megjelentek, azonban  nem kívánták visszavonni a platform megalakításáról szóló döntésüket.

A VMSZ elnökségének és tanácsának tagjai és maga Pásztor István elnök is több alkalommal arra kérte a fegyelmi eljárás alá vont tagokat, hogy gondolják meg úgy a párt Alapszabályával, mint Működési szabályzatával ellentétes cselekedetüket, amit egyébként a párt minden szervét és struktúráját megkerülve, a nyilvánosság előtt, a VKT a ülésen, a szószékről jelentettek be.

A VMSZ Tanácsa a mintegy négy órás tanácskozást követően sajnálattal vette tudomásul, hogy a felelősségteljes, elsősorban és kizárólag a választók érdekeit figyelembe vevő közös munka helyett, a választásokat megelőző hónapokban a minimális együttműködési szándék is hiányzik a Magyar Mozgalom platformból, ami egyértelműsíti céljaikat és szándékaikat, nem hagyva más mozgásteret a Vajdasági Magyar Szövetségnek, mint ami minden párt működését jellemzi. Ennek következményeképpen egy tartózkodás, két ellenszavazat – a VMSZ tanácsának Magyar Mozgalom-tagjai – mellett 40 szavazattal elutasította a fellebbezéseket és kizárta soraiból:  Csúszó Endrét, Dr. Dévavári Zoltánt, Haskó Istvánt, Huszák-Hoff Ilonát, Huzsvár Józsefet, István Ervint, Jávor Pált, Dr. Kovács Torok Mártát és Ubori Lászlót.

A VMSZ sajtószolgálata

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..