A Tisza mente is készül a népszámlálásra
Fehér Márta
2022.08.12.
LXXVII. évf. 32. szám
A Tisza mente is készül a népszámlálásra

A múlt héten pénteken lezárult az instruktorjelöltek képzése (ők felügyelik és segítik majd közvetlenül a népszámlálókat), és már azt is tudni lehet, hogy kik tették le sikeresen az épületek, lakások és lakóik összeírásának módszertanára vonatkozó és a monitoring végzését lehetővé tevő vizsgát. A népszámlálójelöltek névsora is összeállt, hiszen péntekig lehetett jelentkezni erre a feladatra. A popis2022.stat.gov.rs honlapon az októberi szerbiai népszámlálással kapcsolatban minden információt megtalálhatunk — szerb és angol nyelven.

Az elmúlt két hétben országszerte befejeződött az instruktorjelöltek ötnapos, napi nyolcórás, intenzív elméleti és gyakorlati oktatása, pénteken kora délután pedig számot is adtak a népszámlálási fogalmakkal és eljárásokkal kapcsolatos tudásukról, így az is nyilvánosságra került (a jelentkezők, majd a közülük az első körben sikeresen vizsgázó jelöltek korábban közölt névsora mellett), hogy egy-egy községben kik töltik majd be ezt a pozíciót.  

A magyarkanizsai, zentai és adai községi jelöltek képzésének a zentai városháza adott otthont — és sok más szerbiai várossal ellentétben a Köztársasági Statisztikai Hivatal helyi megbízottja nem engedélyezte, hogy a képzésről sajtóanyag készüljön (kép)riport formájában. 

(Szalai Attila rajza)

Az októberi szerbiai népszámlálás sikeres lebonyolításával mintegy 250 helyi koordinátort, 2200 instruktort és 15 000 népszámlálót bíznak meg. 

Instruktornak olyan nagykorú szerbiai állampolgár jelentkezhetett, akinek az ország területén lakcíme vagy tartózkodási helye van, legalább négyéves középiskolai végzettsége, büntetlen előéletű, és jelenleg sem folyik ellene rendőrségi vagy bírósági eljárás. A pályázatot június második felében írta ki a Köztársasági Statisztikai Hivatal, és a kritériumoknak megfelelő — a pontozási rangsor alapján —, szükséges számú jelentkezőt július elején hívta be a községi népszámlálási bizottság interjúra és a képességeket ellenőrző tesztelésre. 

Magyarkanizsán, Adán és Zentán egyaránt 8-8 instruktort képeztek ki (köztük egy-egy tartalékot), akik egyenként átlagosan 7 népszámláló munkáját segítik és ellenőrzik majd október 1-jétől 31-éig. Összehasonlításként: Szabadkán 50, Törökkanizsán és Csókán 4-4, Újvidéken 106, a Belgrádot alkotó 17 községben pedig összesen 562 személyt. Megbízatásuk azonban nem csak egy hónapra szól: szeptember elején a községi koordinátorok segítségével ők tartják majd a népszámlálók számára szervezendő ötnapos képzést, majd a sikeresen vizsgázó, szükséges számú népszámlálónak átadják az előírt anyagot és a munka végzéséhez nélkülözhetetlen laptopokat használatra, melyeket a népszámlálás után vissza kell szolgáltatniuk a raktár számára. Az idén ugyanis a népszámlálók nem papírokkal és űrlapokkal járják majd a terepet, hanem egy olyan laptoppal, amelyre egy kizárólag e célból kifejlesztett alkalmazást telepítettek. Az adatokat offline rögzítik a terepen, onnan visszaérkezve pedig online módban frissítik (a rendszer minden módosítást, törlést jelez az ellenőrzéskor), az instruktori applikációban pedig egy-egy instruktor ez alapján tudja követni a munkát. Ezért volt mindkét feladat betöltésének egyik kiemelt előfeltétele a magas fokú számítógép-felhasználói ismeret, melyet központi teszttel mértek fel.

Minden népszámláló egy-egy körzetért felel majd, és kizárólag a saját megbízatási területére vonatkozóan viheti be az adatokat a rendszerbe, ahogyan az instruktor is csak a saját „beosztottjai” tevékenységét tudja követni. Az instruktor feladata lesz, hogy a terepi munka a megfelelő ütemben folyjon, és az előírt határidőre befejeződjön az épületek, lakások, háztartások, családok és személyek teljes összeírása. A népszámlálók munkáját az űrlapok többnyelvű — köztük magyar — fordítását tartalmazó kézikönyv segíti majd a terepen (a kiválasztás során nem volt feltétel a többnyelvűség, így a kisebbségi nyelvek, illetve az államnyelv ismerete), a fordítás a nemzeti tanácsokkal együttműködve készült.

Az instruktorok feladata lesz a terep előzetes bejárása a népszámlálóval, illetve csapatának minden egyes tagját elkíséri majd egy-egy címre az első napokban, hogy a helyszínen győződjön meg arról, minden a megfelelő módon történik.   

A népszámláló munkáját tehát az instruktor segíti és ellenőrzi, felette a község népszámlálási bizottsága áll, majd a rangsorban a községi és a regionális koordinátorok következnek, a legmagasabb szinten pedig a Köztársasági Statisztikai Hivatal van. Munkájukat IT-szakemberek támogatják.

A Köztársasági Statisztikai Hivatal minden angazsált személlyel szerződést köt, és pozíciójuknak megfelelő díjazásban részesülnek. Az előzetes információk alapján az instruktorok mintegy 90 000 dinárra számíthatnak, a népszámlálók pedig 60 000-re. A népszámláláshoz szükséges anyagi eszközökről Szerbia és az Európai Unió gondoskodik.

Lapunk előző számában foglalkoztunk a népszámlálás jelentőségével, és az elkövetkező időszakban is kiemelt helyen szerepel majd közéleti témáink között.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belpolitika rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..