home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A Tisza, mely összeköt
Kartali Róbert
2019.12.27.
LXXIV. évf. 51. szám
A Tisza, mely összeköt

Az Újvidéki Egyetem szabadkai székhelyű Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara is részt vett A vízi turizmus fejlesztése a Magyarországot és Szerbiát összekötő vízi útvonalakon című IPA-programban, mely a Szegedi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem közös projektumaként indult abból a célból, hogy a magyar, valamint a szerb fiatalok a Tiszával kapcsolatos természeti és kulturális ismereteiket élményszerűen bővíthessék. Az IPA-program eredményeit egy zárókonferencián ismertették az MTTK épületében.

A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar a projektumban a Tisza lehetőségeit tárta fel turisztikai és szabadidős tevékenység szempontjából, emellett fontos oktatói tartalmakkal is foglalkoztak, mivel a Tisza élővilágának megismerése és kulturális, néprajzi jellegének, valamint a Tisza menti falvak, városok hagyományainak bemutatása is a program része volt. A természethez való viszonyulás, a természetet óvó helyes szemlélet kialakítása a tanulóknál a projektum kiemelt céljai közé tartozott.


A szerző felvétele

A Tisza korábban gazdasági szempontból volt jelentős, manapság pedig egyre kiemelkedőbb terület a rekreáció és a turizmus, ez pedig újra életet adhat a folyó környékének. A projektumnak másfél éves volt a futamideje, de a program gerince egy kéthetes vízi turisztikai program volt: a magyarországi Tiszakécskétől eveztek a szerbiai Zalánkeménig (Stari Slankamen), a Tisza torkolatáig, mintegy száz hallgató és mindkét egyetem oktatóinak részvételével — emelte ki Győri Ferenc, a projektum vezetője. Mint mondta, a résztvevők a túra során mindennap kaptak tájékoztatást a környék természeti és kulturális értékeiről. A programot 460 000 eurós összköltséggel valósították meg, ennek több mint felét a Szegedi Tudományegyetem használta fel különféle fejlesztésekre, a másik része pedig az Újvidéki Egyetemet illette meg — nyilatkozta a projektum vezetője, majd arról is beszélt, hogy különféle kiadványok is létrejöttek, melyeket eljuttatnak majd minden turisztikai információs irodába, továbbá egy ingyenes applikáció is elkészült WATERTOUR néven.

— Az Újvidéki Egyetem szerepe az volt a projektumban, hogy megfogalmazza azokat az irányvonalakat, amelyek a sport és a rekreációs turizmus fejlesztésére vonatkoznak a Tisza vajdasági szakaszán — mondta dr. Nagy Imre, az Újvidéki Egyetem Természettudományi-Matematikai Kara Földrajzi Intézetének tanára. Mint hangsúlyozta, stratégiai szempontból fontos lenne, hogy a Tisza-vidék idegenforgalmi fejlesztésében a magyarországi településekkel együttműködve a vajdasági önkormányzatok is részt vegyenek, a folyó bácskai és bánáti oldalán egyaránt, hiszen a települések összefogásával még színesebbé lehetne tenni a Tisza idegenforgalmi kínálatát.

— A projektumban a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar szerepe a felmérésben és a kutatásban merült ki — nyilatkozta Námesztovszi Zsolt, az intézmény dékánhelyettese. — Az MTTK a munka módszertani és didaktikai részét erősítette. Részletesen ki lett dolgozva egy, a folyó mentéhez kötődő néprajzi és természeti értékeket bemutató módszertani füzet, melyet ingyen juttattak el főleg azoknak az iskoláknak, amelyek közel vannak a Tiszához.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..