home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A Szabadkai Népszínház felejthetetlen sikere az évad végén
2021.07.02.
LXXVI. évf. 26. szám
A Szabadkai Népszínház felejthetetlen sikere az évad végén

A Szabadkai Népszínház egy sok szempontból különleges évad végéhez ért. A nem mindennapi körülmények, amelyek az élet számos területét megnehezítették, a színházunkban zajló kreatív munkát nem tudták ellehetetleníteni. Nyolc bemutatót sikerült megvalósítanunk, melyeket teltház előtt sikerült előadnunk, természetesen a hatályban lévő korlátozásokat figyelembe véve. Vendégül láttunk más színházakat, mint például a Belgrádi Művészeti Egyetem színésznövendékeit, az Újvidéki Színházat, a Zentai Magyar Kamaraszínházat, vagy a Kosztolányi Dezső Színházat, mi pedig többek között Belgrádban, Szendrőn, Uzsicén, Újvidéken, Zentán, Zomborban, Kisvárdán és Mórahalmon is játszottunk. Előadásaink rangos fesztiválokon vettek részt, melyekről díjakkal tértünk haza. Két együttműködési szerződést is kötöttünk az újvidéki Szerb Nemzeti Színházzal és a Belgrádi Népszínházzal.

A 38. szendrői Nušić-napokon A gyászoló család című előadásunk győzedelmeskedett melyet Andrej Boka rendezett. A fesztivál történetében először fordult elő, hogy a zsűri által legjobbnak választott előadás magyar nyelvű. A színpadralépés napján Pámer Csillát választották az est legjobb színészének Danica megformálásáért.

Az užicei 25. Jugoszláv Színházi Fesztiválon a Radnička hronika című előadás, melynek rendezője Veljka Mićunović, megkapta az „Ardalion” különdíjat a művészi csapatmunkáért.

A 33. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Színésze, Pálfi Ervin, a legjobb férfi alakítás díját nyerte el a Szedjetek szét (Kosztolányi Dezső Színház, r.: Mezei Kinga) és A gyászoló család (Szabadkai Népszínház, r.: Andrej Boka) című előadásokban nyújtott teljesítménye alapján.

Majd egy igazán szép finálé következett: az újvidéki 66. Sterija Játékok fesztivál díjátadóján kilencszer szólították a Népszínházat, ennyi díjat zsebelt be ugyanis a Kus petlić című előadás. Színészi díjban és a színészi bravúrért járó Zoran Radmilović-díjban Minja Peković részesült. Ugyancsak színészi díjat érdemelt Srđan Sekulić, míg Milan Nešković rendezői díjat, Biljana Grgur a jelmeztervezésért járó díjat, Saša Latinović pedig a színpadi beszédért járó díjat hozhatta el. A Dara Čalenić Alap legjobb fiatal színésznek járó díját Miloš Lazić érdemelte ki, a legjobb epizódszerep díját pedig Igor Greksa kapta. A Kritikusok kerekasztalának a legjobb előadásért járó díját a Kus Petlić és Kosztolányi Dezső Színház Csókos Asszony Lovagjai (rendező: Urbán András) c. előadása osztották.

Miloš Nikolić, a Népszínház igazgatója gratulált csapatának:

„Ezek az emberek megmutatták, hogy még a legnehezebb pillanatokban is a legjobbak lehetnek. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindnyájuknak megköszönjem. Miattuk büszkén fejezünk be egy számunkra kivételes színházi évadot” – fejezte be Nikolić.

Még ha most a megérdemelt pihenőnket is töltjük, ez nem jelenti azt, hogy nem fogunk terveket szövögetni, vagy olyan projekteken gondolkodni, amelyek az előttünk álló évadban várnak ránk. Nagy köszönettel tartozunk mindenkinek, aki teljes szívvel támogatott bennünket, és mellettünk állt ebben az időszakban.

 

Tatjana Kiš Čegar

Fordította: Mészáros Anikó

2021.06.28.


Fotó: Facebook

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..