home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A Suliszínház és az anyanyelvápoló csoportok
Kónya-Kovács Otília
2023.05.12.
LXXVIII. évf. 19. szám
A Suliszínház és az anyanyelvápoló csoportok

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének legnagyobb, legtömegesebb rendezvényei közé tartozik a Vajdasági Suliszínház Fesztivál. Az egyik elődöntő helyszíne az idén is Muzslya volt.

Az esemény fő szervezői közül Monić Lídia elmondta, ebben az évben tizenegy csapat jelentkezett, méghozzá Ürményházáról, Módosról, Beodráról, Homokrévről, Nezsényből, Bókáról, Titelről, Törökbecséről, Surjánból, Maradékról és Muzslyáról.

— Rendhagyó módon kezdődött a Suliszínház Fesztivál elődöntője, Takarics Róbert ugyanis színházi műhelymunkát tartott, melynek a címe Így beszéltek ti volt. A foglalkozás eredményét pedig a muzslyai és a nagybecskereki fiatalok be is mutatták. Ebben az évben a népmesék vannak túlsúlyban, mintha összebeszéltek volna az anyanyelvápolók, illetve a csoportvezetők, akik felkészítették a gyerekeket.


A továbbjutó ürményházi csoport

A Suliszínház Fesztivál mozgalmáról Lukács Gabriella, a VMPE elnök asszonya kijelentette, a gyerekek szinte ragyognak, hiszen óriási munkát végeztek. Az előadásokba nagy munkát fektettek, és a szereplőkből a legjobbat hozták ki a pedagógusok.

— Ez hatalmas megmérettetés számukra, hiszen le kell győzniük a félelmet, hogy színpadra álljanak. A hét—tizennégy éves gyerekek itt megtanulják a kiállást, gyakorolhatják a magabiztosságot, és valóban lenyűgöző mindegyik produkció. Megállapíthatjuk, hogy a gyerekeknek a közege, a rátermettsége is változó. A Muzslyán megrendezett elődöntőn volt egy-egy bácskai és szerémségi csapat is, de túlnyomórészt Bánátból érkeztek. Jó volt látni, milyen nagy élvezettel töltötték el az egész délutánt, az előadásokból pedig kiderült, a szerb tagozatokra járó fellépők is arra törekedtek, hogy szépen artikulálva, helyesen beszéljenek magyarul, ha öt mondatot, akkor annyit, de nagyon igyekeztek. Azt is elmondhatom, hogy büszke vagyok az anyanyelvápolóinkra, mert ezt a munkát, melyet ők végeznek, nagyon-nagyon csekély anyagi juttatásért, nem lehet szavakba önteni. Ilyenkor van az embernek a szíve tele, amikor látja ezeket a gyerekeket, akik bemutatkoznak, és érzi, igenis büszkék arra, hogy magyarul szólalnak meg, hogy színdarabot tanulnak meg, magyar népmeséket tolmácsolnak, vagy éppenséggel egy rövid, kis jelenetet gyakorolnak be. Én hiszem, hogy ennek még sokáig lesz folytatása, és köszönettel tartozom az anyaországnak a támogatásáért, hogy ezeket a rendezvényeinket megtarthatjuk.


Jól játszottak a muzslyaiak

* Hány anyanyelvápoló tevékenykedik a szórványban?

— A VMPE berkeiből tizenhárman oktatnak, azzal, hogy van, aki főállásban dolgozik, ketten-hárman járják a falvakat. Nezsény, Bóka, Módos, Káptalanfalva, majd itt van Erzsébetlak, ezekre a településekre hetente kétszer járnak az anyanyelvápolók foglalkozást tartani. A gyerekek pedig szeretik ezeket az órákat, mert érzik a fejlődést. Az érdeklődők száma évről évre nő, és szívvel-lélekkel tanulják a magyar nyelvet. Szórakoztató, szóra késztető foglalkozásként indult egykoron, de ma már egészen más programmal dolgoznak az anyanyelvápolók, és a rátermettségüktől függ, hogy mennyire tudják megfogni a gyerekeket. A szülőket is meg kell említenem, hiszen a diákok és a pedagógus mögött ott vannak ők is, akik ugyancsak támogatják a tanárokat, és nélkülük talán nem is működhetne ilyen gördülékenyen minden.

A látottakról Jódal Rózsa, a zsűri egyik tagja beszélt, aki minden évben nagy örömmel nézi végig a produkciókat.

— Meglepően jók voltak, jobbak, mint vártam. A tavalyihoz mérten is fejlődtek, szebben beszéltek azok, akik tavaly is fölléptek. Az idén mintha egy lépéssel előrébb léptek volna. A legtöbb előadásban volt valami megkapó: vagy a táncok, vagy a mozgás, esetleg az ének. Nagyon sokan éltek az ének és a tánc lehetőségével. Több volt a jelmez, a díszlet, színesebbé tették az egészet, igyekeztek igazi előadást varázsolni a nézőknek, és nem csak üres színpadon játszottak. Egyébként divat az üres színpad és a jelmeznélküliség, de ők most nem éltek ezzel. Sokakat díjaztunk, két előadást a szép beszédért, az egyik a homokrévi anyanyelvápoló csoport, a másik a bókai. A díszletért a titeliek, a jelmezért a nezsényiek érdemeltek ki elismerést. Az anyanyelvápolásért a maradékiak kaptak díjat, az összjátékért a muzslyaiak. Három fiú és egy kislány játékát is kiemeltük. A muzslyaiak közül Bacsó Viktorét, az egyik kanászét, és Rózsa Richárdét, a másik kanászét, nagyszerű volt a kanásztáncuk és a dalok is, melyeket előadtak. Ugyanebből a csoportból Horváth Larissza is jól játszott, kiválóan megoldotta a cica szerepét, dörgölőzött, nyávogott. A módosiak közül pedig Leđinac Radoslav a kisfiú szerepében kapott díjat, ő volt Joci.


A maradékiak az anyanyelv ápolásáért kaptak díjat

Az idén a továbbjutók, akik Csókán mérettetnek meg a Vajdasági Suliszínház Fesztivál döntőjén a többi továbbjutóval egyetemben, az ürményháziak voltak. Móricz Elvira csoportvezető elmondta, ők Dél-Bánátot képviselik, és a Dositej Obradović Általános Iskolából érkeztek, ahol még magyar nyelven folyik oktatás.

— Tizenhárom tanuló van az iskolánkban elsőtől nyolcadik osztályig, és ma itt volt közülük tizenegy. Először léptek fel az elsősök, de rajtuk kívül ez már egy összeszokott csapat, és pontosan tudom, kinek milyen szerepet kell adni, kinek mi illik, és mi az, ami tetszik neki. Ki kell emelnem, hogy Ürményházának ezek a gyerekek a büszkeségei, mert a kulturális életet teljesen csak ők képviselik. Minden rendezvényre, melyre csak lehet, ők járnak, versenyeken vesznek részt, a VMPE által szervezett megmérettetésekre igyekszünk elmenni, többen ott lenni, és bevallom, hogy sikeresek is vagyunk — hangsúlyozta az ürményházi pedagógus, majd büszkén ecsetelte a gyerekek egyéni sikereit is. Többen sportolnak, vagy zenedébe járnak, de az iskolai versenyeken is szép eredményeket értek el már az idén is.

Mindenki nagyon ügyes volt

A homokrévi gyerekek

Fényképezte: Lukács Áron

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..