Székelykeve, 2005. július 17-e. Jelentős nap a falu, a környék, a katolikus egyház életében. A Szent István-templom tornyának fehér fénye most a papszentelésre érkező vendégeknek - egyházi elöljáróknak, teológustársaknak, rendtestvéreknek, tanároknak, távolból érkező volt falubelieknek - mutatja az irányt a jelentős esemény színhelye, a virágdíszbe öltözött templom felé.
A falu 122 éves fennállása folyamán mindössze nyolcadik alkalommal ünnepli, hogy ez a kis közösség szolgát adott az Istennek, aki tovább hirdeti a János első levelében megfogalmazott istenszeretetet. Az újmisés, első misés plébános: Páter Nagy Endre karmelita szerzetes átszellemült arcáról is a nap üzenete ragyog: ,,A szeretet az Isten'. Ezt a szeretetet viszi át a templomban szorongó hívőáradatra és a szertartást a templomkertben képernyőn követő hívőkre.
Harangok, papok végtelen sora a bevonuláson, a kórusból és a hívők ajkáról az ,,Akarjuk Istent!' hallatszik, ami ennek a napnak a mottója lehetne. Msgr. Huzsvár László bánsági megyés püspök a helybeliek érzelmeit méltányolva kezdte szentelési beszédét:
,,Kedves Testvéreim!
Először hozzátok szólunk. Ez a fiunk, akikhez titeket rokoni vagy baráti kapcsolat fűz, most előlép az áldozópapi rendbe. Gondoljátok meg, hogy ez mily magasztos szolgálatot jelent. Kétségtelen, hogy Isten egész szent népe királyi papságot nyert Krisztusban. A mi főpapunk, Jézus Krisztus mégis kiválasztott egyeseket tanítványai közül, hogy az egyházban az Ő nevében, nyilvánosan hivatást töltsenek be embertársaiknak a javára.'
P. Wiszmeg Bernardin szentbeszédéből kiemeljük:
,,Akiket az Isten szeret, azokat megpróbálja. Endre útja sem volt keresztek nélkül, de az embert erőssé teszi minden egyes megpróbáltatás, minden egyes veszteség. Ma, ha nem keresztény ünnepen lennénk, nem papszentelésen, hanem egy világi összejövetelen, akkor azt mondanám, de kár, hogy az édesanyja nem érte meg ezt a napot. De mivel hisszük a test föltámadását és az örök életet, azt mondhatjuk, hogy együtt van velünk ezekben a pillanatokban is, ezekben a percekben is, és aki őt ismerte, szinte maga előtt láthatja az örömet az arcán, hogy a fia beérkezett...'
Páter Nagy Endre, most már áldozópap, a majd háromórás szertartás utáni fáradtság ellenére is készséggel világította meg számunkra - a Magyar Percek tévéadás nézőinek és ezúttal a Bánáti Újság olvasóinak is - az emléklap mottóját:
- Mottóul a szeretetet, az Istent vettem, mert egész gyermekkoromtól ezt tapasztalva, és mindig ezt érezve a középiskolán, az egyetemen át mindig tudtam, hogy az Isten - szeretet. Szeretet, aki szeret minket. Szeretetből teremtett meg, szeretetből vezet minket az égi haza felé, az Ő színe látására. És az embernek nagyon fontos megtapasztalnia, hogy a szeretet az Isten. Ha az ember beszívja az Istenből áradó szeretetet, akkor azt a többi embernek is átadhatja...
Hogy mit jelent ez a szeretet? Amint a plébános úr a továbbiakban is megerősítette: gyermekkorától fogva minden lépésén ezt a szeretetet, sorsának irányítását érezte, ezt tapasztalta a tanárai részéről kiérdemelt megbecsülésben is, és ami a legfontosabb, hogy ezt az átérzett szeretetet az ember tovább is adhatja másoknak.