A Prosperitati Alapítvány sajtóközleménye

A Prosperitati Alapítvány sajtóközleménye

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a héten hivatalában fogadta Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét. A megbeszélésen szó volt a vajdasági gazdaságfejlesztési program eddigi megvalósulásáról is.

Pásztor István beszámolt arról, hogy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai csapatával folyamatosan és szorosan együttműködő, Prosperitati Alapítvány az idei évben két, januárban és áprilisban kiírt körben 15 pályázat keretében 2993 pályázat érkezett be, amelyek között 1314 nyertes volt 2,5 milliárd forint összegben.

Ugyanakkor, mint arról a VMSZ elnöke beszámolt, mintegy 1100 olyan pályázó van, aki forrás függvényében illetve a 40 pont határán teljesített.

A találkozón Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette szándékát, hogy a szakmai értékelők véleményét figyelembe véve, ezen pályázók is részesüljenek a vissza nem térítendő támogatásban, ami közel egy 1,7 milliárd forint.

Megelégedésre ad okot, hogy a vajdasági magyar gazdasági és térségfejlesztési stratégia és akcióterv ugyanolyan példaértékű, mint annak átlátható, a szerbiai, magyarországi és uniós törvényeknek megfelelő lebonyolítása.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Gazdaság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink