A Paulinum Gimnáziumba iratkozók figyelmébe

A Paulinum Gimnáziumba iratkozók figyelmébe

A Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium (Kollégium) vezetősége értesíti az intézmény iránt érdeklődőket, hogy a gimnáziumba, valamint a kollégiumba megkezdődött a beiratkozási időszak.

A Paulinum egyházi alapítású és elismert oktatási intézmény. Az iskola klasszikus irányzatú nyelvi gimnázium. A hangsúly a nyelveken van, a klasszikus kultúrán, a történelmen és a hittanon. Az intézménybe nem csak azok jelentkezhetnek, akik a gimnázium után filozófiai — teológiai tanulmányokat szeretnének folytatni, hanem azok  is, akik az érettségi után bármely főiskolára vagy egyetemre kívánnak felvételezni. A szakképzett tanári kar arra törekszik, hogy alapműveltséget, erre épülő korszerű és széleskörű tudást nyújtson a tanulóknak. A szeminárium, illetve a kollégium a keresztény értékekre nevel.

A gimnáziumba ugyanazokkal az okmányokkal kell beiratkozni, mint bármelyik más középiskolába. Jelentkezési időpont, munkanapokon délelőtt 8 és 13:30 óra között lehetséges, de természetesen ez más időpontban is lehetséges előzetes egyeztetés alapján.

A jelentkezőket a beiratkozás véget bármikor várjuk egy előzetes beszélgetésre, hogy pontos információkhoz jusson az iskoláról.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Paulinum Gimnázium.

Elérhetőségeink:
Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium (Kollégium)
24000 Szabadka, Szent Teréz tér 2
Tel./fax: 024-555-340
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Felhívás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A Paulinum Gimnáziumba iratkozók figyelmébe
Felhívás
  • Csermák Zoltán
  • 2019.11.02.
  • LXXIV. évfolyam 44. szám
A Paulinum Gimnáziumba iratkozók figyelmébe
Felhívás
  • Csermák Zoltán
  • 2019.10.02.
  • LXXIV. évfolyam 39. szám
Facebook

Támogatóink