home 2024. október 05., Aurél napja
Online előfizetés
A Mária Rádió napja
Miskolci Krisztina
2024.06.08.
LXXIX.. évf. 23. szám
A Mária Rádió napja

Június 8-án, szombaton rendezték meg a Mária Rádió napja eseményt a Szabadka melletti Szentkúton, a Könnyező Szűzanya Egyházmegyei Kegyhelyen. Az előadó főtisztelendő mgr. Szakály József, a topolyai Sarlós Boldogasszony templom plébánosa volt.

A szervezők több programmal is készültek a látogatóknak. Elmondásuk szerint évről-évre megrendezik ezt a programot, hogy a hívek, imacsoportok, hallgatók élőben is találkozzanak, és ez a nap egy kiváló közösségi élményt nyújthasson számukra.
A köszöntők után Szakály József plébános megtartotta beszédét, majd Úrangyala és Rózsafüzér imádságok következtek, a nap pedig szentmise utáni agapéval és barátkozással ért véget. A közönséget még a tikkasztó hőség sem tántorította el attól, hogy jelenlétével megtisztelje az eseményt. A résztvevők Vajdaság több településéről látogattak el a helyszínre. Érkeztek Szabadkáról, Topolyáról, Hajdujárásról, Magyarkanizsáról, Becséről, Kishegyesről, Kelebiáról, Péterrévéről, Földvárról, Szenttamásról, Noszáról, Moholról, Adáról, Nagyfényről, és Felsőhegyről is.

Szakály József atya előadásában a Mária tisztelet aspektusairól beszélt. Mi katolikusok sem biztos, hogy mindig tisztában vagyunk vele, hogyan és miként tiszteljük Szűz Máriát. Sokszor találkoznak kicsit félresiklott katolikus meggyőződéssel, amikor nem tudjuk, kihez és miért fohászkodunk, ki az, aki csodát tesz, és ki az, aki közbenjár – hangsúlyozta.

Palatinus István plébános úr köszöntőjében az élő találkozás jelentőségére hívta fel a figyelmet:

A találkozás egy nagyon fontos és csodálatos eseménye a hitünknek, amikor élőben is jelen vagyunk és nem csak a rádió hullámhosszán keresztül hallgatjuk a tanításokat, imádkozunk vagy szentmisén veszünk részt. Az élő találkozás mindig egy különleges ajándékkal él. Ez a világ süket a békesség szavára, sokszor csak az érdekek vezetnek, mi most mélyen élhetjük át az imádságaink Istenhez vezető útját. Azért vagyunk itt, hogy a Szűzanya oltalma alatt legyünk.

Egy hete a Mária Rádió szavalóversenyt hirdetett gyerekeknek, akik Istenes versekkel jelentkezhettek négy témakörben: öröm, béke, szeretet, hála. A legnagyobb öröm volt jelen a szívünkben, amikor láttuk a gyerekeket 7-től 15 éves korig, hogy mennyire jók és tiszták, és tudttuk, támogatni kell őket. Többek között emiatt is érezzük azt, hogy érdemes, a Mária Rádiónak működnie, mivel ez az egyedüli katolikus rádió Szerbiában. Büszkék lehetünk kollégáinkra és papjainkra. Örülhetünk, hogy itt vagyunk, legyünk Istennek hálásak, és minden hallgatóért szeretettel imádkozunk, akik minket hallgatnak, és a rádión keresztül kapnak erőt, bátorítást a további küzdéshez – mondta Bálint Ágota a Mária Rádiónkért Egyesület elnöke.

Fényképezte: Miskolci Krisztina

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..