home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A Magyar Nyelvőr alapítójára emlékeztek
SZARVÁK Gabriella
2013.10.23.
LXVIII. évf. 43. szám
A Magyar Nyelvőr alapítójára emlékeztek

Október 10-e és 12-e között szervezték meg Adán a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokat. A rendezvénysorozat keretében nyelvi vetélkedőket, könyvbemutatót, képzőművészeti kiállítást, tudományos tanácskozást, valamint koszorúzási ünnepséget tartottak. Az idén a megemlékezés főtémája a gondolkodás és a nyelv kapcsolata volt.

Szarvas Gábor mellszobrát október 12-én, éppen a nyelvész halálának 118. évfordulóján koszorúzták meg. Mgr. Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója ünnepi beszédében Szarvas Gábor életének és munkásságának fontosabb állomásait emelte ki, utána pedig a nyelvművelés jelenlegi, valamint jövőbeli helyzetét ecsetelte.

— Vannak-e, lehetnek-e a nyelvápolásnak eredményes formái? Megteszünk–e mindent azért, hogy tájainkon a magyar nyelv a társadalmi szerepek minden lényeges területén használatos legyen: a hivatalos ügyek intézésében, az anyanyelvi oktatásban, vallásgyakorlásban, sajtóban, rádióban és a televízióban? Megteszünk-e minden tőlünk telhetőt az anyanyelvi oktatás ügyéért? A Magyar Nemzeti Tanács tagjaként állíthatom, hogy kiálltunk, kiállunk kisebbségi iskoláinkért, oktatásügyünkért és ösztöndíj-politikánkért, mert úgy gondoljuk, hogy az anyanyelv megőrzésének, fejlesztésének igen fontos, ha nem a legfontosabb színtere az iskola. Nem lehet közömbös számunkra, hogy a kisebbségi létben milyen minőségében őrizzük meg anyanyelvünket.

A nyelvész mellszobránál Ada község önkormányzata nevében Búcsú Attila és Urbán Mónika, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület képviseletében dr. Hódi Éva, Lakatos Éva, valamint Szabó Szabados Ilona, a Szarvas Gábor Könyvtár nevében Csonka Áron és Viszmeg Adriána helyezte el az emlékezés virágait. A magyarországi és a külhoni nyelvészek nevében dr. Balázs Géza és dr. Kugler Nóra, Újbuda önkormányzata nevében Farkas Krisztina és Serman Katalin, a budakalászi Kalász Általános Iskola nevében pedig Völgyes József és Szabó Anikó koszorúzta meg a szobrot.

A rendezvény keretében nyitották meg Kiss Butterer Márta Keresztjeink című kiállítását is. Dr. Hódi Éva üdvözlőbeszédében elmondta, hogy gondolataink kifejezésére nem csupán nyelvi eszközeink állnak rendelkezésünkre, hanem a művészetek is. Ezután Barna Kolozsi Valéria személyes hangvételű bemutatójában a kiállító életútját ismertette. A megnyitó utáni tudományos tanácskozáson dr. Hódi Sándor, dr. Balázs Géza, dr. Láncz Irén, dr. Kugler Nóra és dr. Kolozsi Béla tartott előadást.

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok a középiskolások beszédművészeti vetélkedőjével kezdődött húsz diák részvételével. Az idén is két szöveget kellett előadniuk a versenyzőknek: egy szabadon választottat, a másikat pedig a helyszínen kapták meg. A vándorserleg ezúttal Szabadkára került, a háromtagú zsűri — dr. Molnár Csikós László, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára, Raffai Ágnes, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség munkatársa és mgr. Hajnal Jenő — döntése alapján Búbos Dávid, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulója bizonyult a legjobbnak. A második, valamint a harmadik helyet a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium két tanulója, Apró Alexandra és Antóci Dorottya szerezte meg.

A díjátadó ünnepségen kihirdették a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület pályázatának eredményeit is. Az általános iskolások kategóriájában Nagy Abonyi Krisztina lett az első, Cvitkó Nikoletta pedig dicséretben részesült. Az egyetemisták és a felnőttek kategóriájában az első díjat a zentai Kordován Krisztina szerezte meg, a kishegyesi Kurnyák Natália pedig különdíjat kapott.

Pénteken az általános iskolásoknak szerveztek játékos nyelvi vetélkedőt. A negyedikesek szóban, a hetedikesek pedig írásban is megmérettek. Az alsósok versenyét a helyi Kocsis Zsanett nyerte meg, a második Gordos Ágnes, a harmadik pedig Onyecki Babett lett. Dicséretben Bognár Odett, valamint Vámos Viola részesült. A hetedikesek közül Kálmán Imola budapesti tanuló szerezte meg az első helyet, utána a zentai Ágó Anna, valamint a padéi Jakus Gergely következett. Különdíjat Kucsera Noémi és Machó Borbála kapott.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..