
A nem megfelelő időjárás, az eső megpróbálta átírni Tordán a XIV. Kukoricafesztivált, de mindennek ellenére a rendezvény valamennyi pontja megvalósult. A nagy sár miatt azonban a kukoricatörést a tiszaalpári és a tordai csapat részvételével csak bemutató jelleggel bonyolították le.

A tiszaalpáriakat ezúttal is Vancsura István polgármester vezette, és maga is beállt a sorba.
— Kimentünk, és megmutattuk, hogy mi tudunk kukoricát törni, fosztani, szárat vágni, habár Alpáron az idén nem kell a kukoricával foglalkozni, mert minden megégett az aszályban. Egyébként Tordával több mint harminc éve él a testvértelepülési kapcsolat, egymás rendezvényeit kölcsönösen látogatjuk.
Munka közben (a Tordai TV felvételei)
Dobai János faluelnök elmondta, a Kukoricafesztiválra, mely az egyik legnagyobb rendezvényük, már hetek óta készülődtek, de a kiszámíthatatlan időjárás ezúttal nem kedvezett.
— Örülünk annak, hogy legalább bemutató jelleggel idevarázsoltuk a régi hagyományt, mert a fesztiválnak ez a célja. Emellett a hagyományos ízek főzőversenye is lezajlott, voltak zenés programok, valamint a gyermekfoglalkozásokat is megtartottuk. Első alkalommal történt meg, hogy a Kárpát-medencéből ilyen sokan itt vagyunk, érkeztek ugyanis vendégek Felvidékről, Erdélyből, az anyaországból, a bánsági magyar településekről. Ez is bizonyítja, hogy mindannyiunk számára fontos a barátkozás, egymás megismerése. Ezzel is az összetartozásunkat bizonyítjuk, és egymást erősítjük. Hálásak vagyunk mindenkinek, akik bármi módon segítette az esemény megszervezését.
Picik a Kukoricafesztiválon
A rendezvényt Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár nyitotta meg, aki szerint a tömeges részvétel a Kukoricafesztivál vonzerejét mutatja.
— Kellenek az ilyen találkozások, ahol beszélgethetünk a gazdaságról, a mezőgazdaságról, de arról is, hogyan zajlik más vidékeken a mindennapi élet. Nehéz időszak áll mögöttünk, de előttünk is, hiszen az energiahordozók és az újratermelési eszközök ára napról napra változik, ami nem csak a mezőgazdaságra jellemző. Nekünk viszont a köztársasági kormányban elemi érdekünk, hogy a gazdák idejében megkapják a támogatásokat, és a 2023. évi költségvetésbe bekerüljenek mindazok az agrárpolitikai intézkedések, amelyek lehetővé teszik számukra a pályázást, illetve a családi gazdaságaik fenntartását.
Dvorák Ede, a tordai szövetkezet igazgatója a helyzet kapcsán rámutatott, évtizedek óta nem volt ilyen rossz esztendő.
Reggelizés
— A kukorica betakarítása még nem fejeződött be teljesen, de a kétharmadán túl vagyunk, és sajnos negatív eredményekről számolhatok be. Igaz, vannak olyan földterületek, amelyeken bizonyos körülménynek köszönhetően egy kicsit jobban termett a kukorica, 2,7–2,8 tonnát holdanként, a nagy átlagunk azonban 1 tonna körül lesz, de vannak annyira drasztikusan alacsony hozamok is, hogy csak 100–200 kilóról beszélhetünk holdanként. Mivel Tordán a legnagyobb területen kukoricát termelnek, ez sajnos nagyon negatívan hat majd a gazdák jövedelmére és az állattenyésztésre is. Már így is igen gyenge lábakon áll az állattenyésztés minden formája, és valószínű, hogy a jövőben a kukoricaterület is megcsappan egy kicsit. Az emberek nagyon át fogják gondolni, hogy mit vessenek, és bizonyos arányváltás várható majd a vetésstruktúrában.
A tordaiak minden rendezvényük alkalmával valami újdonsággal állnak elő, ezúttal a régi autók szerelmeseinek kedveskedtek az oldtimerek bemutatásával.