A Kazbek és az Elbrusz csúcsán

A Kazbek és az Elbrusz csúcsán

A közelmúltban beszámoltunk arról, hogy három horgosi és egy magyarkanizsai hegymászó sikeresen feljutott az Alpok legmagasabb csúcsára, a 4810 méter magas Mont Blanc-ra. Röpke pihenő után a kis csapat újra útra kelt, és megmászta a Kaukázus egyik legnagyobb hegyét, a Grúzia és Oroszország határán fekvő, 5054 méter magas Kazbeket, majd a térség legmagasabb csúcsát, az Oroszországban fekvő, 5642 méter magas Elbruszt.

A Mont Blanc után a csapat — kiegészülve a tizenhárom éves Hegedűs Martinnal és Petrával, valamint a tizennégy éves Szélpál Alexszel — körbetekerte a Balatont, majd az Ábrahám Alfréd, Danyi Bernadett, Szarvas Klaudia, Hodik László alkotta expedíció autóval útra kelt a Kazbek meghódítására. A háromnapos út során a törökországi Boluban és a grúziai Batumiban megálltak rövid időre, mielőtt Kazbegibe értek volna.

— Elsőként a 3300 méter magas hegyi házhoz indultunk, ott akklimatizálódtunk, majd másnap 4000 méter magasan éjszakáztunk, és egy újabb nap elteltével, hajnali 2 órakor, fejlámpákkal felszerelkezve indultunk a csúcs meghódítására. Közben összefutottunk egy budapesti csapattal, mely szintén a csúcsra igyekezett. Két kötélhosszt készítettünk, én Bettivel és Klaudiával „kötöttem össze magam”, míg László a két budapesti hegymászóhoz csatlakozott. Az időjárás ideális volt, így gond nélkül jutottunk fel a csúcsra. A lefelé menet azonban izgalmasra sikeredett, mivel viharba kerültünk, hódara esett, már a keskeny utat is alig láttuk. Csúszkáltunk rendesen, mintha sztiroporgolyókon lépkedtünk volna. Szerencsésen megérkeztünk a helyi vendéglőbe, ott megünnepeltük a sikert, ám ételmérgezést kaptunk. A vendéglőben háromszor is elment az áram, így arra gyanakszunk, hogy az általunk rendelt helyi specialitás nem sült át rendesen, és amiatt lettünk rosszul. Annyira legyengültem, hogy a harmadik emeletre csomag nélkül is alig tudtam felmenni — mondta Alfréd.


A csapat az 5054 méter magas Kazbek hegységen

Klaudia úgy érezte, hogy fizikailag nincs kellőképp felkészülve ezekre a hegyekre, hiszen a Mont Blanc megmászását még ki sem pihente igazán.

— Érdekes volt látni a Kazbek és az Elbrusz környékén élő embereket, a házakat, ahol mindennapjaikat töltik. Grúziában nem tartják be a közlekedési szabályokat, mindenki dudál a másikra, és csak megy előre. Az autóút tele volt útkereszteződésekkel, így nagyon lassan haladtunk. Az utak rosszak, a terep veszélyes. A hegyi házig egy gleccseren kellett átkelni, bakancsunkra hágóvasat csatoltunk, és óvatosan haladva legyűrtük az akadályt. A csúcsra mászás közben gyomorproblémáim adódtak, egy kicsit lassultunk, de kitartóan, a gleccserhasadékokat kerülgetve haladtunk felfelé. A csúcshoz nagyon meredek kaptató vezetett, egy óra alatt teljesítettük. A csúcsot lentről szépen láttuk, fentről azonban már a felhőktől szinte alig láttunk valamit. Lefelé menet magashegyi betegség kerített hatalmába, fájt a gyomrom, a fejem… Innom kellett volna, de a teám elfogyott, az energiaitallal ízesített gleccservíztől pedig mindig rosszul vagyok. Egy orosz csapat szerencsére utolért bennünket, és kaptam teát — mely nem volt túl bizalomgerjesztő, mert mindenfélék úszkáltak benne —, így azonnal visszatért belém az élet — mesélte Klaudia.

Betti gimnazista- és egyetemistakorában több túrán is részt vett, a hegymászás pedig Alfréddal való megismerkedésekor, 2018 nyarán lett az élete része. A kalandok sorozata a Fruška gorán való mászással kezdődött, majd az Olümposz hegységgel és a Kazbekkel folytatódott.

— A csúcstámadásra nagyon szép időt fogtunk ki, ami nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy sikeresen teljesítsük a mászást. Hajnali fél 3-kor indultunk a csúcsra, mínusz 15 fokban. A magashegyi betegség tünetei többünknél felléptek, Klaudiának a gyomra, nekünk a fejünk fájt. A csúcson vegyes érzelmeim voltak. Örültem, hiszen ilyen magasan korábban még sosem jártam, viszont nagyon fáradt voltam, a bakancs pedig annyira kitörte a lábam, hogy orvoshoz kerültem vele, így az Elbruszra nem tarthattam a többiekkel — emlékezett vissza Betti.


A hófedte Elbrusz

Az Elbruszra hajnali 2-kor indult volna a csapat, ám óriási vihar tombolt, mely csak reggel fél 9-re enyhült valamelyest. A csoport úgy döntött, hogy lejjebb ereszkedik, és a szállodában várt a megfelelő alkalomra. László nem tudott több napot maradni, Betti orvosi tanácsra nem vághatott neki a csúcsnak, Klaudia pedig több tényezőt mérlegelve úgy döntött, hogy sok a bizonytalanság, és most inkább lent marad. Alfréd azonban nem bírt magával, és egyedül elindult az Elbruszra.

— A hószán felvitt a hegyi házig, onnan gyalog folytattam utam. Többször meg kellett állnom, mivel elfogyott a levegőm. Találkoztam egy lefelé haladó csapattal, és azt a tanácsot kaptam, hogy inkább forduljak vissza, mivel a csúcson senki sincs fent. Több buckán és gerincen áthaladva 13 óra 49 perckor mínusz 23 fokos hidegben értem az Elbrusz 5642 méter magas csúcsára. Az utolsó 20 méteren majdnem elvitt a szél, az utolsó 5 métert pedig négykézláb, erősen kapaszkodva tettem meg. Lefelé menet találkoztam egy orosz párral, mely követett engem. A férfi annyira elfáradt, hogy eldőlt a hóban, a nőnek pedig annyi ereje sem maradt, hogy erről szóljon nekem. Egy idő után szerencsére észrevettem, és azonnal a mínusz 20 fokos hidegben fekvő férfi segítségére siettem. Szólítgattam, szőlőcukrot és energiaitalt adtam neki, mire lassacskán magához tért. Épségben leértünk, és 16 óra 20 perckor vehettem át az elismerést a csúcs meghódításáról. A Kanadában élő orosz párral azóta is ápoljuk a kapcsolatot — mesélte Alfréd.


Hegedűs Martin másfél hónap alatt öt 3000 méternél magasabb csúcsot mászott meg

Az utánpótlást illetően a hegymászóknak nem kell aggódniuk, hiszen a horgosi Hegedűs Martin a legfiatalabb olyan hegymászó Vajdaságban, aki 3000 méter fölé jutott. A tizenhárom éves fiú Dél-Tirolban előbb a 3135 méter magas Wilde Kreuzspitzét hódította meg, majd ezt további négy 3000 méter feletti csúcs követte.

— Az első kalandom a Balaton körüli kerékpártúra volt, melyre szórakozásként és kihívásként tekintettem. A felkészülés abból állt, hogy Frédivel elbicajoztunk Magyarkanizsáig és vissza. Mondhatni, rögtön a mély vízbe kerültem, hiszen a Balaton előtt egyetlen jelentősebb kerékpártúrán sem vettem részt, ahogy a dél-tiroli út előtt sem jártam a Fruška gorán, hogy egy kicsit felkészüljek a rám váró megmérettetésekre. Az első napon egy kicsit nehéz volt, a csúcsra éréskor már nagyon elfáradtam. Fent köd fogadott bennünket, a szél is fújt, és nem sok mindent láttunk. A második napon már minden simán ment, addigra hozzászoktam a hegyi körülményekhez. A csúcson büszkeség fogott el, hiszen tizenhárom éves koromra 3000 méter fölé jutottam, amit további négy 3000-es csúcs követett. A hegymászásra kikapcsolódásként tekintek, és élvezem azt, hogy feszegethetem a határaim. Jövőre szeretném körbetekerni Olaszország legnagyobb tavát, az 51,9 km hosszú Gardát — mesélte Martin.

A csapat több tagjára az idén még néhány nagyobb kihívás vár: ausztriai és horvátországi mászások, Szlovénia tíz legmagasabb csúcsának a meghódítása, majd jövőre újra célba veszik az Elbruszt, de ezúttal februárban, téli körülmények között jutnának fel a csúcsra.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink