A Hold lírikus arcai
Bíró Tímea
2021.01.12.
LXXVI. évf. 1. szám
A Hold lírikus arcai

Sokan olvasták kíváncsian Smit Edit költeményeit, és még többen várták az első verseskötetét, mely a zEtna Kiadó gondozásában jelent meg Teliföldön címmel. Az adai származású, de Újvidéken élő szerző számára mindig is fontos volt a kortárs irodalom népszerűsítése, melyet magyartanárként meg is tesz az órákon.

* Mióta érlelődik benned a szerző, az írni szerető ember?

— Írni mindig is szerettem. Amíg nem tanultam meg írni, rengeteg mesét hallgattam, mondtam és ki is találtam. Naplót is hosszú ideig rendszeresen írtam kamaszkoromtól fogva. Ma már a naplóírás nem jellemző rám, inkább csak feljegyzéseim, reflexióim vannak, melyek az arra érdemes pillanatot, érzést vagy helyzetet örökítik meg. Ha csak futólag születnek, akkor a telefonban bújnak meg, ha elmélyültebben szeretnék róluk gondolkodni, akkor a laptop elé ülök. Sokszor az összetettebb problémákról is írásban gondolkodom, mert gyakran könnyebb, ha az írás törvényeire is figyelnem kell, miközben velük foglalkozom. Mintha a felvetődő kérdések letisztultabbá és objektívebbé válnának az írás törvényének engedelmeskedve. Szerzőként viszont sokáig nem gondoltam magamra, és nem is vettem komolyan, pedig már egyetemistaként is voltak írásaim. Inkább akkor alakult ez ki tudatosan, amikor rendszeressé vált a versek publikálása 2015 végétől.


Smit Edit (Kovács Réka felvétele)

* Mi indította el a publikálásokat? Ha jól sejtem, bátorság is kellett hozzá a részedről.

— Jól sejted, valóban sokáig vívódtam, hogy a verseket megjelentessem-e. Egyrészt azért, mert szükségem volt szakmai véleményre, egyfajta megerősítésre, másrészt azért, mert az alkotó személyét akkor még nem láttam összeegyeztethetőnek a tanáréval. Ez utóbbiról még az elmúlt nyáron is sokat beszélgettünk Butterer Kiss Mártával, aki a saját példájával egyfajta irányt mutatott. A szakmai véleményével viszont Toldi Éva biztatott, amikor 2015 januárjában elküldtem neki az első válogatását az akkori verseknek. Akkorra már három szövegem a magyarországi Agria folyóiratnál várta a megjelenést, de talán éppen ez volt az a pillanat is, amikor elgondolkodtam rajta, vajon valóban a tőlem annyira távoli és teljesen ismeretlen közegben akarok alkotóként bemutatkozni, vagy inkább az ismerősebb közönséghez fordulok itthon. Így történt aztán, hogy a Kilátónál és a zEtna folyóiratnál szinte egyidőben kopogtattam be. Már akkor is fontosnak tartottam a szerkesztők visszajelzését, bírálatát, mert úgy érzem, hogy a megjelenés őket is, engem is kötelez. Ahhoz szakmailag felkészültnek kell lenni, nem elég az alkotó belső igénye. Ez a viszonyulásom magával hozta azt is, hogy tudatosan és rendszeresen olvasni kezdtem a kortársakat, folyóiratokat böngésztem, és a verstanokat is másként forgattam. Már nem a tanár szemével kutattam a kreatív írás feladatai és ötletei után, hanem az alkotói oldalam is egyre kíváncsibb lett.

* Miért érezted összeegyeztethetetlennek az alkotást és az oktatást?

— Az alkotás és a tanulókkal való foglalkozás ma már kibékült egymással bennem. Kiegészítik egymást, de ezt is tanulni kellett. Ma már én is érzem, hogy segíti a tanítást az alkotásban szerzett tapasztalatom, vagy éppen újat fedezek fel a tanítás során, amit alkotóként beépíthetek egy szövegbe. Ami viszont talán sosem fog megférni egymással, az az alkotói folyamat maga és a tanári munkával járó egyéb adminisztratív feladatok, pedagógiai értékelések, a „papírmunka”. Ez nem is csoda, hiszen ezek a tevékenységek egészen más jellegű tudatállapotot, másfajta gondolkodást igényelnek. Az alkotásban találom meg a nagyobb szabadságot, a feltöltődést, azt a menedéket, amely ellensúlyozza a tanári munkával járó, egyre növekvő terhet, megkötöttséget. Ezt a kérdést a Foncsordarabokban fogalmaztam meg, és válaszolni is próbáltam rá: „Akkor: tanár vagy költő? / Egyik élni enged, éltet a másik.” Azóta sem tudok másként válaszolni erre.

* Megjelent az a bizonyos első kötet, melyben fontos szerepet kapott a Hold. Hogyan hatnak rád a holdciklusok?

— A Holddal való kapcsolatom a verseskötet anyagának írása során alakult ki igazából. Korábban is hittem abban, hogy az életünket tőlünk független erők is befolyásolják, nem csak a saját döntéseink. Így a Holdra metaforaként tekintek, mely misztikus erőként hat rám. A legnagyobb erejét — és egyúttal az értékét — abban látom, hogy a változékonyságában az elmúláson túl benne rejlik az újrakezdés és a megújulás lehetősége is. A holdciklusok hatását leginkább az alkotói folyamatban éreztem. Érdekes még ma is azt tapasztalnom, hogy például újholdkor mindig bensőséges témák felé fordulok, ösztönösebben írok, és ezek a szövegeim rövidebbek, nyíltabbak, önelemzőek. Teliholdkor viszont hosszabb versek születnek, melyekben gyakori a szerepjáték, vagy inkább történeteket mondanak el. A másik két ciklusban pedig általában letisztulnak az írások. A szövegek véglegesítésére talán a fogyó hold időszaka a legmegfelelőbb. A mindennapi tevékenységeim nem kötődnek ilyen szorosan a holdfázisokhoz, legfeljebb a hangulatomra hatnak.

* A kötet alcíme A Hold blogja, valamint sok virtuális világban használatos kifejezés is megjelenik a versekben. Szerinted a költészet népszerűsíthető a világhálón?

— A virtuális világ erősen benne él a mindennapjainkban. Én a világháló adta lehetőségekben a népszerűsítés egyik terepét látom. A költemények mellett is megállnak az emberek a böngészőben, de talán úgy szerencsésebb, ha más médiummal szövetkezik a vers: fotóval, festménnyel, zenével, videóval. Tudjuk azonban, hogy a költészet elmélyülést igényel, elcsendesülést, önmagunkra figyelést. A versek szóképeit és mélyebb összefüggéseit futólag nehéz értelmezni, szinte lehetetlen. Szerintem egy vers hagyományos értelemben nem biztos, hogy kellő figyelmet kaphat a neten. A reklám viszont kell neki ott is, benne kell legyen a virtuális vérkeringésben éppen annyira, hogy felhívja magára a figyelmet. De mivel én is könyvszerető ember vagyok, remélem, hogy aki költészetet olvas, illetve szereti a verseket, az könyvet is tartani akar a kezében. Ezek az emberek nem feltétlenül a neten akarják elérni az olvasmányaikat, ott inkább csak tájékozódnak róluk. Ne higgyük, hogy a jövő nem írja majd felül a költészet jelenlegi megítélését, nem változtatja meg a műfajait és az Insta-versek nem nevelik ki az újabb igényű generációkat, melyek már másként közelítenek majd ugyanehhez a kérdéshez, inkább azt jelzi csupán, hogy a költészet is mindig az aktuális kor képét adja vissza, és annak a kérdéseire keresi a választ.

 

Bejegyzés ideje: 28. nap, szombat, 10:30, előzi a Napot

Viharcsapda
 

A zivatar az esőfüggöny mögött
egyhangú bordákat húz az égre.
Levegőtlen üvegen csurog az idő,
odakint zúgó forgalom.
Az ereimben visszafelé árad a vér:
a zuhé egyre sűrűbben ködöl,
játszik az ideg az ujjaimban,
ahogy a kormányt félrefordítom.
A félsz út mellé mossa az autót,
kábán gördül le az aszfaltról.
Vele menekülök a hullámzó ragacsba,
hol a felszínen szemét habzik,
és horhosokat váj a sáros áradat.
Fuldokló gondolatokban
szakad vége az útnak.
Zúgó aggyal vergődöm a földárnyékban,
kúszom a sötétbe beljebb és beljebb,

mint vörösbe az egyre fogyó Hold.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..